Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. (Fotó: Cservenka Judit/Felvidék.ma)

Ahogyan az elmúlt 11 évben, úgy jövőre is számíthatnak a külhoni és a diaszpórában működő magyar szervezetek Magyarország Kormányának támogatására – mondta Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a 2022. évi nyílt pályázati kiírásokat részletesen ismertető sajtótájékoztató bevezetőjében. A számok nyelvén: 1 millió 700 ezer embert tudtak elérni a járvány ellenére, ami nem volt könnyű, de folyamatos volt a kapcsolattartás és a támogatás. 

Emlékeztetett arra, hogy a Magyar Állandó Értekezlet döntése értelmében nyilvánították 2021-et a nemzeti újrakezdés évének, s így a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága

a korábban több program részeként nyújtott támogatásokat és pályázati kiírásokat egységesítette Nemzeti újrakezdés program címen, amelyben hat alprogram szerepel: oktatási, kulturális, egyházi, sport, valamint ifjúsági, cserkész és közösségi, illetve diaszpóra alprogram.

Számukra két pályázatot hirdettek: az elsőt működésre és fejlesztésre, a másodikat programok, rendezvények szervezésére.

Ezeknek a pályázatoknak a sikere alapján a 2022. évre ismét meghirdeti a Nemzetpolitikai Államtitkárság ezeket a programokat – ugyanazzal a hat alprogrammal, mint 2021-ben – amelyekre

a magyarság összetartozása és szülőföldön való boldogulása szempontjából meghatározó tevékenységet folytató szervezetek nyújthatnak be pályázatot 2021. november 25-től.

A 2022. évi Nemzeti újrakezdés program I. felhívása ismét a működés, fejlesztés és eszközbeszerzés támogatásáról szól 1,5 milliárd Ft keretösszeggel, amelyből 300 ezer Ft – 5 millió Ft a megpályázható összeg.

A 2022. évi Nemzeti újrakezdési program II. a rendezvényeket, programokat kívánja támogatni 500 millió Ft keretösszeggel, amelyből 300 ezer Ft – 1 millió Ft összeghatárok között lehet pályázni.

Egy pályázó felhívásonként 1 pályázatot nyújthat be, kivétel a diaszpóra alprogram, hiszen a szórványban működő magyar szervezetek több különböző tevékenységet is ellátnak.

A 2022. évre egy harmadik pályázati kiírás is megjelent, amely a közösségi és gazdasági testvértelepülési programokat és együttműködést támogatja. A hagyományos,  2015 óta évente meghirdetett testvértelepülési programok (közös ünnepek, oktatási, kulturális programok, hagyományok ápolása) mellett

új elemként a Kárpát-medencében működő vállalkozói réteget szólítja meg. Ez a pályázat  ösztönözni kívánja a magyar–magyar gazdasági kapcsolatokat, vállalkozói fórumok megteremtését, az előállított termékek megjelenítését a testvértelepüléseken.

A teljes keretösszeg: 500 millió Ft fele a közösségi, fele a gazdasági jellegű pályázatokat kedvezményezi, igényelhető támogatás: 500 ezer Ft – 1 millió Ft.

A pályázatok 2021. november 25-től december 30. 14.00 óráig nyújthatók be, megvalósítási időszakuk: 2022. január 1 – december 31.

Az alprogramokhoz kapcsolódóan a Nemzetpolitikai Államtitkárság felmérést végez, valamint felkészítőt is szervez.

Végül Potápi Árpád János boldog névnapot kívánt a Katalinoknak, akik ezen a napon, valamint a Virágoknak, akik holnap tartják névünnepüket, és utalt a Katalin-naphoz fűződő, karácsonyi időjárást jósló néphagyományra is, de az itthoni ködös idő alapján jóslásra nem vállalkozott…

(Cservenka Judit/Felvidék.ma)