Amikor hajdanán a Krúdyak Nógrádból a Nyírségbe költöztek, vastag lópokróccal takarták be a Hector nevű kutyájukat, hogy később nehogy visszataláljon a szeretett vidékre, ahol addig élt. A politikusainkkal nincs ilyen szerencsénk, mert abban biztosak lehetünk, hogy nincs olyan vastag lópokróc, mely alól kibújva bukott és kártékony politikus vissza ne találna a közélet színpadára. Itt szeretném rögtön megragadni az alkalmat, hogy elnézést kérjek a kutyáktól, mert egy cikkben említem őket haszontalan politikusokkal.
Eddig csak legendaként tartottam számon, most azonban már biztos vagyok benne, nem titkolható tovább a tény, hogy létezik Szlovákiában egy titkos kiképzőközpont vagy politikusképző, ahol idiótákat képeznek ki házelnöknek.
Nem tudom ugyanis másképpen értelmezni Boris Kollár azon cselekedetét, mellyel a magyarfóbiás Anton Hrnkot tette meg potom havi kétezerért (mely Hrnko szerint csupán aprópénz) kisebbségekkel kapcsolatos tanácsadónak. Boris Kollárnak amúgy csak az lehet mentsége, hogy a plágiummal megszerzett diplomája is mindössze ugyanannyit ér, mint az intézkedései.
Tanácsadóknak mi sem vagyunk híján, hiszen saját bevallása szerint Bugár Béla, a Most-Híd egykori elnöke is sűrűn bejár tanácsadni a párt központi irodájába, és
csak a legnaivabb, információikat a Meseország mindenkié könyvben melegedő hamupapókáktól szerezhették, hogy a bukott pártelnök végleg visszavonult, és két tök meg néhány uborka társaságában tengeti keserves mindennapjait a kertben.
Amúgy nem kell őt félteni és országos gyűjtést, vagy adományozó kongresszust tartani a megélhetéséért, hiszen ahogyan Besenyő Pista bácsi mondaná, a volt elnök vagyonát illetőleg fél lábbal a zsírban van.
Abban minden felvidéki halandó egyetért, hogyha a magát tíz év kőkemény munkával a béka feneke alá felküzdő Most-Hídnak bármilyen csekély esélye lett volna a továbbélésre az MKP, vagy bárki más nélkül, akkor azt már megtette volna.
A hirtelen felismerés után, hogy minden biznisztől elesve a szlov-magy katyvasz ideológiája önmagában semmit sem ér, pláne szlovákok nélküĺ az egységre való hirtelen igény úgy csapott le rájuk, mint a Katrin hurrikán az Egyesült Államokra.
Dübörögnek is ezerrel az egyesülési tárgyalások, vagy mégsem? A halandó ember ugyanis azt látja, hogy a Most-Híd politikusai mindennel el vannak foglalva, kivéve azzal, amire előre megfontolt szándékkal esküdtek Komáromban egy Nyilatkozat keretén belül. A párt elnöke a nyugati hídfőnél Pozsonyban melléktárgyalásokat folytat a Smer egyik klónpártjának elnökével, Tomáš Druckerrel, természetesen a legakutabb témáról, az egészségügyről, majd pihenésképpen unaloműző beszélgetéseket tartanak a Progressziv Szlovákia képviselőivel.
Dübörög a lokomotív, avagy: ugye mi jó barátok vagyunk? (Fotó: Sólymos László FB-oldala)
A párt egyik alelnöke közben valami égi jeltől vezérelve, szánt szándékkal , bármi áron kisebbséget szeretne csinálni a Szlovákia északi részén élő, a hagyományaikhoz hűen ragaszkodó gorálokból akaratuk ellenére. És lehet, hogy ebben a szándékában legalább nem hazudik annyira, mint a pártok egyesülésének szándékában a saját pártja. Már csak azon imádkozunk, a kisebbségi témák sikertelen medializálása után, nehogy az elnök megbízza őt az egészségügyi szakpolitikával, mert akkor a romológia és a guralógia után egy szintet lépve már az urológiával is foglalkozhatna.
A másik alelnök, Agócs Attila pedig a saját szélsőségeivel harcol, ami valószínűleg öröklött tulajdonsága lehet, hiszen éppen édesapja polgármesterként való regnálása idején történt meg az, amikor is egy március 15. ünnepségre nem engedték be a füleki Vigadóba a történelmi Árpád sávos zászlókkal felvonuló ünneplőket.
A városi rendőrök a legenda szerint saját testükkel állták el felsőbb utasításra az útjukat, mondván: A csíkos zászló nem gyühet be! Azzal pedig, hogy egy neves történész munkáját, vagy életútját minősíti, senki által nem hitelesített minősítő intézményként, liberális értelmiségként pont annak mond ellent, amit a liberalizmus ma képvisel. De hát egy olyan párttól, ahol a rigók is a Soros mantrát fütyülik a jogállamiságról és az EU-s támogatások odaítéléséről, sok mindent nem várhatunk.
A kalondai fórumon Agócs egyébként bevallotta, s ez legyen a javára írva, hogy az egyesülésnek a pártban annyira örülnek, mint a kalondai homokbányában megtalált 60 millió éves ősszarvas megkövesedett maradványai hűlt helyének.
Közben a keleti hídfőnél a párt ukrán szakértője párttársaival és polgármester szimpatizánsaival egyetemben a másik Smeres, Pellegrini–féle klónpárt szirénHANGjai csábításában fürdik rossz nyelvek szerint, megérezve annak a pénznek a szagát, amit oly annyira nem szeret. Mi meg csak nézünk, mint vak kutya a lángosra. Öntsünk tehát tiszta vizet a pohárba, mert a választóink ebben az időszakban, amikor a vírushelyzet második hulláma már mindenkit a padlóra küld anyagilag és lelkileg is, munkájukat vesztik el sokan naponta, amikor az árvizek fenyegetik az emberek vagyonát országszerte, nem vevők az ámításra.
Azok az idők pedig már elmúltak, amikor még Bugár Béla az öklét rázta az MKP kongresszusain, mint az albán légvédelem az olasz vadászbombázókra. Ha lesz pártegyesülés, mely még mindig, mind ennek ellenére, a csendes felvidéki többség (?) óhaja, az nem lesz a 98-as forgatókönyv szerint, abban biztos lehet mindenki, és jobb, ha ezzel meg is békülnek.
Egyszer volt Bugár kutyavásár a magyar módosított közmondás szerint! Meg Budán is! Azt is elhisszük, hogy pártját a beneši dekrétumok akkor érdekelnék csak igazán, ha az állam a hétköznapi magyar emberek földjei helyett, a Bugár Béla által felvásárolt, éppen az R7-es autópálya alatt húzódó, hússzoros áron eladott földjeit sajátította volna ki. Akkor tudhattuk volna meg valójában, hogy milyen az igazi érdekképviselet a dekrétumok ügyében Most- Híd módra.
Az egységesülés érdekében állítólag mindenkinek vissza kell lépnie egyet, hallottuk a szlogent a választások előtt és után is, hogy aztán újra kettőt együtt léphessünk előre. Ezzel csak az a baj, hogy
míg a másik két párt egy felet lépett vissza, addig mi hátraarcban szembe megyünk önmagunkkal. Csakhogy ebben a felállásban a következő két lépésnél, mi már a hátuk mögött leszünk.
Néha az az érzésem, hogy az egyesülés csak a számunkra fontos. Most már csak az a kérdés, hogy akkor tulajdonképpen a Most-Híd mit is akar? Hogy az egyesülési megbeszélések a B, vagy a C terv részei-e, a valódi „A” terv mellett, mely a magyarság végleges hitelvesztését, szétzüllesztését, és a még megmaradt választóink szétrobbantását eredményezi. Nem hiszem, hogy csak én vettem észre, hogy a közvélemény-kutatások alapján az elmúlt négy hónapban az MKP népszerűsége 3,9 %-ról 2,4%-re csökkent. Vajon miért is?
És akkor itt jogos az a kérdés, hogy vajon mi tudjuk-e mit is akarunk? Mert kutyakomédiából már volt éppen elég az elmúlt harminc évben. És azt azért ki kell mondanunk itt és most, hogy egy esetleges tisztességtelen érdekképviseletnél, egy tisztességes és őszinte értékképviselet is többet ér, még ha azért nem is jár állami támogatás.
És ki kell mondaniuk azt is végre, hogy tisztán láthassunk a nemzetpolitikai kérdésekben, ha Orbán Magyarországa nem, akkor ki? A hazaáruló és egyenesen, nyíltan is magyarellenes, politikájával volt SZDSZ-t megszégyenítő Momentum, vagy a szemkilövető, naponta bérmálkozó Gyurcsány-i, keresztényellenes és nemzetellenes DK, a ripacskodó bolgár Apró unokával?
Vagy a Jákobok Jakabja? Mert nemzetpolitikát hazaárulókkal nem lehet csinálni, akinek nem inge, ne vegye magára, ezt az elmúlt száz évben már megtanították velünk és az őseinkkel.
Az „alternatíva”…
Jelenleg úgy állunk a szakértői megbeszélésekkel, miután alaposan kiveséztük a témákat és a politikai irányvonalakat a három egyesülő párt esetében, hogy egyetlen dolog van amiben biztosan egyetértünk, és az a világbéke! Elsőnek nem túl rossz, de lehetne jobb is.
Elismerem, hogy a felvidéki politikai skálán, ahol az egyik oldalon már Szent István is áruló, a másik végleten pedig Károlyi Mihály eszmeisége dominál, nehéz megtalálni a közös nevezőt. De talán nem is kell.
Vannak alapértékeink, mint az Isten, haza, család, az anyanyelv, de nem a szlov-magy, a kultúra, de nem az SzFE nevű tan(ács)köztársaság művészkuplerájának balkonján való őrséget állás támogatása, iskola, de nem a vegyes, és identitás, de nem kettős, amiben ha nincs egyezség, akár el is lehet menni.
Ne a hatalom iránti vágy legyen az összetartó erő az egyesülésben, mert az a hatalom elvesztése, vagy meg sem szerzése esetén, tovább bomlasztaná csak a felvidéki magyarságot. Nem csak szavakban kell deklarálni a közös munkát, hanem tettekben is, ám ezek még bőven hiányoznak. Jövőre megszámoltatunk.
És ez az a közös téma és út, amin mennünk kell, mennünk lehetne, együtt. Ez végre talán közös munkára serkenthetne minket világnézettől függetlenül, hiszen ha a szavazóink elfogynak mögülünk, minden értelmét veszti, amiért az elmúlt harminc évben dolgoztunk, ki-ki a saját érdeke, tudása, lehetősége, vagy a lelkiismerete szerint.
És ezzel majd mindnyájunknak el kell számolni egyszer, legalábbis az én hitem szerint!
