Érdekes képeslapokkal lehetett találkozni a templomokban az ünnepek alatt. Egy Szentcsaládot ábrázoló képen „A gyermek ajándék” üzenettel kívánt áldott karácsonyi ünnepeket a Családért Szövetség (Alianca za rodinu) civil ernyőszervezet. A képeslapok külön magyarul és szlovákul is megtalálhatóak voltak, melyeknek hátlapján a szervezet buzdít mindenkit, hogy vegyen részt a február 7-ére kiírt család védelméről szóló népszavazáson.
A népszavazáson részt vevő választópolgárok három kérdésre adhatnak majd választ a választóhelyiségekben.
A referendum kérdései sorrendben a következőek.
1.Egyetért-e azzal, hogy házasságnak csak egy férfi és egy nő kötelékét lehessen nevezni?
2.Egyetért-e azzal, hogy azonos nemű párok számára ne váljék lehetővé gyermek örökbefogadása?
3.Egyetért-e azzal, hogy az oktatási intézmények ne követelhessék meg a gyermekek részvételét azokon az órákon, melyek tananyaga a szexuális viselkedéssel, illetve az eutanázia kérdésével foglalkozik?
A képeslap egyben arra is buzdít, hogy mindhárom kérdésre igennel válaszoljanak, hiszen „A gyermek születése csoda, öröm az apának és az anyának, remény a világnak.”
A népszavazást még augusztusban kezdeményezte a Családért Szövetség, az általuk összegyűjtött több mint négyszázezer aláírás alapján. A referendumnak az eredeti tervek szerint négy kérdése lett volna, de az egyiket törölték, miután október végén alkotmányellenesnek minősítette a szlovák alkotmánybíróság.
A törölt kérdés így hangzott: Egyetért-e azzal, hogy a házasságon kívül a partneri kapcsolat semmilyen egyéb formájának ne ítéljenek meg olyan védelmet és jogokat (főként a bejegyzett élettársi kapcsolat elismerését és egymás gyermekeinek örökbefogadását), amilyenre a házasság és az abban élők jogosultak?
Az önálló Szlovákia történetében ez lesz a 8. népszavazás, ám ezek közül eddig csak egy – az EU-tagságról szóló – volt érvényes, mivel a többi esetében a részvétel nem érte el az érvényesség feltételének számító ötven százalékos arányt. A Focus közvélemény-kutató ügynökség szeptemberi felmérése szerint a megkérdezettek több mint 45 %-a biztosan részt venne, csaknem 30 %-uk még nem döntött, a maradék 25 % pedig nem menne el voksolni.
Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”50599,50339,50291,50259,49583″}