Március 2-án hosszú betegség után Kassán elhunyt dr. Kováts Miklós nyugalmazott középiskolai tanár, irodalmár és színháztörténész.

Kassán született 1936-ban. Abaújnádasdon nevelkedett, majd a háború utáni zavaros időkben különböző magyarországi iskolákban tanult. 1950-ben az újraindított kassai ipariskola első magyar osztályának lett a diákja, s 1954-ben érettségizett. 1959-ben a pozsonyi Pedagógiai Főiskolán magyar–történelem szakos tanári oklevelet szerzett, majd gyári munkásként dolgozott, mert a felsőfokú intézmény a káderlapjába azt írta, hogy osztályellenség. Csak azért, mert a család földbirtokkal rendelkezett. A szövetkezet, ahol dolgozott, magyarokból állt és így azok a kádervéleményét elsüllyesztették. Így azután a legendás hírű Schulz György, az ipari igazgatója fel tudta venni.

Így lett 1964-ben a kassai Magyar Tannyelvű Középfokú Ipariskola tanára. Több nemzedék került ki a keze alól szilárd anyanyelvi tudattal és történelemszemlélettel felvértezve. Egy igazi pedagógus volt, a fiatal nemzedékek sokaságát nemcsak arra tanította, hogyan kell ismereteket elsajátítani, majd azokat alkalmazni, hanem arra is, hogyan éljenek igaz emberi és igaz magyar életet itt, a Felvidéken.

Több mint négy évtizedes nevelőmunkájának hatása és eredménye, hogy iskoláját, a kassai iparit Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Figyelme kiterjedt a színháztörténet területére, e témában szerzett bölcsészdoktori diplomát a pozsonyi Comenius Egyetemen (1972). Tankönyveket és művelődéstörténeti tanulmányokat írt.

Dr. Kováts Miklóstól március 8-án a kassai köztemető melletti AVE+ ravatalozójában veszünk végső búcsút.

(-z)