Székcsere

Igor Matovič (OĽaNO) vasárnap este bejelentette, hogy Eduard Heger (OĽaNO) pénzügyminiszterrel cserélne helyet, hozzátéve, hogy az SaS és Za ľudí felé támasztott követeléseit visszavonja.

Matovič a helyét Hegernek adná át, ő maga pedig a pénzügyminisztérium vezetését venné kézbe. „Ahogy Eduard Hegert ismerem, jó ember, mindannyian bízhatunk benne” – jelentette ki a kormányfő.

„A nagyhét előestéjén, amelyet a szenvedés, az áldozat és az elengedés szimbólumaként ünneplünk, úgy döntöttem, hogy teszek egy gesztust azok felé, akik a lemondásomat követelték” – jelentette ki.

Heger elfogadja Matovič felkérését, ma pedig részt vesz a Za ľudí elnökségén, hogy a támogatásukat kérje. A sajtótájékoztatót követően tárgyalóasztalhoz hívja Richard Sulíkot és az SaS parlamenti frakcióját is. Amennyiben a koalíciós felek biztosítják támogatásukról, Heger hétfőn találkozót kér az államfőtől.

A sajtótájékoztatón az SaS részéről nem vett részt senki, állásfoglalásukban azonban rögzítették, értékelik Matovič gesztusát, és készen állnak arra, hogy visszatérjenek a kormányba.

(NZS/Felvidék.ma)