(Fotó: TASR)

Néhány nap múlva újra becsengetnek, nem csoda, ha kezdenek szaporodni az iskolával kapcsolatos hírek. A 2017/2018-a tanévben sem ússzák meg a 15 éves alap- és középiskolás diákok az ún. PISA nemzetközi felmérést, de újdonság, hogy a TALIS 2018 elnevezésű tanulmány a pedagógusok helyzetére is kíváncsi lesz.

A nemzetközi tudásszint-felmérő tesztelésre, ahol főleg a szövegértést vizsgálják, áprilisban kerül sor és ennek része lesz egy diákok és igazgatók számára előkészített kérdőív is. A felmérés fő része elektronikus formában, számítógépeken megy végbe.

A TALIS 2018 tanulmány ugyanakkor a pedagógusok és az iskolaigazgatók munkakörülményeit vizsgálja, valamint azt, hogyan hat az oktatáspolitika a tanítók munkájára és az oktatás menetére. Az adatgyűjtésre – az alapiskolákban és a nyolcosztályos gimnáziumokban – március-május hónapokban kerül sor.

Nagy kérdés, hogy az új iskolaévben, vajon hol, hányadik helyen végeznek Szlovákia diákjai és pedagógusai a megmérettetésekben? Annál is inkább, mivel tavaly sem szerepeltek túl fényesen diákjaink a nemzetközi összehasonlításban.

Albert Sándor, oktatásügyi szakember, portálunk rendszeres jegyzetírója egyik cikkében a problémák gyökerét a gyermekek sokszor hátrányos helyzetében – mely igencsak rányomja bélyegét az iskolai teljesítményre – látja, akiknek a felzárkóztatása sürgető feladat. Véleménye szerint gyökeres átalakításra szorul tanárképzésünk is. Lexikális tudás helyett kompetencia alapú tanulásra és személyiségfejlesztésre van szükség a jövőben. Akkor talán pár év múlva a PISA-felmérések eredményeit látva büszkén dagadhat a mellünk…