Ujpál Emőke, tanácsadó szakpszichológus, a FEMIT külső munkatársa. Munkakörében a középfokú oktatási intézményekben tart előadásokat a fiatalokat érintő témakörökben. Tapasztalata szerint az internet, a közösségi háló nemcsak a fiatalokra, hanem a felnőttekre is hatással van. A mindennapi élet része, kortól függetlenül.
Több esetben látjuk, hogy az olvasni nem tudó kisgyerekek is a felhasználók számát növelik. Felmerül a jogos kérdés, ha az egyénekre hat, akkor a családi életet hogyan befolyásolja. Erről beszélgettünk a komáromi szakemberrel.
Megváltoztatta-e az internet a családi élet minőségét?
Leterhelt az életünk az internet nélkül is, de gyakran előfordul, hogy ha hazaérünk, nem egymás felé fordulunk, hanem mindenki belemerül a telefonjába. A kapcsolataink minősége tud így átalakulni, hiszen egyre inkább elveszőben van az igazi, valódi figyelem egymás felé, a lecsendesedés, a megnyugvás. Az állandó ingeráradat otthon is (a biztonságos bázist jelentő négy fal között is) bombáz minket, ha online vagyunk. Amennyiben ennek nem szabunk határt, azon kaphatjuk magunkat, hogy figyelmünk állandóan megosztott. A túlingerlés irritáltsághoz vezet, ingerlékenyek leszünk, kifáradunk, így kevesebb energiánk marad. A fáradással az együttérzés és az érdeklődés is csökken egymás felé.
Hogyan hat az online világ a felnőttekre?
Egyrészt egyfajta gyorsulásban érhető tetten. Kialakulhat bennünk egy sürgetettség érzés, mert megszokjuk, hogy ha valamire rákattintunk, akkor azonnal eljutunk valahova, azonnal látható „eredménye” lesz. A valódi életben azonban nem így működnek a dolgok, sok mindenért hosszan meg kell dolgozni, amíg látható lesz a gyümölcse. A küzdelem és erőfeszítés természetes része életünknek, küzdelem nélkül nincs is fejlődés. A fogyasztói társadalom és az online élet pedig inkább az azonnali szükségletkielégítésre tanítanak minket. Másrészt, a külsőségek nagyon felülreprezentálttá váltak, sokat adunk a látszatra, a belcsín pedig emellett könnyen háttérbe szorulhat. Folyamatos összehasonlítás zajlik a közösségi oldalakon, kinek van szebb, jobb valamije, valakije, izgalmasabb, boldogabb élete, emellett a saját életünk szinte észrevétlenül leértékelődhet, és ez komoly szorongást kelthet.
Milyen veszélyei vannak a gyerekekre és a fiatalokra?
Nagyon komoly veszélyei lehetnek az érzelmi és társas fejlődésre vonatkozóan is, amennyiben a szülők nem tanítják meg csemetéjüknek, hogyan kell határt szabni és mit, hogyan érdemes kezelni. A fentebb említett sürgetés, azonnali kielégüléskeresés sajnos nem segíti a személyiségfejlődést, melynek fontos lépése a frusztrációs tolerancia fejlődése, a vágyak késleltetésének megtanulása. Manapság a gyerekek is állandóan online vannak a telefonjukon, gyakorlatilag ők sem tudják megélni azt, hogy el lehet esetleg bújni, ki lehet kapcsolni, állandóan ki vannak téve annak, hogy bármi érheti őket (ez különösen veszélyes akkor, ha valakit zaklatnak, hiszen nem nyújt megnyugvást, ha kilép az iskola kapuján, mert a közösségi oldalon folytatódhat tovább a csúfolódás, bántás). Ha nincs ebben határ, akkor nincs védelem sem, és akkor a biztonságérzet sérül, ez pedig szorongással jár. A fiatalok kommunikációja a csetelés kapcsán – csúnya szóval élve – úgymond „elkorcsosodik”.
Kevés az élő kontaktus, ahogy Tari Annamária mondja, a csetelés az nem beszélgetés, hanem írás és olvasás. Nem áll rendelkezésünkre az a rengeteg információ, amit a metakommunikáció hordoz (hanglejtés, mimika, gesztusok stb.), ami pedig szerves része emberi kapcsolatainknak. Ha ebben nem tájékozódunk jól, bizonytalanná válhatunk, ez pedig az izoláltságot erősítheti. Tehát kerülheti a fiatal a személyes találkozókat, mert akadozva megy a beszélgetés, kapcsolatteremtés és fenntartás. Egy személyes beszélgetésben azonnal kell reagálni, míg ha csetelés közben 10-15 perc (vagy akár még több) is kimarad egy-egy válasz között, az manapság már „természetes”, de egy hús-vér emberi kommunikáció során teljesen más törvényszerűségek működnek. Ha ezt nem tanulja meg a fiatal, hogy fog valódi kapcsolatokat kialakítani? Így természetesen az érzelmi intelligencia sem tud kellően fejlődni, az pedig kitüntetett jelentőségű arra vonatkozóan, ha boldog és elégedett életet szeretnénk élni.
Akkor ez a netes világ csak látszólagos kapcsolattartás és kommunikáció?
Látszólag állandóan kapcsolatban vannak, ám hogy valódi kapcsolódások történnek-e, az kérdéses. Az viszont, hogy folyamatosan kontaktusba lehet lépni, azt eredményezi, hogy nem bírják a szeparációs szorongást. Pedig meg kell tanulnunk, hogy ne szorongjunk, ha egyedül vagyunk. Ha azonnal megosztom, kiadom, nem tanulom meg azt, hogy kell magamnak megküzdenem az érzéseimmel, átgondolni, megdolgozni, nem tudom, milyen egyáltalán önmagammal lenni. (Ez egyébként elég gyakori nehézség a felnőtteknél is. Ennek eredményeként bombázzák egymást aztán a párok, ha nem kapnak azonnal választ az üzenetükre szerelmüktől.)
(Fotó: LelkiErőd facebook oldala)
A fejlődő személyiséget torz irányba erősíti az a fajta nárcizmus is, ami manapság teljesen elfogadottá válik. Az állandó szelfizés, megosztás, gyakorlatilag az „önmutogatás” lassan már senkinek sem furcsa, sőt, még szinte kívánatos is. Keresik a fiatalok a visszajelzést, mely a lájkok mennyiségében tükröződik, azonban ha erre épül az önértékelés, az elég veszélyes. Arra figyelnek, hogy mit mutassanak magukból, de az, hogy belül valójában mi zajlik bennük, az háttérbe szorul. Ha nincs befele figyelés, nincs önismeret, és akkor az önbizalom sem tud épülni. Egy „felfújt”, idealizált énkép alakulhat ki, ami nagyon törékeny, és összeomlik, amint a realitással találkozik (pl. kapott 300 lájkot egy képére, de egy összejövetelen igazából senki sem érdeklődik iránta és nincsenek élő kapcsolatai, melyek összhangban lennének a látszólagos online népszerűségével).
Hogyan figyeljen a szülő a gyerek online életére?
Azon kívül, hogy érdeklődünk, hogy van a gyermek és miként telt a napja, arra is érdemes rákérdezni, hogy mi zajlik például a facebookon, hiszen az ott zajló események is aktívan a gyermek életének részei. Ha örülünk neki, ha nem, akkor is érik hatások onnan. Tari Annamária azt mondja, hogy ha nem szánunk heti 2-3-szor alkalmat arra, hogy erről beszélgessünk, nem fogunk tudni neki segíteni, ha bajba kerül (pl. bántalmazó üzeneteket kap stb.), mert egyszerűen nem fogja nekünk elmondani. Szóval tartani kell a lépést vele itt is.
Kellenek a korlátok a netezés idejére vonatkozóan?
Fontos beszélgetni a biztonságos internethasználatról, szűrőket beállítani, hogy olyan tartalmakhoz ne jusson hozzá, ami nem az életkorának megfelelő, illetve fontos felkészíteni arra is, hogy mi a teendő, ha mégis valahogy olyan oldalra jut, ami nem neki való. Természetesen szabályt is ki kell alakítani arra vonatkozóan, hogy mennyit lehet netezni, gépezni és ezt a szabályt következetesen be kell tartatni. Járok iskolákba csoportfoglalkozásokat tartani gyermekeknek, és amikor erről a témáról beszélgetünk, 80%-ban azt jelzik, hogy van ugyan kimondott szabály arra vonatkozóan, hogy mennyit szabad netezni, ám nem történik semmi, ha ezt nem tartják be. Magyarul, ha egy óra van megengedve és letelik az egy óra, senki nem szól, hogy elég (vagy szólnak, de aztán 1-2 figyelmeztetés után rájuk hagyják), ők meg miért is hagynák abba, ha mégiscsak szabad tovább? Nyilvánvalóan, így értelmét veszti a szabály. Ennek a szabályozását még nem lehet a kisgyermekre bízni, figyelmeztetni kell és kérni, hogy hagyja abba. Persze ez nem szokott mindig simán menni, hogy azonnal lekapcsolja. Ha viszont több figyelmeztetés ellenére sem történik semmi, ki kell kapcsolni helyette.
A gyermek a szülőtől tanulja az önszabályozást, ha ebben nem kap külső segítséget, nem lesz mit beépíteni, és „szét fog folyni”. Nyilván ennek a módja minden életkorú gyermeknél más jellegű megközelítést igényel. Egyébként az esetek többségében, a szülők gyakori meglepetésére, a gyerekek egész könnyen veszik a korlátozást, és ha kapnak alternatívát, hogyan töltsék másként az idejüket, akkor nem unatkoznak.
Hogyan éljenek meg valódi, közös családi érzéseket az online világ helyett?
Érdemes mindenképpen beszabályozni, korlátozni az online világban létet. Fontos, hogy meglegyen az egészséges egyensúly, és életünket ne online éljük, hanem a saját valódi, „offline” valóságunkban. Ennek meg kell teremteni a lehetőségét, körülményeit. Például jó, ha a családi ebéd egy meghitt beszélgetésbe torkollik a családtagok közt, nem pedig mindenki a telefonjában van elveszve. A minőségi időtöltés lényege, hogy figyelünk egymásra, „jelen” vagyunk testileg-lelkileg (nem úgy, hogy fél szóval válaszolok a kérdésedre, itt vagyok ugyan melletted, de közben görgetem, mi történik épp a facebookon).
A közös szabadidős időtöltések (pl. séta, kirándulás, állatkert, biciklizés stb.) mellett nagyon fontos időt szánni a mélyebb beszélgetésre is. És nem olyan rutinbeszélgetésre gondolok, ami a családi élet szervezését és a feladatokat, teendőket illeti, hanem ami rólunk szól: ki hogy érzi magát, kit mi ért aznap, minek örült, mi bántotta, mire vágyna stb. Ettől a belső elmélyüléstől foszt meg minket az internet és a rohanó életmódunk – ha hagyjuk! Még jó, hogy rajtunk múlik, hogyan döntünk. És ha arra gondolnánk azonnal, hogy jaj, kinek van erre ideje, azokat azzal biztatnám, hogy kutatások igazolják, hogy például egy párkapcsolat esetében, ha akár csak napi 10 percet! (és azt senki nem mondhatja, hogy nem lehet megoldani, ha akarjuk) arra szánunk, hogy tényleg egymásra figyelünk és egymásról beszélünk, egész rövid idő alatt minőségi változás áll be a kapcsolatban, és az elégedettségérzés jelentősen fokozódik.
A téma nagyon aktuális, ha további kérdéseket szeretnének feltenni, hol érhetik el?
Szívesen válaszolok e-mailben: ujpal.emoke@gmail.com. Amennyiben valaki személyes konzultációt szeretne, arra is van lehetőség Komáromban, szeretettel várom az érdeklődőket a tanácsadó irodámban. Gyermekekkel, felnőttekkel és családokkal foglalkozom, magánrendelés keretein belül. Időpont egyeztetésre a fent jelzett elérhetőségen keresztül van lehetőség. Szeretettel várjuk továbbá a kedves érdeklődőket pszichológiai témájú előadásestjeinkre Komáromba, kolléganőmmel, Nagy Annamáriával. Eddig többek között a gyászról, valamint a kamaszkor kihívásairól beszélgettünk.
Megtalálhatóak vagyunk LelkiErőd néven a Facebookon: https://www.facebook.com/lelkierod/
