Samu István az MKP Országos Elnökségének tagja az ünnep alkalmából Dunamocson tartott beszédet. A dunamocsi megemlékezésen elhangzott néhány gondolatformáló vélemény is. Az alábbiakban a szerkesztőségünknek eljuttatott beszédet közöljük.
Mélyen Tisztelt Emlékezők! Sorközösségben barátaim! Kedves Ünneplők!
Március 15-e, illetve valamennyi nemzeti emléknapunk egy közösség életében, arra is hasznos, hogy a tiszteletadás és az erőgyűjtés mellett számot adjunk a közösség jelenlegi helyzetéről, cselekvésének akcióképességről, vagy akcióképtelenségéről.
1848/49-ben (de utána is) két erő állt egymással szemben. Ez a jelenben sincs másképpen: Az egyik a kortól és időtől független mindenkori elnyomó hatalom és az őket kiszolgáló, akár a háttérben – gazdasági koncokért cserébe – támogató, együttműködő pénzemberek, oligarchák és politikai elit csoportja, illetve a másik, a velük szemben álló, a szabadságért, a társadalmi egyenlőtlenség felszámolásáért az önigazgatásért küzdő nép képviselői.
Önökkel való sorközösségemből fakadóan az utóbbi erő képviselőjeként, vagyok most itt Dunamocson, írtam meg és osztom meg gondolataimat. Egyszerűen a felvidéki magyar emberek egyikeként.
Maga ez a nap az utóbbi kétszáz év történelmének, magyarságunknak és a Kárpát-medence történelmének egyik utolsó nagy siker története, még ha hasonlóan, mint a többi szabadság harcunk vereséggel is végződött! Azonban egy vértelen forradalmat sikeres, változást elindító momentumnak kell tekintenünk. Ennek ellenére a napján, szerte a Kárpát-medencében nagyon sok településen „csak” emlékezünk. Az emlékezéssel nem is lehet gond, csodás, erőt adó pillanatokat nyújt. Azonban március 15-e, sikeres pillanat, amely így ünnepnap, s nem is akármilyen nemzetünk történelmében. Pontosan ezért nem mindegy, hogy csak emlékezünk, vagy ünnepelünk, ünnepként ugyanis önbizalmat adhat nekünk!
Már pedig állítom a mai viszonyok, vagy éppen a mai állapotok miatt önbizalomra szükségünk van, ezért bátran ünnepeljük az akkor megszülető vértelen forradalmat, amely nem csak nemzeti felemelkedésünk és megújulásunk értelmében volt kiemelkedő, hanem az együttérzés, együttgondolkodás, a szolidaritás létrejöttének nagy pillanata is volt. Kisebb nagyobb hibáival – mivel emberek hozták létre – másfél évig ki is tartott az akkori Európa nagyhatalmaival szemben. Kell-e ennél nagyobb önbizalom növelő forrás Nekünk?
Az is igaz, hogy a szabadságért vívott további küzdelemben az önállóságért már áldozni kellett, bizony nem is keveset. Ha azonban a történelem kerekét 1848/49 után görgetjük, akkor láthatjuk nyomot hagytunk az elnyomó hatalom köreiben, mert érezték a kényszert, hogy velünk ki kell egyezniük, amíg más nemzetekkel ezt nem tették meg, mert nem adtak rá nyomós okot. A jelenben meg kell értenünk, hogy áldozat hozatal nélkül ma sincs ez másképpen: változás nem születhet küzdelem és verejték nélkül, ráadásul szerencsére ma ezen kívül más áldozatra itt a Felvidéken nincs szükség.
Mégis a cselekvés egy ideje elmarad…
Pedig 2015-ben a felvidéki magyarságnak is meg van a feladata, a maga 12 pontja, amiért lehet küzdeni, amit ki kellene harcolnia. Nem csak magunkért, hanem egész közösségünkért és a velünk együtt élő etnikumokért.
Többünk véleménye, hogy a „Felvidék 12 Pontjának” három fogalomra kell épülnie:
Szolidaritás, Szolgálat, Igazságosság!
Ha szigorúan betartjuk az autentikusságát az 1848/49-es tizenkét pontnak, akkor a sajtóval kapcsolatosan kell leírnunk első kívánalmunkat, illetve mert az újságírás a szabadság elsődleges látványos megjelenítője. Valljuk be őszintén baj van a szabadság értelmezésével a jelen sajtó világban, illetve az információközvetítő intézményeinkben. Szabadság értelmezésének kapcsán ma terhes az igazság objektívabb megjelenítése az újságíróknál – tisztelet a kivételnek, individuális döntés, hogy mi számít objektív igazságnak.
Éppen ezért: Kívánjuk, hogy a sajtó a manipulatív hozzáállás helyett szolidáris és körültekintő legyen!
Közel 170 év elteltével, kissé sarkítva, de nem helytelenül, megállapítható, hogy, mint közösség nem vagyunk sokkal jobb helyzetben ma sem. A technikai körülményeink változtak meg körülöttünk, kényelmesebb lett az életünk, de jogviszonyunk helyzete nem sokban változott és az egzisztenciális biztonságunk is gyenge lábakon áll. Autóval közlekedhetünk, ha nincs elég tőkénk, bevételünk, vehetünk fel hitelt, szabadon vállalhatunk külföldön munkát és nem Bécs a döntéshozó központ! Így elsőre ennyi…
A bizonytalan gazdasági és egzisztenciális helyzetéből fakadóan, a szlovákiai magyarságon belül már évtizedek óta észlelhető a kenyéririgység. Látható, tehát, hogy közel 170 év után még mindig találkozhatunk, vagy ismét szembesülhetünk azzal a problémával, hogy a szülőföldünkön való boldogulásunkhoz nincsenek meg a feltételek!
A jelenben tehát magyar közösségünk igényli, hogy megfogalmazzunk egy nemzet közösségi erőt demonstráló, szociálisan érzékeny tizenkét pontot.
Többünk alternatív 12 pontja tehát a következő:
A Felvidék 12 Pontja
Szolidaritás, Szolgálat, Igazságosság!
1. Kívánjuk, hogy a sajtó a manipulatív hozzáállás helyett szolidáris és körültekintő legyen!
2. Követeljük, hogy a közszolgák valóban a közt és ne saját érdekköreiket képviseljék, amely a korrupció melegágya.
3. Követeljük, hogy a választott képviselők fizetése ne legyen a felvidéki átlagfizetések többszöröse!
4. Követeljük, hogy a parlament ne az etikátlan, erkölcstelen és diszkriminatív törvénygyártás nagyüzeme legyen.
5. Követeljük, hogy az állam teremtsen családbarát politikát és teremtse meg a fiatalok itthon maradásának megfelelő körülményeit!
6. Követeljük, hogy az állam tegyen meg mindent a munkabarát közösség kiépítéséért, tiszteletéért, a bérből és fizetésből élő valódi értékteremtő munkából élők megbecsüléséért.
7. Követeljük az önigazgatás megteremtéséhez való közösségi jogot az alkotmányban.
8. Követeljük a decentralizáció jegyében a szubszidiaritás elvének abszolút tiszteletben tartását.
9. Kívánjuk, hogy a bürokrácia szolgáljon, s ne ellehetetlenítse az ügyintézést.
10. Kívánjuk, hogy az alkotmány összetartson, s ne széthúzzon!
11. Kívánjuk, hogy az „uzsorakamatot” nyújtó hitelintézetek és társai ne emésszék fel a társadalom peremére lecsúszott embereket.
12. Kívánjuk, hogy az állam támogassa és gondozza nemzeteink múltbéli és jelenkori példaképeinek kölcsönös tiszteletét.
Ha sikerül ezekért követelésekért megharcolnunk, akkor nem csak a megmaradásért teszünk a jövőben, hanem magyar közösségünk gyarapodásáért is, amely most a közeljövőnk legfontosabb célkitűzésének kell lennie, ahhoz hogy beszélhessünk felvidéki magyar jövőről! Isten áldd meg a magyart! – mondta Samu István Dunamocson.
Felvidék.ma
