Szőgyéni cserkészek Zsolt atyával a szentmise és a lángosztás után

Különös esztendő különös adventje köszöntött ránk, és vitt előre az időben, az ünnep felé. A vírus okozta korlátozó rendelkezések mellett is sok kedves és meghitt pillanatról tanúskodnak a fotók, abban a képes beszámolóban, ami a déli régió néhány helyszínén készült, amióta az adventi koszorú első gyertyáján fellobbant a láng. Azóta sorra gyúltak meg a gyertyák, hogy fényük megmelegítse az emberi szíveket. A közösségek, intézmények igyekeztek széppé varázsolni a várakozás perceit.

Elérkeztek az utolsó adventi napok, s miként Reményik Sándor Kegyelem című versében áll: „És végül mégis mindenek  / Elhalkulnak és kisimulnak./  És lábaidhoz együtt hullnak.”

Megérkezik mindenkihez a színtiszta isteni szeretet, a betlehemi fénylő csillag, s a szívekben megszületik az Üdvözítő.