A szlovák törvényhozás épülete (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Kedden sem sikerült megnyitni a MiG-29-es vadászgépekről és a korábbi előrehozott választásról szóló rendkívüli parlamenti ülést. A törvényhozás határozatképtelen volt, ezért Peter Pčolinský (Sme rodina), a parlament alelnöke lezárta a 87. ülést és a programpontokat átsorolta a következő rendes ülésszakra, amely március 14-én kezdődik.

Az ülést a Smer-SD kezdeményezte a Tomáš Taraba (frakció nélkül) körüli képviselők támogatásával. A párt június 24-i előrehozott választást szeretett volna megszavaztatni a szeptember végi helyett. Arra hivatkozik, hogy a kormánynak korlátozottak a jogkörei, ezért nem tudja ellátni alapvető feladatait és irányítani az országot, ráadásul a korlátozott hatásköreit is át akarja lépni, megsértve ezzel az alkotmányt.

A Smer-SD emellett olyan parlamenti határozatot akart elfogadtatni, amely megtiltaná a MiG-29-esek átadását Ukrajnának. Azzal érvel, hogy mivel a kormánynak korlátozottak a jogkörei, nem hozhat döntéseket súlyos belpolitikai és külpolitikai kérdésekben. Emellett a párt szerint a vadászgépek átadása sértené az alkotmányt.

Ezekről a témákról a Smer-SD már két rendkívüli ülés összehívását kezdeményezte február közepén, a választásról szóló ülés megnyitásakor azonban szintén határozatképtelen volt a parlament, a vadászgépekről szóló ülés programját pedig nem szavazták meg a képviselők.
Robert Fico, a Smer-SD elnöke az elmaradt ülés után sajtótájékoztatón jelentette be, hogy nyílt levelet írt Zuzana Čaputovának, és leszögezte, hogy az államfő a felelős a parlamentben kialakult jelenlegi helyzetért. A Smer-SD találkozót indítványozott a parlamenti pártok elnökeivel a júniusi választásról, és kész támogatni hivatalnokkormány kinevezését, ha ez elősegíti a választás korábbi megrendezését. Ha az államfő nem reagál a levélre, a Smer-SD újabb rendkívüli ülést kezdeményez, Fico szerint március 6-a, hétfő az utolsó dátum, amikor a határidők miatt még dönthetnek a korábbi választásról, és akkor a július 1-jei időpont még elérhető.

„Még van pár nap ezt a maratoni kísérletsorozatot még eggyel megtoldani, de ismétlem, ha az SaS legalább 15 képviselője nem támogatja, fel kell hagyni vele, és elkezdeni a felkészülést a kampányra és a szeptember 30-i választásra” – jelentette ki Peter Pellegrini, a Hlas-SD elnöke.

Igor Matovič, az OĽANO elnöke ismét az ellenzék szemére vetette, hogy képviselői nem voltak jelen teljes számban, és ha korábbi választást akarnak, járjanak munkába. „Ez a kutya kötelességük, főleg a választóikkal szemben” – jegyezte meg.

Pellegrini szerint a MiG-29-es vadászgépekről már a héten, március 2-án tárgyalhatna a parlament, mert úgy tűnik, a kormány március 1-jén határozatot hoz az ügyben. Szerinte az a kérdés, mi szerepel majd a határozatban, és a kormány átruházhatja-e a vadászgépek átadásáról szóló döntést a parlamentre. Emlékeztetett, hogy a kormánynak korlátozottak a jogkörei, nem hozhat döntéseket súlyos belpolitikai és külpolitikai kérdésekben, és helyesli, hogy végre a parlament elé kerül a kérdés.

Fico megismételte, hogy a kormány nem hozhat döntéseket súlyos külpolitikai kérdésekben, a MiG-ek ügye pedig szerinte ilyen. „Ha a kormány szerdán a vadászgépek átadásáról hoz döntést, az súlyos alkotmánysértés lesz” – mondta. Szerinte ugyanakkor a parlament sem dönthet erről, mert ezt nem engedik a törvények, tehát csakis politikai vitát lehet folytatni erről a törvényhozásban.

(tasr/Felvidék.ma)