Karácsony közeledtével rendre megszaporodnak a jótékonysági, karitatív, adománygyűjtő kezdeményezések. A média is fokozottabban foglalkozik ilyenkor a témával. Rávilágítva a világ figyelmét, hogy a 21. századi jóléti társadalomban is mennyien nélkülöznek.
Ilyenkor mindig eltöprengek, hogy miért csak ilyenkor téma ez? Tán a jótékonyság is szezonális cselekmény? A szegények az év többi időszakában is nélkülöznek, éheznek, fáznak, máskor mégsem törődik velük a kutya se…
Persze, ez enyhe túlzás, hiszen megannyi szervezet egész évben igyekszik tevékenységét kifejteni, de munkájukhoz ilyenkor ők is könnyebben kapnak segítséget. Az emberek ilyenkor könnyebben adakoznak, ám ennek oka továbbra is rejtély számomra…
Aki jót szeretne tenni, az nem érdekből, szereplési vágyból vagy megfelelési kényszerből tesz így, hanem, mert lelkiismerete ezt diktálja számára. Aki ilyenkor adakozik, az jószerivel az év többi szakában is tudna ennyit nélkülözni. Vagy tényleg csak saját magunk megnyugtatására teszünk évente egyszer jót, s nem emberi mivoltunkból ránk ruházott felelősségtudatból? Csak, hogy elmondhassuk, bezzeg mi adakozunk is? Összepakolunk egy csomagot, átutalunk vagy a gyűjtőhelyen az urnába dobunk némi pénzt, ezzel egy évre letudva a jóság? Lelkiismeretünket ennyivel elnémítva hessegetjük el a világ milliónyi baját? Hogy ne kelljen gondolni olyasmire a csillogó karácsonyfa előtt ücsörögve, drágábbnál-drágább ajándékokkal körbevéve, teli hassal, torkosságtól megrészegülve, hogy vannak mások is a világon, akik koránt sincsenek ilyen helyzetben? Fura kérdések ezek…
Gyerekkoromban cserkészként mindig észben kellett tartanom, hogy napi legalább egy jó cselekedetet tennem kell. Bármi apróság lehetett az, akár csak egy papírfecni felvevése is az földről. Nem tart tovább 10 másodpercnél, mégis gondoljunk csak bele, milyen hatalmas ereje lehetne, ha naponta mind a 7 milliárdan, csak ennyit szánnánk világunk javítására. Máris máshogy nézne ki ez a világ…
De azt kell, hogy gondoljam, jónak lenni nem is biztos, hogy olyan könnyű. Ott a mindennapi hajtás, a munka, a pénzügyek, a magánélet vagy miegymás, s a jó cselekedet szépen hátra rangsorolódik életünkben. Pedig bizonyított tény, hogy egy-egy ilyen aprócska gesztus olyan érzéseket vált ki bennünk, ami nagyban javítja kedélyünket s tulajdonképpen energiát nyerünk belőle. Tehát minél több jót teszünk, annál jobb lelki kondícióba kerülünk, s a más jellegű akadályokat ezáltal könnyebben vesszük.
Márk evangéliumában olvashatjuk a szegény özvegyasszonynak a történetét, aki a gazdagok adományai mellett a legkevesebbet, 2 fillért adott, mégis mindenkinél többet, hiszen mindenét bedobta a perselybe.
Ennek üzenetét kellene mindannyiunknak tudatosítani, s Szent Karácsony elmúlásával se felejteni el segítő jobbot nyújtani rászoruló embertársainknak.
Csonka Ákos, Felvidék.Ma {iarelatednews articleid=”50217,50651,50374″}
