Bevezetőként elnézést kell kérnem a tisztelt Olvasóktól, hogy másfél évig nem hallattam hangomat – legalábbis itt nem. Utolsó Brüsszeli jegyzetemet 2015 júniusában írtam.
Azóta a hazatérés és a beilleszkedés vette el időmet. De próbálok újra „jegyzetelni”, ha lesz miről.
Most van. Mindenütt olvashatunk a FUEN, az Európai Népcsoportok Föderatív Uniójának és az általa kidolgozott MinoritySafepack (Mentőcsomag a kisebbségek részére) sikeréről, az Európai Bizottság elmarasztalásáról az Európai Bíróság által. S ez valóban fontos hír. Bevallom – s ezt régebbi, ezzel foglalkozó „Brüsszeli jegyzeteim” is bizonyítják – nem hittem, hogy ez lesz az eredmény. De érdemes volt bátornak lenni, s mindent megpróbálni.
A bíróság döntött (bár nem olvastam a döntést): a Bizottságnak nem állt jogában visszautasítani a MinoritySafepack beadványt, mert az nincs ellentétben az Európai Polgári Kezdeményezésről szóló rendeletben meghatározottakkal, tehát nincs ellentétben az Európai Szerződésekkel. Ez talán az események legfontosabb hozadéka, hiszen bizonyos fokig azt jelenti, az unió mégis foglalkozhat a kisebbségvédelem kérdéseivel, bár ezt eddig többnyire elhárította magától, mondván, erre nem kompetens. S a döntés talán afelé is mutat, hogy a kisebbségvédelem témájában kezdenek az utóbbi hónapokban, években kicsit langyosabb szelek fújdogálni az uniós intézményekben.
De térjünk kicsit vissza a címben foglaltakhoz! A túlzott eufóriának még nincs itt az ideje. Mert mi is történt? Csak annyi, hogy a Bizottságnak nyilvántartásba kell vennie (regisztrálnia) a kezdeményezést. Nem vitatom, fontos lépés, hiszen e nélkül nincs tovább. A csatát tehát megnyertük (engedtessék meg nekem, mint az MKP tagjának ez a többes szám, hiszen az MKP is a FUEN tagja), de előttünk áll a sikerhez vezető hosszú út sok különböző állomásával.
A nyilvántartásba vétel tudniillik nem jelenti azt, hogy a bizottság elfogadta a javasolt polgári kezdeményezést.
Elsősorban a bejegyzéstől számított egy éven belül kell megszerezni az 1 millió támogató aláírást, mégpedig 7 különböző tagországból. Az is meg van szabva, melyik országból minimum mennyinek kell lennie (több azért lehet): így Szlovákiában – mert feltételezem, hogy a FUEN számol velünk is – 9750 olyan polgárt kell találni, aki aláírását adja az ügyhöz. Sok? Kevés? Figyelembe véve a felvidéki magyarság viselkedését a közügyekkel szemben…
Továbbá léteznie kell egy 7 tagú polgári bizottságnak, amely az egész tevékenységet irányítja/koordinálja. A hét tagnak megint csak lehetőleg hét különböző országból kellene lennie, de nem feltétlenül ugyanonnan, ahol az aláírásokat gyűjtik. Nem tudom, a FUEN berkeiben összeállt-e már ez a bizottság (bár ez a regisztráció feltétele), de nem ártana, ha ebben az MKP is képviseltetné magát. Így aktívabban tudnánk részt venni az ügy sikerre vitelében.
Ha megvan az 1 millió aláírás, azt minden egyes érintett tagországnak hitelesítenie kell, s csak utána nyújtható be az Európai Bizottságnak azzal a céllal, hogy „foglalkozzon”magával a kezdeményezés témájával. Hogy mit jelent a „foglalkozás”? Nos, a Bizottságnak megint három hónapja van arra, hogy közleményt adjon ki arról, mit szándékozik a kezdeményezéssel tenni. A rendelet így fogalmaz: „…három hónapon belül közleményben foglalja össze a polgári kezdeményezésről alkotott jogi és politikai következtetéseit, az esetlegesen megtenni kívánt lépéseit, és ezek okait, illetve ha nem kíván lépéseket tenni, ennek okait.” Tetszik érteni? Még ebben a momentumban is dönthet a Bizottság úgy, hogy nem tesz lépéseket! Tehát úgy kell megfogalmazni mondandónkat, hogy ezt ne tehesse meg!
S hogy mi következik ezután? Kedvező esetben a jogalkotás hosszantartó procedúrája. S ezt általában nem hónapokban, hanem években mérik. De erről majd többet akkor, ha közelebb leszünk hozzá.
Mi a dolgunk tehát most? Minden erőnkkel támogatni a FUEN lépéseit, elkezdeni az információterjesztést arról, mit is akarunk elérni (attól tartok, a „hallgató többségnek” fogalma sincs róla), esetleg megszervezni egy ismertető „roadshow”-t (ez egy olyan szimpatikus idegen szó, legyen magyarul bemutató körút) magáról a MinoritySafepack-ről. Csak ezután kérhetünk bárkit is, hogy nevét adja a kezdeményezéshez.
Nehéz az út, de ne adjuk fel! Lépegessünk rajta lassan, de biztosan előre! Csak így tudjuk megnyerni a háborút is – és akkor érünk majd oda, hogy valóban arról tudósíthassunk: „Új szintre léphet az európai kisebbségvédelem”.
