Fotó: 24.hu

Nagy rá az esély, hogy az új évben megismétlődik a 2009 januárihoz hasonló gázválság, azaz szünetelni fog az Ukrajnán keresztül megvalósuló orosz gázszállítás. Ezt a szerdai kormányülés után jelentette ki Peter Žiga (Smer-SD) gazdasági miniszter.

A miniszter szerint ez azért valószínű, mert 2019 végén lejár az Oroszország és Ukrajna közötti tízéves szerződés, melyet az előző gázválság idején, 2009-ben kötöttek. Žiga hozzáfűzte: már megkezdték a szükséges előkészületeket. Hétfőn, december 16-án találkozik az illetékes intézmények, így a Szlovák Gázművek (SPP), az SPP-disztribúció (SPP-D), valamint a Nafta társaság képviselőivel.

A miniszter szerint a normandiai négyek találkozója után sem tűnik úgy, hogy a tárgyalások sikeresek lesznek, vagyis hogy sikerül megújítani vagy meghosszabbítani a gázellátásról szóló szerződést.

„Ebben a pillanatban tehát úgy vélem, valószínűbb alternatíva a gázválság, vagyis hogy az oroszok leállítják az Ukrajnán keresztül történő gázszállítást, nekünk pedig foganatosítanunk kell majd mindazokat az intézkedéseket, amelyeken tíz évig dolgoztunk. Biztosítanunk kell a gázellátást a szlovákiai háztartások és vállalatok számára” – fűzte hozzá Žiga.