Fotó: TVnoviny.sk

Robert Fico, a Smer-SD elnöke politikai bosszúnak tartja az ellene indított eljárást. Szerinte így akarják kiiktatni a parlament legerősebb ellenzéki pártjának vezetőjét.

„A Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség ma negyedszer indított politikai indítékú eljárást ellenem mint ellenzéki vezető ellen. Nem azért, mert korrupcióval gyanúsítanak vagy más gazdasági jellegű bűncselekménnyel, hanem azért, mert ellenzéki politikusként végzem a dolgom” – jelentette ki Fico az állásfoglalásában.

Rámutatott: a Smer-SD naponta figyelmeztet a kormány és az államfő tehetetlenségére, ahogy a büntetőügy manipulálására is.

„Szó szerint egy olyan történetet találtak ki, miszerint állítólag egy bűnszervezetet alapítottam, amely Kiskának, Matovičnak és Kollárnak akart ártani” – mondta Fico.

Szerinte már a sértettek listája is több mint bizonyíték arra nézve, hogy politikai bosszúról van szó. Megállapította: azért indult ellene eljárás, mert 2006 és 2018 között kormányfő volt, és ráirányította a figyelmet Igor Matovičnak, az OĽaNO vezetőjének, illetve Andrej Kiska volt államfőnek az adócsalási ügyeire.

Fico szerint az ellene indított eljárást a kormányzó politikai vezetés utasítására szervezték meg. Mint elmondta: a Robert Kaliňák és Marek Para ügyvédek ellen indított eljárás is túllépi a jogállamiság és a demokrácia kereteit.

(TASR/Felvidék.ma)