Hetvenöt éve, január 30-án ért véget Mahátma Gandhi földi pályafutása. 1989 után tettem közzé egyik írását a Kassai Fórumban, mert kisebbségi létünkben egyik szellemi fegyvertásunknak gondoltam. Azután én is megfeledkeztem róla sajnálatos módon. Sanyarú helyzetünkben mégis beszélnünk kell róla.
Élete utolsó hónapjait Újdelhiben töltötte, ahol a – ma Gandhi-múzeumként működő – Birla Házban szállt meg. 1948. január 30-án, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muszlim kisebbségnek, egy szélsőséges nacionalista, Náthúrám Godsze – aki a hinduk árulójának tekintette őt – agyonlőtte.
Dzsaváharlál Nehru miniszterelnök a rádióban mondta be: „Barátaim és bajtársaim, a fény kialudt… Szeretett vezetőnk, …a nemzet atyja, nincs többé.”
„Mahátma él!” –zúgta a hatalmas gyászoló tömeg, amikor Gandhit utolsó útjára kísérte. A törékeny test elhamvadt a máglya tüzében, de továbbra is hatott. Jó lenne, ha ez ma is így lenne!
Élete számunkra is sok tanulsággal szolgál. Kár, hogy a rendszerváltás óta sem említettük. Ha 1994-ben Komáromban rá gondoltunk volna, akkor ma már másutt lennénk!
Az angol hatóságok sokszor letartóztatták, de ügyeltek arra, nehogy a börtönben haljon meg, mert akkor vértanúvá magasztosulna. Inkább „időben” szabadon bocsátották. Az angol gentemanlike-ról ennyit.
A gnómnak, vakarcsnak, mezítlábas krumpliemberkének aposztrofált, gúnyolt Gandhi erőszakmentességével térdre kényszerített egy világhatalmat! Végiggondoltuk ennek jelentőségét, lehetőségeit, ami nem akármilyen üzenet volt számunkra!?
Csak azokat döbbenthette ez meg, akik a Biblia útmutatását nem igazán, felemásan fogadták be. Papucsban, ágyékkötőben és fehér lepelben vonult be a Buckingham-palotába teázni az angol királyi párral. Micsoda ellentmondás! Pedig Krisztusról sohasem olvastuk, hogy díszes ruhája, szmokingja lett volna. Ez kit gondolkoztatott meg közülünk igazából!?
Hinduként sokszor Jézus tanítását „tesztelte”. Ő bizonyította be, hogy szó szerint is lehet értelmezni tanítását! De a keresztyének közül is kevesen merték követni.
Három évtizede a Kassai Fórumban közzétett írása az anyanyelvi oktatás fontosságára hívta föl a figyelmet. Ez 1926-ban jelent meg először, de azóta is alig volt hatással ránk! Vallotta: „Minden ország kultúrája lengje körül a hazámat, de egyik se szakítson el szülőföldem talajától.”
1982-ben készült egy brit–indiai film életéről, melyet Richard Attenborough rendezett John Briley forgatókönyve alapján. Akinek lehetősége adódik, nézze meg ezt a kétrészes filmet. Többször láttam és katartikus élményben volt részem.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
