A szlovákiai magyarok számára – máig ható utórezgéseivel – legvitatottabb kérdés az elnökcsere a Magyar Koalíció Pártja élén. A döntés körüli csatározások, nem ritkán kicsinyes sárdobálások – különösen a szlovák médiákban – érezhető megosztottságot hozott közösségünk soraiba, írja Máté László év eleji jegyzetében.
A bűvös számok között előkelő helye van a háromnak, illetve sorszámok között a harmadiknak. Ki ne emlékezne a mesebeli harmadikra: a harmadik testvérre, a harmadik királyfira, a harmadik pásztorfiúra, vagy éppen a próbák közül a harmadikra? A legkisebbik testvér és a legkisebbik királyfi esete egyaránt a harmadik megoldást asszociálja, az előző kettő helyet az újat, a sikerre vezetőt, a konvencióktól mentes – mostani szóval: innovatív – bátor megoldást, amit a történelem nagyjai is igazoltak Nagy Sándortól napjainkig. Mert ahogy a fekete-fehér alternatíva és feldobott érme esete is a két megoldási lehetőséget valószínűsíti, ugyanúgy az élethelyzetek és az abban érintettek a két variációs megoldást sugallják, pedig van harmadik is!.. Legkézenfekvőbb példa: az érem harmadik oldala. Ritka, hogy a feldobott pénz így esik, de nem lehetetlen.
Vegyünk egy példát közösségünk életéből. A szlovákiai magyarok számára – máig ható utórezgéseivel – legvitatottabb kérdés az elnökcsere a Magyar Koalíció Pártja élén. A döntés körüli csatározások, nem ritkán kicsinyes sárdobálások – különösen a szlovák médiákban – érezhető megosztottságot hozott közösségünk soraiba. Ami összegezve inkább jelent megtorpanást és bizonytalanságot, mint erősítést és előrelépést!
Mert nézzük egy kicsit közelebbről az egészet. Az MKP élén a váltás már aktuális volt, amit legjobban igazoltak az azóta történtek. Bugár Béla a távozását követő megnyilvánulásaival és megnyilatkozásaival igazolta ennek a lépésnek jogosságát, hiszen számára mindig is az egyedüli fontos dolog volt: önmaga. Csáky Pál viszont minden erőfeszítése és tapasztalata ellenére sem hozott olyan változást, ami igazolta volna, hogy képes megszólítani az itteni magyar közösség döntő többségét, illetve szimpátiát kelteni az irántunk szolidáris szlovákokban. Marad tehát a címkézés: ki a Bugár-párti, ki a Csáky- párti, miközben a bátor megoldás – a harmadik! – egyelőre elmaradt. Mintha nem akarnánk /mernénk/ tudatosítani, hogy az MKP csúcsvezetése a közel két évtizednyi idő alatt kifutotta magát, elfáradt, elszürkült. Köszönet és elismerés jár nekik az eddigi munkáért a pártban, a kormányban, a parlamentben, de váltani kell! S talán az lett volna az igazi bölcsesség, ha az említett két személy nem egymás kijátszására használja befolyását és energiáját, hanem jön egy harmadik megoldással, ami az új helyzethez és új kihívásokhoz méltó választ adott volna a pártban és közösségben egyaránt. Az, hogy a párt valamelyik testülete nélkülük döntött volna ilyen alternatíva mellett nem valószínű, hiszen ott evidensek a kötődések és szövetségek az egyes csúcsvezetők körül.
Tudatosítanunk kellene végre, hogy a politika a politikusság napjainkban lejáratódott. Az értelmiség döntő többsége kiábrándult a politikából, politikusokból, és hasonló úton jár a polgárok egyre jelentősebb hányada. Konkrét tapasztalataik alapján az amerikai Vil Rogersnek adnak igazat, aki azt mondta, hogy a pártok között csak egy különbség van: egyik rosszabb a másiknál! Ez persze nem jelenti azt, hogy a képviseleti demokráciában van a hiba /Churchill óta valljuk, hogy nem tökéletes – de jobb nincs!/, hanem azokban, akik – a Bibliával mondva – az emberi hiszékenységgel üzérkedve meggyalázzák a népképviselet szentélyét. Vagyis abban az önző politikai elitben, helyi és megyei kiskirályokban és szolgai mamelukjaiban, akik a pártot célnak tekintik egyéni érdekeik megvalósítására és mások kiszorítására. És folyik a kisebbségi kiszorítósdi!
Közel húsz évvel a rendszerváltás után ideje lenne váltani, más srófra váltani a politikát. Tarthatatlan, ha egy kisebbségi közösségen belül már egy valamirevaló lélegzetvételhez is a párt támogatása szükséges. Olyan vezetők és vezetés lehet jövőbemutató, amely számára a párt – Adyval szólva – „csak cifra szolga” a közösség érdekeinek érvényesítésében és megtartásában – nem megosztásában! Mert, mint annyiszor, most ismét: helyzet van és kihívás, ez pedig új szemléletet, új impulzusokat – legfőképpen: új embereket igényel. Kiállni ugyanabban az összeállításban, ugyanazokkal a listákkal a következő megmérettetésre – borítékolhatóan további lemorzsolódást jelent!
Ha széttekintünk a magyar politizálás háza táján a Kárpát-medencében, akkor igencsak Mohács utáni állapotokat találunk. Pedig nem az égiek hozták ránk, sem megszálló, idegen hordák, hanem mi teremtettük, illetve engedtük nyakunkra oktrojálni. Mert valóban csak ezek az alternatívák vannak: Bugár-Csáky, Gyurcsány-Orbán, Markó-Tőkés, Kovács-Gajdos…? Nem hiszem, hogy a Duna és Tisza mentén arra lennénk ítélve, hogy ezeknek az ellenpároknak a foglyai legyünk, hiszen a mostani méltatlan és megalázó állapotnak a fenntartása egyedül nekik és a mögöttük felsorakozott eliteknek az érdeke. Kerülve minden egyszerűsítést és szájbarágósdit, ki kell mondani, hogy van más megoldás is: a harmadik! Ahogy a Vajdaságban tették. Mert ott valami figyelemreméltó indult el…
Jó lenne körülülni a szlovákiai magyar közösség virtuális asztalát és – előítéletek nélkül és a gondok komolyságához illő türelemmel – nyíltan beszélni dolgainkról. /Jut eszembe: hol vannak az értelmiségi találkozók, lakossági fórumok és rendszeres tükör állítás politikai képviseletünkről a polgárok előtt, nem csak a választási kampányban?/ Ki kell mondani nyíltan, hogy kritikus ponthoz érkeztünk, valószínű, hogy közösségünk – a szlovákiai magyarok száma – már a lélektani ötszázezer alatt van /statisztikusok jelzik a két népszámlálás között/ és általános kondíciója sem ad okot a hozsannára /erről az utóbbi felmérések tanúskodnak./, az MKP pedig meghasonlott önmagával, inkább jelent kicsinyes belső rivalizálást, mint közösségünket összefogó erőt-ideát. Kozmetikai változásokkal sokra nem megyünk, gyökeres váltásra – áttörésre! -van szükség.
S ez nem más, mint az a bizonyos harmadik!… Mert közösségi és nemzeti szinten egy erkölcsi és szellemi megújulás alapja csakis a gyökeres váltás és változás lehet – struktúrák és egyének szintjén egyaránt!
Máté László
