Neumann Jakab kiadása, olvashatjuk régi levelezőlapokon, képeslapokon, iskolai értesítőn. Egy 1912-ből származó számla fejlécén így reklámozza cégét: Papír-, rajz- és írószer kereskedés, Könyvkiadó vállalat, Községi nyomtatvány raktár, „Honti Lapok” kiadóhivatala, alapíttatott 1878-ban. Az ipolysági államilag segélyezett községi polgári leányiskola értesítője az 1883–84. tanévről kiadásán még az alapító Neumann Ignác nevét olvashatjuk, az 1884–85. tanévre kiadott értesítőt már fia, Jakab jegyzi.
Nevét megtaláljuk a Besztercebányai Kereskedelem és Iparkamara Czímtára 1898-as kiadásában, ebben férfiruha-kereskedőként és könyvnyomda-tulajdonosként szerepel. 1898 és 1914 között, a Magyar könyvszemle mellékletként közli a magyar nyomdák listáját, ebben Neumann Jakabé 1903-ig, egyedüliként van feltüntetve, Polgár Ignác nyomdáját csak ezután veszik hivatalosan is jegyzékbe.
Neumann Jakab a Grafikai Szemle 1903. szeptemberi számában úgy szerepel, mint Kanyó Antal utóda, érthetetlen, hogy Kanyó Antal nevével miért nem találkozunk az 1903 előtt közzétett magyar nyomdák listáin. A „miért” megválaszolására eddig még nem találtam forrást, ennek kiderítése további kutatást igényel.
A Neumann család Ipolyság két zsinagógája közül az Iskola térit (ma Bartók Béla tér) látogatta.
A családfő hosszú ideig volt tagja a Hont megyei status quo hitközség elöljáróságának. A Tórát és a Talmudot héber nyelven olvasta és sokszor volt előimádkozója az istentiszteleteknek.
A Nahariában, 1994-ben Ascher Sándor és Gartenzaum Gyula szerkesztésében megjelent Örökmécses című könyvben írja Link Pál, hogy nagybátyja, Neumann Jakab minden szombaton átjött hozzájuk, és a nagypapával együtt hosszan imádkoztak. Komoly vitákat folytattak a szóbeli tant és a vallástörténeteket magyarázó Gemarán, Pál megfogalmazásában utolsó mohikánként az ipolysági közösségben.
Neumann Jakab 1931. november 24-én halt meg, 81 éves korában, így nem verhették agyon az ipolysági gettóban, ahogy azt egy, a portálon előzőleg közölt cikkben tévesen publikálták. A 13 évvel később létesített gettóban dr. Neumann Antal halt meg, aki önkezével vetett véget életének, és vitte volna magával a halálba a feleségét és kislányát.
Őket sikerült egy gyomormosással megmenteni, de kis idő múlva már a többi zsidóval együtt egy Auschwitz felé robogó marhavagonban voltak, embertelen körülmények között. A szelektálásnál a két legyengült embert azonnal a gázkamrába vitték.
Neumann Jakab ezeket a vészterhes időket már nem élte meg, ugyanakkor az, hogy nincs, aki a sírhelyét látogassa, szintén a holokauszt következménye.
Sírköve nem mondható a szó klasszikus értelmében hagyományosnak, anyaga és formája a XX. század sírkőkultúrájának felel meg. A feliratnál viszont betartották a szokásos formulát. A sírkőfelirat a פ”נ (pé-nun) rövidítéssel kezdődik, jelentése, itt fekszik…, ezt követik az elhunytat méltató sorok, nevének héber alakja, majd a záró formula, תנצבה (táv-nun-cádi-bét-hé, jelentése: legyen lelke bekötve az élők kötelékébe). A felirat szövegének megfogalmazása a héber nyelvben való jártasságot bizonyítja. Egyedi és személyes. A sorok eleji akrosztichont, a negyedik sor első szavát és a sorok végi telesztichont összeolvasva megkapjuk Neumann Jakab nevének zsinagógában használatos formáját, Jákov, fia Menahémnek.
A vers dicséri hitéhez való hűségét, vallási műveltségét. Ha egy sorral lejjebb pillantunk, látjuk, hogy a két utónév megismétlődik. Jákov (יעקב) nagyobb betűkkel, Menahém (מנחם) kisebbekkel, a sor végén pedig szintén kiemelve a Neumann (itt fonetikusan írva, Nojman /נא’מן/) vezetéknevet olvashatjuk.
Temetésének dátuma 5692. kiszlév 15., ami 1931. november 25-nek felel meg. Anyja neve Jutl. A sírkő alsó részén lévő sorok feleségének Neumann, született Hercz Júliának állítanak emléket, kiemelve hithűségét. A héber felirat szerint Adél, aki felesége Jákov Neumannak, 5696. niszán 5-én (1936. március 28) halt meg. Anyja neve Lea.
Fontosnak tartották azt is a sírkőre vésni, hogy a házaspár gyermekeit a zsidó vallás szellemében nevelte. Neumann Jakab a családját összetartó, tevékeny és komoly műveltséggel rendelkező ember volt.
Az ő emlékét őrzik a nyomdájából kikerült, széles körű publikációk, tanulmányok, évkönyvek, katalógusok, újságok és – a régi képeslapokat gyűjtők nagy örömére – az Ipolyságot megörökítő kolorizált és fekete-fehér levelezőlapok.
(Kapusta Krisztina/Felvidék.ma)
