Borköszöntő (Fotó: Tóth Klára/Felvidék.ma)

1910-ből származik Frank István, a nyitrai római katolikus főgimnázium egykori igazgatójának jegyzete a nagycétényi kánai mennyegzőről az iskola évkönyvében: Farsangban dívik a Kánya mennyegző éneklése. Azon farsangi vasárnapon u. i., amelyen a kánai mennyegzőről szóló evangeliumot olvassa a pap, összejönnek a falu asszonyai s ájtatos imák és énekek közt elfogyasztják az e napon készített kalácsot és bort s a lakmározás közben éneklik a Kánai mennyegzőt, melyet ők Kánya menyegzőnek hívnak.  

Farsangi időszakban a Nagycétény népe a mai napig megtartja a kánai mennyegzőt, ahol Jézus első csodatételeként a vizet borrá változtatta. A hagyományt éltető Kútyika Éneklőcsoport idén január 21-én hívta meg a község lakosságát a kultúrházba. Tódult a nép – a násznép – és hozta magával a kalácsot, pogácsát és bort a lagziba. Bevezetőként a Kútyika és a Nyitracsehi Férfi Éneklőcsoport  tagjai felidézték a lánykérés szép szokását, majd a kánai mennyegzőn a hagyományos imádságok és litánia elvégzését követően a résztvevők közösen énekeltek a Nagycétényi Citerazenekar kíséretében. A szertartás végeztével a résztvevők étel-ital mellett beszélgettek, szórakoztak és – akárcsak egy igazi lagziban – mulattak és táncoltak.

Tóth Klára felvételei.

https://www.facebook.com/pg/felvidek.ma/photos/?tab=album&album_id=1758309044191404