Oly korban éltem én e földön, amikor a történelem már nem volt az élet tanítómestere. Pedig a múlt vétkei és erényei ismertek, csupán a közösségünk érdekei szerint kellene jót cselekednünk. Az egyéni döntésekkel párhuzamosan létezik-e a közösségi felelősség szószólója, az emberi hang?
Egy évszázada a felvidéki magyarok számára új impériumot hozott a 1919-es esztendő.
A csallóközi kis faluból, Bakáról származó egykori magyar kormánybiztos főispánt a feljelentőtől kapott információk alapján a hatalom új urai, több jeles személlyel együtt, túszként hurcolták el a pozsonyi otthonából.
Tették ezt látványosan, az elrettentés példájaként, hogy elejét vegyék a magyar és német lakosság bátor ellenállásának. A főispán szülőfalujában pedig a vörös terror gyáva hívei csendben tervezték a pap, a tanítók, a jegyző, az elöljárók és a nagyobb gazdák elfogását és felakasztását, a megfelelő alkalomra várva. Csak a Gondviselőn múlott, hogy akkor a megfélemlítés példájaként a kötélen nem reccsent az egyenes magyar gerinc.
1944-ben ugyancsak feljelentés okozta a vesztét azoknak a bakaiaknak, akik kilátástalan helyzetükből a baloldali irányváltásban látták a kiutat. De feljelentés juttatta koncentrációs táborba a zsidó honfitársakat is. 1945-öt írtunk már, amikor a béke ellenére a ligetfalui haláltáborba hurcolták a pozsonyiakat, hogy onnan csoportokban hajtsák őket a gépfegyverek torkolattüze elé.
Ebből a pokolból menekülve, a Duna vizében érte a vég azt a bakai leventét, akit feljelentéssel fenyegetve a családja sorsával zsaroltak, és gyermekként küldtek a háborúba.
A következő évben, 1946-ban a családjával együtt a Duna túloldalára üldözték el azt a bakai magyar tanítót, aki később azért került az ávósok célkeresztjébe, mert a szentmisén való részvételéről suttogtak.
Ezen sorok írója már olvashatta azt a jelentést, amely a bakai származású plébános miséjéről és prédikációjáról számolt be a hatalomnak. 1951-ben is egy feljelentés okozta a vesztét annak a bakai magyar gazdának, aki egyenes gerinccel és bátran mondott nemet az állami rablásra. Megtorlásul hazug állításokat tartalmazó jegyzőkönyv alapján kuláknak bélyegezve küldték a börtönbe. De Esterházyval együtt raboskodott az a későbbi bakai pap is, aki a kisebbségeket ért jogsértéseket bírálta. Az átkos rendszer évtizedei pedig a megfigyelők, a besúgók és a feljelentők hadának tartásáról szóltak.
Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van. Az eltelt 100 esztendőben a feljelentők és a megtorló pribékek azért rombolhattak, mert a vox humana hallgatott.
A fenti feljelentések egy csallóközi község történetéhez kötődő tények, amelyekről tudunk, éppen ezért intő példaként szolgálnak a jelen emberének. Vagyis szolgálnának, ha tanulnánk a történelemtől, ha okulnánk a múlt hibáiból.
Sajnos még mindig nem változtattunk, hiszen a feljelentők és bejelentők most is ott tesznek keresztbe a megszólalóknak, ahol lehetőségük kínálkozik rá. Ismert annak a bakai tanárnak a története, aki nyíltan ellenezte a helyi magyar iskola szétbomlasztását, leépítését és bezárását, ezért 2012-ben a pedagógusi munkájáról írt, hazugságokat tartalmazó jegyzőkönyv miatt, a személyét támadó rágalmak kereszttüzében távozott a munkahelyéről. Új munkaadójánál mégis utolérték a feljelentők, ezért a hazug bejelentések elkerülése érdekében inkább külföldön folytatta a hivatása gyakorlását.
A közöny az egyénre bénítóan hat, főleg a fogyasztást vágyó társadalomban. Ott, ahol újságírókat figyeltetnek meg, mert szólni mernek, ott, ahol csendben betörnek egy otthonba, és hangtompítóval ellátott fegyverből elnémító lövéseket adnak le. Oly korban élek én e földön, amikor Ján lehetne a csendet megtörő, a közönyös társadalmat felrázó bátor emberi hang példája. De mégsem, mert itt az újabb feljelentés 2019-ből. A megválasztott polgármester jelentette fel, idéztette a törvény elé a magyar közösség megmaradásáért megszólaló bakai polgárt.
A feljelentők és a pribékek évszázadát csak közös összefogással zárhatjuk le. A vox humana közösségünkben csak bátor szavakkal érhet el változást!
