Szent Charbel Makhloufra, a Kelet nagy misztikusára és aszkétájára, a Közel – Kelet Pio atyájaként is tisztelt maronita egyház nagy szentjére emlékezünk liturgikus emléknapján, július 27-én.
Youssef Antoun Makhlouf néven egy észak-libanoni hegyi faluban született 195 évvel ezelőtt a család ötödik, legkisebb gyermekeként, két bátyja és két nővére volt. A maronita édesanyja szigorúan megkövetelte a családban az imát, a napi rózsafüzér-imádságot és a szentmisén való részvételt.
Alig múlt hároméves, amikor édesapja meghalt, akit az Oszmán Birodalom robotmunkára rendelt, s annak következtében súlyos betegen tért haza, amelyből már soha nem épült fel. Özvegyen maradt édesanyja másodszor is férjhez ment, ezúttal a falu maronita papjához. A gyerekek lelkiismeretes nevelőapát kaptak, aki gondoskodott alapvető tanulmányaikról is. Juszef arab és szír elemi iskolába járt, és mint a legkisebbnek, a kecskék őrzése volt a feladata. Alázatos és imádságos lelkületű fiú volt. Az állatok őrzése közben különösen szívesen vonult el egy közeli barlangba, ahol egy Szűzanya-kép előtt imádkozott. Gyakran felkereste szerzetes nagybátyját, Tanoist is lelki beszélgetésre, közös imádságra.
Egy alkalommal eltévedt az egyik rábízott kecske. Elindult megkeresni, és az Úr segítségét kérte. Imádság közben hangot hallott: „Hagyj el mindent, és kövess engem!” Hallgatva az isteni szóra, 1851-ben belépett a mayfouqi Boldogasszony-kolostorba.
Két testvére is szerzetes lett, ezért már nem merte megmondani otthon, hogy ő is ezt a hivatást választja, így titokban hagyta el családját. Egy év noviciátus után átkerült az annayai Szent Maron-kolostorba, és a Libanoni Maroniták Rendjének tagja lett. A korai antiochiai egyház mártírja tiszteletére vette fel a Charbel nevet.
Édesanyja, miután rátalált, az elöljárók és Tanois jelenlétében kérlelte, hogy térjen haza, de a fiú kitartott döntése mellett, mondván, hogy erre az útra Isten hívta meg. Végül édesanyja is áldását adta szerzetesi életére.
Charbel engedelmes, alázatos és szorgalmas szerzetes volt, sokat dolgozott és tanult. Miután letette a hármas fogadalmat, elöljárói elküldték a Kfifanba, a Szent Ciprián és Jusztina-kolostor és szemináriumba, hogy ott végezze el a teológiát. Itt igazán szívéhez nőtt a Szentírás, és elmélyült a kapcsolata az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztussal. 1859-ben szentelték pappá, majd visszatért Annayába.
Szavai szerint papnak lenni azt jelenti: az ember követi Jézust a Golgotára vezető úton, és Isten jelenlétének tanúja a világban. Egész éjszakákat töltött imádsággal, napközben pedig élte a szerzetesek életét.
Jó lelkipásztor és gyóntató volt, sokan, messze földről is felkeresték. Szigorúan betartotta a monasztikus szabályokat, aszketikus életet élt, kereste a lemondásokat és az önmegtagadást, teljesen szabad volt a világtól, életét visszavonhatatlanul az Úr és a lelkek üdvösségének szolgálatába állította.
Feléledt szívében a vágy a régi remeték élete iránt, ezért tizenhat év lelkipásztori szolgálat után arra kérte elöljáróját, hogy hadd vonuljon el az anyakolostorhoz tartozó Szent Péter és Szent Pál-kolostorba. Elöljárója eleinte vonakodott megadni az engedélyt, ám egy csodálatos isteni jel hatására beleegyezését adta.
A legenda szerint egy este, amikor Charbel olajat kért a lámpásába, hogy próbára tegyék, vizet öntöttek a tartóba, a szerzetes lámpásában mégis fellobbant a láng.
1875-ben megkezdhette a vágyott remeteéletet, így a magány, a csend évei következtek, napjait az imádság és a mezei munka töltötte ki. Huszonhárom évig élt így, csak elöljárója kérésére látogatott el néha az anyakolostorba. Már életében szentség hírében állt, közbenjáró imájára számos csoda történt. 1898-ban súlyosan megbetegedett. Idővel már az ágyat sem tudta elhagyni, de a nehéz szenvedések közepette is szüntelenül imádkozott:
„Igazság Atyja, íme a te Fiad, aki halálra adta önmagát, hogy elégtételt adjon értem… Fogadd el kezemből az áldozatot, és felejtsd el minden bűnöm, amelyet színed előtt követtem el…”. Szenteste halt meg. VI. Pál pápa 1965. december 5-én boldoggá, majd 1977. október 9-én szentté avatta.
A Magyar Kurír és az Új Ember gondozásában magyar nyelven is napvilágot látott a Szent Charbel, a teljesség zarándoka című könyv, mely korabeli tanúságtételek alapján mutatja be a misztikus szent életét, munkásságát és a közbenjárását kérők csodás gyógyulásait.
Szellemisége ma is tömegeket mozgat meg, akik az annayai Szent Maron-kolostorba, a sírjához zarándokolnak. Az épségben maradt testét többször áthelyezték, számtalanszor megvizsgálták, miként a testéből kiszivárgó titokzatos, illatos folyadékot, a „Szent Charbel olaj”-at is.
„A 90’-es évek elején hallottam először a nevét: egy Bejrútban dolgozó vendégmunkás csodálatosan meggyógyult, miután megkenték „Szent Charbel olajjal”, és kérték a Szent közbenjárását. Úgy hallgattam csodálatos életrajzát, csodatételeit, mint az ezeregyéjszaka meséit. Az Oltáriszentség szentje – akárcsak Szent Paszkál ferences misztikus – és igazi Mária-tisztelő, a barátaim lettek” – olvasható az egyik Szent Charbel-honlapon, nem hivatalos magyar fordításban.
Életéről film készült A szív csendje címen 2009-ben.
Forrás: Magyar Kurír
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
