(Fotó: Tóth Henrik)

Az elmúlt hetekben több jelentős fejlesztést és felújítást fejeztek be a nagykürtösi járásbeli Csábon. A fejlesztések önerőből, megyei támogatásból, valamint pályázati forrásokból valósultak meg.

„Az idei esztendőben nagyon sok beruházás és fejlesztés valósult meg községünkben. Különlegesen sikeres időszakban vagyunk” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Tóth Henrik, Csáb polgármestere.

Megújult a főút

A 2022-es év talán legjelentősebb beruházásának számít a falu főútjának új aszfaltszőnyeggel való borítása több mint két kilométer hosszan. Ezzel a községen áthaladó útszakasz mintegy háromnegyede újult meg. A főút fennmaradó szakasza még ebben az évben új burkolatot kap.

„Negyvenhárom év után kapott új burkolatot a főutunk. Ez nem csupán esztétikai, hanem biztonsági szempontból is fontos fejlesztés községünk részére”

– szögezte le a falu első embere.

A főút harmadosztályú útként a megye fenntartásába tartozik. Így az említett felújítást is teljes egészében a Besztercebánya Megyei Önkormányzat forrásaiból valósították meg. Az útszakasz igen forgalmas, hiszen a személyautók mellett a faluban, illetve a szomszédos községben lévő üzem teherforgalma is az említett szakaszon bonyolódik le. A felújítás a napokban zárult le.

(Fotó: Tóth Henrik)

Az utóbbi időszakban Besztercebánya megye területén több térségben is jelentősebb útfelújításokat végeztek, a rimaszombati térség mellett a Nagykürtösi járásban is folytak ilyen jellegű munkálatok.

Az új úthoz felújított járda dukál

A főút felújításával egy időben a falu központjában lévő járda is megújult. Mint a polgármester elmondta: az említett térség a falu legforgalmasabb része, számos hivatal és szolgáltató található itt, így elkerülhetetlen volt a járdaszakasz felújítása. A járda igencsak rászorult a felújításra. A munkálatok összköltsége elérte a 120 ezer eurót. Mindezt a falu önerőből valósította meg.

Az említett szakaszt térkővel borították be. Így a felújított úttal egyetemben a falu életében is jelentős beruházásnak számít.

Mint megjegyezte: nagyközségként mindig fontossági sorrend alapján tervezik be a fejlesztéseket. Idén a központ infrastruktúrája került előtérbe. Az említett felújításokkal párhuzamosan a központi park is megújult. A pihenőövezet esztétikai fejlesztése mellett az út mentén nyolc parkolóhelyet is kialakítanak. Nagy szükség van a központban a parkolási lehetőségek bővítésére – jelezte Tóth Henrik.

(Fotó: Tóth Henrik)

A park és a parkoló várhatóan az ősz folyamán készül el. Ezt részben szintén önköltségen végzik el. A munkálatok után sokkal szebb lesz a falunk központja – véli a polgármester.

Bővült az önkormányzat járműparkja is. A Leader program keretei között egy kilencszemélyes kisbuszt vásároltak. A negyvenezer eurós értékű jármű öt százalékát állta az önkormányzat. A kisbusz igen hasznos lesz a falu számára. Az egyes szervezetek képviselőit, sportolókat, lakókat könnyebben tudják utaztatni.

Kiépült a csatornázás

Augusztus elején befejeződött a falu szennyvízhálózatának a kiépítése. Ezzel a járásban azon kevés településekhez tartozik Csáb, melyek teljes körű csatornázással rendelkeznek. A rendszer kiépítése több mint két évtizeden át tartott. Az utóbbi időszakban mintegy 700 ezer euróba került a hálózat utolsó szakaszának kiépítése.

Óriási siker a szennyvízhálózat kiépítése. Most már Csáb minden egyes háztartása rá tud kapcsolódni a rendszerre.

A hálózat befejezését a szakminisztérium Környezetvédelmi Alapja jelentős pénzforrásokkal támogatta. Az utolsó szakasz 400 ezer euróba került.

(Fotó: Tóth Henrik)

Mindez a példaértékű összefogás, a közös gondolkodás, együttműködés eredményeként jöhetett létre Csábon.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)