Miután Zuzanánk egy sztárzenekar iránt rajongó tinilány lelkesedésével pattant fel a színpadra Petr Pavel győzelmének hivatalos bejelentését követően, hogy elsők között gratulálhasson a frissen megválasztott cseh elnöknek, akivel hasonló liberális nézeteket vallanak, s egyazon érdekeket szolgálnak, kezdetét vette az egymásnak bókoló üzenetek kölcsönös küldözgetése.

Čaputová, ahogy az ünneplés terén, úgy a közös jövőre vonatkozó politikai virágnyelv tekintetében sem volt híján a kincstári optimizmusnak. Sebtében kinyilatkoztatta, hogy reméli,

Pávellel közösen a józan észt, a nyugati orientációt és az európai értékek iránti tiszteletet tudják képviselni régiónkban.

Ez konkretizálva az Ukrajnának történő fegyverszállítás és a szankciók feltétlen támogatását, az amerikai és brüsszeli érdekek kritikátlan szolgálatát és az ezzel szembehelyezkedni merészelők, konkrétan Magyarország és a fentiekkel ellentétes véleményen lévő szlovákiai ellenzék elítélését, oroszbaráttá bélyegzését jelenti. Ezzel kapcsolatban idézzük egy kommentelő véleményét, aki szerint az kizárólag Szlovákiát és nem Magyarországot minősíti, ha Magyarország egy korábbi magyarfaló politikusban tud csak szövetségest találni.

De térjünk vissza a Zuzanánk által emlegetett józan észre, melynek a szlovák politika jelenleg sajnos nagyon híján van és a szlovák államfő által repesve várt, Pavellal történő együttműködés sem annak győzelmét ígéri.

A két politikus vesszőparipája, Ukrajna újabb és újabb fegyverekkel történő támogatása ugyanis minden, csak nem a józan ész megnyilvánulása, mivel az nem a békét, hanem a háború tartóssá válását és kiterjedését szolgálja. Ezt pedig nemcsak a magyar miniszterelnök, hanem az ENSZ-főtitkár is így gondolja, aki kijelentette, hogy a világ éppen belesétál egy nagy háborúba.

António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn a világszervezet közgyűlésén New Yorkban a következőket mondta: „Az ukrán népnek temérdek szenvedést okoz az orosz invázió, melynek alapvető globális következményei is vannak.

Attól tartok, a világ nem alva járva, hanem tágra nyílt szemekkel botorkál bele egy nagyobb háborúba.”

Mint mondta, csaknem egy évvel az ukrajnai orosz invázió kezdetét követően a béke kilátásai egyre kisebbek, miközben a konfliktus további elmérgesedésének esélye nő. Hozzátette: évtizedek óta nem volt ilyen nagy egy atomháború veszélye, amely véletlenül vagy akár szándékosan is kitörhet.

„A világnak békére van szüksége Ukrajnában” – szögezte le Guterres.

Nos, amennyiben a szlovák államfő cseh kollégájával és „harcostársával” együtt valóban a józan észt kívánják követni és az tényleges európai értékeket védeni, akkor érdemes lenne elgondolkodniuk Guterres, vagy akár Orbán Viktor szavain. Ahogyan az EU vezetőinek is azon, hogy szabad-e Európát nyomorba és pusztulásba sodorniuk.

(NZS/Felvidék.ma)