Tíz évvel ezelőtt: fiatal diáklány, a nyitrai egyetem hallgatója, egy fényes nappal elkövetett durva bántalmazás áldozata. Ma: szülőföldjéről elüldözött háromgyermekes boldog családanya. Tíz évvel ezelőtt: Szlovákia miniszterelnöke, aki gátlástalan belügyminiszterével üldözöttet, vádlottat csinált az áldozatból. Ma: „magyar” segítséggel Szlovákia miniszterelnöke, aki azóta még gátlástalanabbá vált belügyminiszterével épp történelmi barátságokat ápol…
Vannak tehát dolgok, melyek állandóak, és vannak, melyek igen sokat változtak egy évtized leforgása alatt. Egy bizonyos: igazságot nem szolgáltattak Malina Hedvignek, akit tíz évvel ezelőtt e napon, 2006. augusztus 25-én bántalmaztak ismeretlenek Nyitrán. Hedvig védőügyvédje, Roman Kvasnica tavasszal úgy fogalmazott: „Idén augusztusban lesz 10 éve, hogy brutálisan megtámadták Hedviget, s ahelyett, hogy ma arról beszélnénk, ki támadta meg, és az milyen büntetést kapott, arról beszélünk, hogy a Malina Hedviggel szembeni büntetőeljárás Magyarországon vagy Szlovákiában folytatódik-e.”
Választ az egy évtizede húzódó históriában csak az utóbbi kérdésre kaptunk: azt már sikerült elérnie Ficónak és bűntársainak, hogy a számukra is kínossá váló tehertől egy tollvonással megszabaduljanak, és a Malina Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskü vádjával indított büntetőeljárást a „vádlott” kérelmére átpasszolták a magyarországi hatóságoknak.
Persze, Szlovákia elmúlt tíz évének története nem csak erről szólt, dehogy. Közben Beneš-dekrétumokat erősítettek, államfőnek parancsoltak hátraarcot a határon, állampolgárokat üldöztek és szurkolókat vertek félholtra. Szlovákia megmutatja a világnak, hogyan kell saját polgáraival kesztyűs kézzel bánni. Teheti. Nem szól rá senki.
Malina Hedvig kálváriája 2006. augusztus 25-én kezdődött. Az akkor 23 éves diáklány, a nyitrai egyetem hallgatója államvizsgájára indult, mikor két ismeretlen fényes nappal egy nyilvános parkban rátámadt, miután meghallották, hogy mobiltelefonján magyarul beszélget valakivel. Nemcsak megverték, hanem a ruháját magyarellenes feliratokkal dekorálták ki, majd sorsára hagyták. A sokkos állapotban lévő Hedvig véres arccal érkezett az egyetemre, ahol beszámolt a vele történtekről. Az eljárás azonmód meg is indult, orvosi látlelet készült stb. – ám, hogy ne legyenek kétségeink a kimenetelét illetően, Robert Kaliňák belügyminiszter már szeptember 4-én “prejudikált”: a parlamentben kijelentette, hogy az esetnek nincs magyarellenes éle.
Szeptember 12-én aztán a két bohóc – Kaliňák és főnöke, Robert Fico miniszterelnök – kiállt a színpadra és szemrebbenés nélkül kinyilatkoztatták, hogy Hedvig hazudott, valójában az egész mesét maga találta ki, hogy némi időt nyerjen államvizsgájára. És persze, hogy Szlovákia „jó” hírét csorbítsa.
A hatalom tehát ellentámadásba lendült, mégpedig teljes erővel, mozgósítva az egész gépezetet. Kezdetnek először is a rendőrség megszüntette a nyomozást, majd az emiatt tett panaszt az illetékes ügyészség elutasította. Az ellencsapás sem váratott magára: november végén állampolgári feljelentésre büntetőeljárás indult Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskü miatt. Pedig ha valaki gyanús volt, akkor az éppen a két feljelentő: az egyikük a titkosszolgálat volt tisztje, a másik pedig a következő év tavaszán saját otthonának pincéjében akasztotta fel magát…
A hamis tanúzás ügyében több mint fél évig szöszmötölt a rendőrség, majd 2007 májusában vádemelési javaslattal adta tovább az ügyet az ügyészségnek. A nyomozást annak ellenére sem indították újra, hogy közben jelentkezett egy nyitrai illetőségű személy, aki állítólag ismerte az egyik támadót. Szeptemberben a főügyész átvette az ügyet az addig eljáró ügyészektől, egyúttal felállított egy nyomozócsoportot az ügyben felmerült kérdőjelek eltüntetésére. Hedvig 2007-ben az Emberi Jogok Európai Bíróságához is panaszt nyújtott be, ezt később a bíróság el is fogadta.
A kérdőjeleket a főügyésznek sem sikerült eltüntetnie, helyette inkább egy atombombát dobtak a lány fejére: 2010-2011-ben egymással és saját magukkal is ellentmondásokba keveredő pszichiáterek mocskolták be Hedviget, azt állítva, hogy az incidens nem történt meg, a lány sérülései korábbról valók. 2011 októberében történt meghallgatásán ezt állította Peter Labaš orvosszakértő, a pozsonyi egyetem dékánja, aki a korábbi sérülések teóriájára azzal tette fel a koronát, hogy szerinte Hedvig saját magát harapta meg.
Érdemi változást a nagy várakozásokkal – hiú reményekkel – övezett, 2010 júliusában felálló Radičová-kormány sem hozott az ügyben. Noha az elődjéhez képest nagyságrendekkel civilizáltabb kormányfő helyettese, Rudolf Chmel nyilvánosan megkövette Hedviget, jogi elégtételt nem kapott. Sőt, Malina Hedvignek kellett lépnie: feljelentést tett a korábbi belügyminiszter ellen, aki őt nyilvánosan beteges hazudozónak nevezte.
A Radičová-kormány legnagyobb “vívmánya” ebben az ügyben az a 2012 januári nyilatkozat volt, amelyben sajnálkozásukat fejezték ki és elismerték, hogy sérülhettek Malina Hedvig jogai. Az úgynevezett “bocsánatkérés” után Hedvig visszavonta panaszát, pontosabban az eljárás így megállapodással zárult, amit a bíróság tudomásul vett. Hiba volt. A hamis tanúzás miatt Hedvig ellen indított inkvizíciós eljárás nem szűnt meg, sőt, ekkor kapcsoltak csak rá igazán. Évekkel az eset után újból pszichiátriai vizsgálatokra akarták kényszeríteni, akár erőnek erejével is (intézeti kivizsgálás), ezt azonban már a bíróság nem bírta lenyelni.
Az ügy tovább húzódott, újabb orvosszakértői jelentések, pszichiátriai vizsgálatok követték egymást, így telt a 2013-as és 2014-es év. A hosszas vajúdás után persze bekövetkezett az, ami felől nem lehetett kétségünk: vádat emeltek Hedvig ellen hamis tanúzás és hamis eskü miatt. Ezt azonban a családanya már nem várta meg: 2013-ban felvette a magyar állampolgárságot, majd a szlovák hatóságok zaklatásait maga mögött hagyva Győrbe költözött.
A Nyitrai Járásbíróság 2015. szeptember 28-ra tűzte ki az első tárgyalást. Arra azonban már nem került sor, mivel a bíróság – Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica kérelmére – a tárgyalást elhalasztotta, a kitűzött tárgyalási napokat törölte. Kvasnica azzal indokolta a halasztás kérését, hogy Hedvignek – akinek nyáron született meg harmadik gyermeke – családjáról kell gondoskodnia. Az ügyvéd egyúttal azt is indítványozta, hogy az ügyet – tekintettel a vádlott magyar állampolgárságára és lakhelyére – tegyék át a magyar hatóságokhoz.
Az egyetlen “siker” – már ha annak lehet egyáltalán nevezni – ebben az eljárásban az, hogy a kérelemnek helyt adtak. Tomáš Borec igazságügyi miniszter egyik utolsó döntésével kérte az ügy átadását Magyarországnak.
És persze ennél jellemzőbb, mondhatni tipikusabb “megoldás” nem is érkezhetett volna a szlovák hatalmasságok részéről. Szembenézni senki sem mert Kaliňákék mocskos örökségével, hát tovább pöccintették inkább a Duna túlpartjára.
De mindez jelentéktelen szempont ahhoz képest, hogy Malina Hedvig végre valóban és véglegesen békére lelhessen. És – ha úgy tartja jónak – következmények nélkül visszatérhessen családjával együtt édes szülőföldjére – amely élete talán legszebb tíz esztendejében, fiatal családanyaként oly mostohán bánt vele.
