A leendő Ipoly-híd helye Ipolydamásdről nézve (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

2008 tavaszán a Nyitra Megyei Önkormányzat elé nyújtottam be jóváhagyásra az MKP képviselőcsoportja nevében azt a javaslatot, amely az Interreg program keretében olyan pályázat megvalósítását célozta meg, amely Párkány és Esztergom vonatkozásában létrehozná az egészségügyi ellátás összehangolását. Az éppen akkor felújított Párkányi Rendelőintézet biztosíthatná az egész térség járóbeteg-ellátását, míg az Esztergomi Városi Kórház biztosítaná az egész térség fekvőbeteg-ellátását.

Az uniós támogatásból újabb rendelők, újabb osztályok nyíltak volna meg, az egész régió igényei alapján. Mivel a nyitrai megyei testületben számos orvos tevékenykedett, magánbeszélgetésekben többen bevallották, azért nem támogatták meg a javaslatomat, mert az érsekújvári és a nyitrai állami kórházak páciensek csoportjaitól váltak volna meg. Nem is fogadták el a javaslatomat. Ám a tervezet részben megvalósult, hiszen néhány év múlva a szlovákiai Dôvera egészségügyi biztosító megkötötte szerződését az esztergomi városi kórházzal s mivel Párkány térségében domináns egészségbiztosító, a párkányi páciensek közkedvelt kórháza lett az esztergomi kórház. Nem csupán sürgősségi ellátást az EU szabályzata alapján, hanem tervezett műtéteket és más beavatkozásokat is előszeretettel végeztetnek ott a párkányiak és a környékbeliek.

Néhány hónappal később viszont Nyitra Megye Önkormányzata elfogadta azt a javaslatomat, amely 3 új határátkelő megnyitását célozta meg az Ipoly alsó folyásán, két új Ipoly-híd megépítésével egyetemben, Helembán és Ipolypásztón. Új összekötő út megépítését Ipolyvisknél, a használható Ipoly-híd folytatásaként. Az Interreg program keretében a pályázatok 2009-ben sikeresek lettek, összesen 10 millió euró állt rendelkezésre a kedvező brüsszeli döntés nyomán. Majd nem sokkal később Nyitrán elkezdődött a határátkelők elkaszálása. Ne feledjük, hogy az MKP ellenzéki frakció volt s az eredményes pályázatok mentén a legköltségesebb, legösszetettebb közlekedési beruházások a megye déli szegletében valósultak volna meg. Igaz, a leghátrányosabb, leginkább leszakadó régióban, amely a leginkább rá volt szorulva az ilyen jellegű infrastrukturális beruházásokra. Ám a többségi, kormányzati megyei oldalon akkor ez senkit sem hatott meg. 2012-ben úgy tűnt, végérvényesen elkaszálták az ügyet.

2013-ban megyei választások voltak, s újra megyei képviselővé választottak a polgárok. Egy választási időszakot kihagytam, 2009-ben a megyei választáson nem indultam. Ez az Ipoly-hidak szempontjából kardinális hiba volt. Lehet, hogy más felállásban, 2012-ben másként alakultak volna a dolgok. Nem tudom.  2014–ben, rögtön a megyei választásokat követően a megye újraválasztott elnökével, Milan Belicával leültünk, megvitattuk az Ipoly-hidak kérdését. Újra. Abban állapodtunk meg, hogy egy új híd megépülhet, egy új határátkelő megnyílhat. Na de hol legyen? Akkorra már erős testvérmegyei kapcsolat jött létre Pest megyével és e kérdés eldöntésében az ő javaslatuk az volt, hogy ha lehet, a Helemba és Ipolydamásd közötti híd épüljön meg, erőteljes logisztikai megfontolások miatt. Mi is így gondoltuk.

Ma pedig ott tartunk, hogy a két társberuházó, Nyitra megye és a magyarországi NIF ZRt. megkötötte a pályázatokról, az építési tervekről és a kivitelezésről szóló megállapodást. Nyitra megye, mint társberuházó részéről ma az operatív munkát Csenger Tibor, a megye alelnöke és Balkó József, a megyei hivatal közlekedési főosztályvezetője látja el. Csupán akkor lépek közbe, ha az ügy elakad, mint legutóbb, amikor Budapesten a projekt fő partnerénél, a NIF Zrt-nél tanácskoztunk, hogy előrelendítsük a híd ügyét.

Azóta elkészült az 5 millió €-t meghaladó költségvetéssel megépítésre váró Ipoly-híd tervdokumentációja, zajlik az építkezési eljárás. Befejezését követően, a társberuházók nevében a NIF Zrt. vélhetően 2020 tavaszán hirdeti meg a kivitelezési munkálatok közbeszerzését. Amennyiben nem lesz csúszás, a kivitelezés 2021-ben veheti kezdetét. A híd teljes hossza 58 m, teljes szélessége 12 méter lesz, amely magába foglalja a kétsávos közutat – 3,5 tonnás közlekedési korlátozással – egy kerékpárutat és egy járdát. A híd a helembai óvoda közelében épül meg, Nyitra megye saját hatáskörében megépíti a hídra felvezető, 240 méteres utat.

A szerző Nyitra megyei képviselő, az MKÖ képviselőjelöltje