A Remény hetilap e heti, 34. száma, amely augusztus 20-án, Szent István király, Magyarország fővédőszentjének ünnepén jelenik meg, újfent tartalmas olvasnivalóval várja az érdeklődőket.

Az újság címlapján megtalálható vezércikk Marton Zsolt váci megyéspüspök tollából származik, aki írásában Szent Istvánnal, és az augusztus 20-ai ünnepkörrel kapcsolatos elmélkedéseket, gondolatokat osztja meg.

A Faggatózó című rovatban a lap munkatársai ez alkalommal dr. Fóthy Zoltán párkányi esperes-plébánossal beszélgettek. Az interjúból megtudható többek között, hogy a közelmúltban ő és Molnár Tamás atya, a pozsonyi magyar katolikus hívek lelkipásztora milyen alkalomból celebrált szentmisét Brüsszelben, az Európai Parlamentben Európáért, az ott dolgozókért, s mindazokért, akik jövőnkről, sorsunkról döntenek.

A honi események közül a lap tudósít többek között Böjte Csaba atya nemrégiben lezajlott csallóközcsütörtöki, illetve lévai látogatásáról is.

A legújabb Reményben találunk írást, beszámolót és jegyzetet Bodzsár Gyula, Dániel Erzsébet, Jakubecz Márta, Danczi Mónika, Gábor Bertalan és Sárközi János tollából is.

Hitünkben segít elmélyülni a Kiss Róbert atya által írt homília, valamint az aktuális liturgikus naptár, de az újság berkein belül találunk receptet, verseket, rejtvényeket, időszerű gondolatokat, valamint különböző programajánlókat is.

A szerkesztők jó egészséget kívánnak minden kedves olvasónak!

(Bartalos Nikolas/Remény)