A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Keresztelő János, a júdeai pusztában prédikál, az 1806-os reform énekeskönyv fogadtatása, gyémántsávos lett a Pásztorajtó bábjáték.

„Térjetek meg, mert egészen közel van már a mennyek országa!“ – szólította meg Keresztelő János a júdeai pusztába hozzá érkező népet. Jeruzsálem, egész Júdea és a Jordán egész környéke kiment a teveszőr ruhában lévő fura alakhoz, aki dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt. Keresztelő Jánosról Virág Szilvia hodosi lelkipásztor szól igehirdetésében.

A Canticum Novum nemzetközi tudományos egyházzenei konferenciát szervezett Komáromban a Református Teológiai Kar közösen a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Egyházzenei Osztályával. Az egyházzenei konferencia egyik előadása az 1806-os reform énekeskönyvnek a Dunamelléki Református Egyházkerületben való bevezetését vázolta fel. Pap Ferenccel, a Károli Gáspár Református Egyetem tanárával beszélgettünk az énekeskönyvnek a bevezetéséről, illetve annak fogadtatásáról.

A május utolsó hetében a Dunaszerdahelyen megtartott Duna Menti Tavaszon, a báb- és színjátszók országos fesztiválján ezúttal is eredményesen szerepelt a Kisgéresi Alapiskola és Református Gyülekezet Mustármag Bábcsoportja. A Pásztorajtó bábjátékukért gyémántminősítést kaptak. A darab egyik rendezőjével, Blanár Gabriella lelkésszel beszélgetünk, illetve megszólal Furik Csongor és Tirpák Dániel is.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya
Ismétlés: hétfő 16.05 óra

A Pátria rádió műsorai az alábbi frekvenciákon érhetőek el: 89,6 MHz Pelsőc, 91,4 MHz Somorja, 98,0 MHz Losonc, 98,3 MHz Kékkő, 98,7 MHz Érsekújvár, 98,9 MHz Pozsony, 102,4 MHz Szenc, 105,8 MHz Szepsi, 105,9 MHz Rozsnyó