(Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma, archív)

A határon átnyúló együttműködési programnak köszönhetően két, a turizmusra is építő településen folynak fejlesztések. Az Interreg pályázat szlovákiai partnereként a magyar–szlovák államhatártól mintegy húsz kilométerre fekvő Gyűgy fürdőváros szépül meg. A pályázat célja a határ menti térség vonzerejének a növelése.

A Fenntartható és virtuális turizmusfejlesztés a Nógrád–Hont határ menti régióban
elnevezésű projekt 2018 februárjában vette kezdetét, s ez év októberében fejeződik be. A pályázat teljes összköltsége meghaladja a másfél millió eurót. Ebből két partnertelepülésen, a magyarországi Nógrád megyében található Bánk községben, illetve a honti térségben elhelyezkedő Gyűgy városában valósulnak meg fejlesztések.

A város központjából sétány vezet a strandig (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint az ismertetőben olvasható:

A projekt célja a Nógrád–Hont határ menti régió turisztikai népszerűsítése a környék kulturális és természetvédelmi örökségének megóvásával, helyreállításával és fejlesztésével.

A klasszikus – turisztikai információs központ létesítése, gyógyfürdő környezetének felújítása – és a virtuális turisztikai fejlesztés kombinációjával a projekt egy új turizmusfejlesztési módszertan alapjait fekteti le. A pályázat egy virtuális kaland keretében határon átívelően keresi fel a régió látványosságait és szolgáltatóit, teljesít feladatokat, melyekért a környék turisztikai szolgáltatóinál különböző kedvezményekben részesülhet.

Színes térkővel borítják a promenádot (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A projekt további fontos eredményeihez számolják még azokat a stratégiákat és akcióterveket, melyek alapjául a fent bemutatott tevékenységekből levont következtetések és tapasztalatok szolgálnak.

A szlovákiai partner mintegy 75 ezer euróból fejlesztheti a Dudinka nyári strand környékét.

Gyűgyön idén tavasszal kezdődtek el a munkálatok a fürdőhöz vezető gyalogút mentén. A pályázat legfőbb eleme a sétány kiépítése a nyári strand és a Turisztikai Információs Centrum közötti részen.

Épül a szabadtéri színpad (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A kivitelezés 18 ezer négyzetméteres területet érint a Fürdő utcában, a strand és a Körút közötti szakaszon. A korábbi járda helyén díszkövekkel kirakott sétány épült ki. Ezen a szakaszon vízpermet-kapu is helyet kap majd. Mindezt főleg a nyári hőségben értékelik majd az itt lakók és a vendégek.

A sétány melletti parkban található a római katolikus templom (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A sétány alsó részén egy kis szabadtéri színpadot alakítanak ki padokkal, ahol zenés programokkal kedveskednek majd a látogatóknak. Emellett a már meglévő sétány két oldalán elterülő zöldterület is megszépül. A parkosítás szintén elkezdődött már.

A parkot utacskák, valamint padok egészítik ki, ezzel is fokozva a pihenni vágyók kényelmét, biztosítva a nyugodt környezetet.

Az építkezés mellett a fürdőváros által nyújtott szolgáltatások, látnivalók népszerűsítése is a projekt része. Ennek keretében egy LED információs táblát helyeztek el a turisztikai információs központ épületének oldalsó részén. Művészeti alkotással is gyarapszik a város. A promenád végén a nyári strand bejárata mellé tervezik elhelyezni Dudinka tündér és a kisfiú szobrát, Pavol Dubina alkotását. A munkálatok még tartanak, a pályázat idén októberben zárul le.

Pár lépésre a strand bejáratától csodás természet vár a látogatókra (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A legenda szerint Dudinka egy csodaszép tündér volt, akinek Gyűgy a gyógyító vizét köszönheti. A helyi forrást ő változtatta gyógyerejűvé. Valamikor régen a tündér ennek a víznek köszönhetően mentette meg egy római hadvezér fiát. Ami bizonyos, hogy a római korban már ismert volt a gyógyhatású gyűgyi víz.

A gyógyszállók főleg idegrendszeri és mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmasak.

A múlt század hatvanas éveiben épültek az első ilyen intézmények a községben. Számuk a következő évtizedekben fokozatosan gyarapodott, s a helyi gyógyhatású víznek köszönhetően egyre népszerűbbé vált a helység. Gyűgy nemzetközileg is elismert gyógyfürdőként kapta meg a városi rangot. A jelenleg a Korponai járásban található fürdőváros összlakossága nem haladja meg az 1400-at.

Az egyik gyógyszálló Gyűgyön (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ismert és közkedvelt fürdőhely a felvidéki magyarok körében is, emellett főleg cseh, német és kelet-európai vendégek látogatják a gyógyszállókat. Itteni tartózkodásuk során gazdag kínálatból válogathatnak. A strandfürdő a tágabb környékről is vonzza a látogatókat. Négy medencéje közül az egyik a 33-34 fokos gyűgyi gyógyvizet tartalmaz.

A koronavírus-járvány miatt a stand jelenleg még zárva tart, várhatóan július elejétől fogadja újra a vendégeket.