Tudjuk-e, mi az tulajdonképpen? Sokan talán csak azt tudják, hogy az olimpián a győztesnek eljátszanak egy dalt, amit himnusznak neveznek. Ha netán túl hosszú, akkor torzítva, rövidített formában, hogy beférjenek az időkeretbe.
Egyébként műfajilag a himnusz dicsőítő ének, s arról szól, hogy valakit (általában istent), vagy valamit (politikai értelemben országot) magasztaljon. A Wikipédia szerint „imaszerű lírai műfaj”.
Ha szó szerint vesszük a meghatározást, sok himnusznak beállított (és megzenésített) szöveget aligha lehetne annak tartani, aminek nevezik.
Műfajilag ugyanis gyakran katonai indulóval tévesztik össze – lásd például a francia himnuszt, amely eléggé véres elvárásokat fogalmaz meg. Van ilyen több is, hiszen több nemzeti himnusz egy nép önmagára ébredéséről, önrendelkezésről szól, a haza fölszabadulásáról, ami fegyveres konfliktus nélkül szinte elképzelhetetlen. Nacionalista jellegű az ilyen, ami a gleichsaltolást elérni igyekvő Európai Unióban még senkinek sem tűnt föl. Ez különböző módon jelenik meg: a cseh és a (mai) osztrák himnusz az ország szépségeit énekli meg, ami közel áll a himnusz műfajához. A lengyel, vagy akár a brazil himnusz az önállósodást célozza meg, bár ez utóbbi zenéje sokkal inkább a már említett katonai indulóra emlékeztet.
Csak azért említem ezt, hogy lássuk, mennyire más a magyar himnusz. A magyarokról több szempontból elmondható, hogy egy különös nép Európában, szinte minden szempontból (agglutináló nyelvével, hagyományaival, kultúrájával stb.) idegen, s ez a nemzeti himnuszban is nyomon követhető.
A magyar himnusz ugyanis nem pusztán egy hazafiságra emlékeztető dicsőítő vers és ének, hanem egészen egyedülállóan ima is, amit a történelmi keresztény egyházak egyaránt imaként fogadnak el.
Maga a himnusz szövege pedig a kiváló költő Kölcsey Ferenc remek verse, amely a magyarság nehéz sorsáról szól és kér segítséget Istentől. Nem véletlenül ilyen az alcíme: A magyar nép zivataros századaiból.
A megítélés fintora, hogy mindezt nagyon eltérően lehet értelmezni. A szlovákoknak gyakran van kifogásolnivalójuk a magyarokkal kapcsolatban, s ez a himnusszal kapcsolatban is így van. Szlovák szerzők egy Pozsonyról szóló könyvében a magyar himnuszt sovinisztának mondják, mivel az Istentől „csak” a magyar nép áldását kéri. Gonoszkodni persze lehetne a szlovák himnusszal kapcsolatban is, amely tulajdonképpen egy sajátos harcias buzdítás, de annak semmi értelme:
minden nép szuverén joga himnuszának kiválasztása.
A magyar himnusz más himnuszokkal összehasonlítva azáltal más, hogy egy nagyszerű költemény a szövege, amely egyúttal Istenhez forduló ima. A látszattal ellentétben olyan alázatos fohász, amely erőt ad. És ne feledkezzünk meg a zenéjéről sem, Erkel Ferenc kongeniálisan zenésítette meg. Külön sajátossága az elő- és utójátéka, amely a szöveg mondanivalóját bevezeti, majd lecsengését szolgálja.
Nem tudok még egy himnuszról, amely egyúttal ima.
Amely olyan alázatosan a népet, annak kultúráját, történelmét s élni akarását szólaltatja meg.
Éspedig kardcsörtetés nélkül, minden szomorúsága ellenére a jövőben reménykedve.
Ezért is vagyunk mi, magyarok olyan büszkék a gyönyörűséges magyar himnuszunkra.
(Aich Péter/Felvidék.ma)
