Emlékezők az Esterházy-emléktáblánál Szőgyénben, 2022. március 11-én Fotó: Bokor Klára

Napjainkban zárul a tavalyi évben meghirdetett Esterházy-emlékév. Az elmúlt időszakban sokan és sokféleképpen emlékeztek a mártírpolitikusra, egyházi és világi körökben, a határokon innen és túl egyaránt.

Esterházy János emlékére, a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomban, 2017. szeptember 17-én – az Alsóbodokon történt temetése utáni napon – szenteltek emléktáblát az egyházközség és az önkormányzat támogatásával. Azóta a helyi közösségek és a templomba érkezők gyakorta megállnak és fejet hajtanak a mártírpolitikus emléktáblája előtt. A községben havonta megrendezett Regnum Marianum Akadémia előadás-sorozatában szintén helyet kapott az Esterházy-emlékezet, amikor Molnár Imre történész, Esterházy-kutató tartott előadást.

A szőgyéni templom adott otthont 2021. június 4-én a nemzeti összetartozás napján megrendezett emlékünnepségen annak a vándorkiállításnak, melyet dr. Molnár Imre és Laczkó Gábor szőgyéni grafikus állított össze Isten Szolgája Esterházy János címen. Ezt követően a kiállítás átköltözött a Művészeti Galéria kiállítótermébe, ahol hosszabb ideig várta a közönséget, majd az anyaországba folytatta útját.

Esterházy-kiállítás a Művészeti Galériában Fotó: Berényi Kornélia

2022. március 11-én, az emlékév bezárása idején ismét kegyelettel emlékeztek Esterházy Jánosra.

Az emlékezés, a nagyböjti péntek délutánon, keresztúti ájtatossággal vette kezdetét, majd szentmisét mutatott be Farkas Zsolt atya, aki a szentbeszédben megemlékezett Esterházy Jánosról, az ő mártírságáról és az utókorra testált szellemi örökségéről.

A szertartás végén Zsolt atya imát mondott az emléktáblánál, majd elhelyezte az egyházközség koszorúját. A kegyeletadáshoz csatlakozott a Szőgyén Öröksége Társulás és a 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat.

Emlékezés 2021. június 4-én a szőgyéni templomban Fotó: Berényi Kornélia

Az Esterházy-tisztelők, az emlékév bezárását követően sem szűnnek meg imádkozni Isten Szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért, aki a keresztény és a magyar értékek őrzője, a jog és az igazságosság védelmezője, a népek közötti kiengesztelődés előmozdítója, aki igazságtalanul elítélve, erős hittel és tiszta erkölccsel, az ima erejében bízva és Krisztusnak ajánlva szenvedéseit és nemzetét, töretlen hittel halt meg.

Berényi Kornélia/Felvidék.ma