Juraj Šeliga (Fotó: TASR)

Igor Matovič  miniszterelnök a Za ľudí képviselőivel tárgyalt, a találkozón kijelentette, tisztában van a helyzet komolyságával, és azzal is, a képviselők miért jutottak arra az elhatározásra, hogy a lemondását kérik – mondta Juraj Šeliga, a Za ľudí, valamint a parlament alelnöke.

Jana Žitňanská, a párt parlamenti klubjának vezetője azt mondta, sajnálja, csak kedden került sor a találkozóra. Hozzátette, a megoldás kulcsa most Matovič kezében van, és reméli, államférfihoz méltó döntést hoz. Hozzátette, aligha tudja elképzelni, hogy a Matovič-kormány folytassa a munkát. A Za ľudí továbbra is a négypárti koalícióra épülő kormányátalakítást akar.

Šeliga közölte, a Za ľudí képviselői elmagyarázták Matovičnak, miért ragaszkodnak a távozásához. „Semmi sem változott, továbbra is fenntartjuk, amit korábban mondtunk. A miniszterelnök végighallgatott bennünket, és azt mondta, érti, miért és hogyan jutottunk erre a döntésre. Mi közöltük vele, hogy bármikor készek vagyunk tovább tárgyalni. Az az érdekünk, hogy megmaradjon a négypárti koalíció” – magyarázta Šeliga, és hozzátette, folytatódnak a tárgyalások.

Žitňanská kijelentette, most minden Matovičon múlik. Elmondta, a Za ľudí mozgalom szerint a kisebbségi kormányzás nem megoldás. Žitňanská hozzátette, az, hogy Matovičcsal együtt távozzon Richard Sulík miniszterelnök-helyettes, az SaS elnöke is, Veronika Remišová, a Za ľudí elnökének személyes kérése. Amint a párt értesül a miniszterelnök álláspontjáról, a párt képviselői klubja és elnöksége megvitatja a további lépéseket.

(TASR/Felvidék.ma)