Fotó: www.vlada.gov.sk

Zuzana Čaputová államfő méltányolja, hogy a miniszterelnöki tartalékból hárommillió eurót különítenek el a bántalmazott nők megsegítésére. A TASR hírügynökséget Martin Strižinec elnöki szóvivő tájékoztatta hétfőn.

„Az elnök asszony hosszú ideje hangoztatja ezt a társadalmi igényt, amely a járványidőszak alatt még hangsúlyosabbá vált, mivel a pandémia a családon belüli erőszak áldozataira nézve különösen kedvezőtlen következményekkel jár” – közölte a szóvivő.

Zuzana Čaputová államfő üdvözli azt a bejelentést is, hogy az ilyen áldozatokon segítő intézmények támogatására rendszerszintű megoldást dolgoznak ki.

Krajniak ezért a kormányhivatalhoz fordult segítségért.

Milan Krajniak (Sme rodina) munka-, szociális és családügyi miniszter elmondta: az ún. menedékházak működését általában a norvég alapból finanszírozzák, de az új partneri megállapodásról szóló tárgyalásokat a pandémia miatt el kellett napolni.

Az egyes szervezetek 2021. május 26-ig igényelhetik a támogatást, a pályázati feltételek a kormányhivatal honlapján érhetők el.

Eduard Heger (OĽANO) kormányfő hárommillió eurót különített el a miniszterelnöki tartalékból a családon belüli erőszak áldozatai számára fenntartott krízisotthonok támogatására.

(TASR/Felvidék.ma)