Most, hogy az államfő kénytelen-kelletlen kinevezte az új Fico-kormányt, szépen le lehet nyugodni, haza lehet menni, nincs itt többé semmi látnivaló. (?)
Fico-kormányt írtam, nem tévedés. A „három-egész-ötödik” Fico-kabinetre pukkan ma a pezsgő a Most-Híd népharag elől elzárt, szigorúan őrzött főhadiszállásán. De kell is a pia a citerázó idegekre, különösen a legszínesebb kormánypárt főkaméleonjának, aki a fél világot átrepülte néhány jótanácsért, mentve élete fő üzletét, a legkövérebb projektet, amit deresedő feje látott: a harmadik Fico-kormányzatot.
Ezt most egyelőre sikerült behúzni, s még arcot sem kellett elveszteni miatta. Olyan ugyanis már senkinek sem maradt a végére, talán az egy szem kulturális minisztert leszámítva, aki még viszonylag időben kiugrott a süllyedő kalózhajóból. Új kormányról azonban aligha lehet beszélni. Robert Fico bábkormánya az utolsó centig pontosan arról szól, amiről a 2016-os választások után hatalomra lépett kabinet. Ugyanaz a játék, ugyanaz az úri társaság, ugyanazok a lapok, ugyanaz a tét.
Talán utóbbi egy picikét nagyobb. Most már ugyanis nem csak a javunkat (abból is az összeset) akarják, de a lelkünket is. Hogy elhiggyük, amit talán már maguknak sem hisznek el, de azért vég nélkül ismételgetik szánalmas önigazolásként: itt kérem egy jogállami megoldás született. Egy demokratikusan megválasztott törvényhozás többségi bizalmát élvező új – még egyszer: ÚJ – kormány állott fel, amely tiszta lappal indulhat. Bugár Bélának ahhoz is volt képe – ki másnak lett volna hozzá, ha nem neki – hogy kijelentse: a politikában dívó „szokások” szerint 100 nap kell, hogy megítélhessük egy politikus teljesítményét.
De itt nincs többé tiszta lap. És ha volna némi élet az istenadta népben, akkor 100 nap se lenne. Akkor egy nap lenne csupán hátra, egyetlenegy nap, amely addig nem érhet véget, amíg ez az arrogáns, korrupt, tolvaj söpredék el nem tisztul a hatalomból, a közéletből.
