Néhány generációval korábban még nem a divathullámok, a reklámok határozták meg a karácsonyt, ehelyett az ünnepnek íratlan, de következetesen betartott szabályai voltak. Jóval egyszerűbb, minden sallangtól mentes volt az ő ünnepük, épp ezért méltóbb a Megváltó születéséhez.
December huszonnegyedike, karácsony vigíliája böjti nap volt, a katolikus családokban egészen az esti harangszóig böjtöltek. Szenteste délutánján a gyerekek betlehemezni indultak, kifordított bundát viselő betlehemi pásztorokként házilag készített jászolt vagy templom alakú betlehemet vittek magukkal. A betlehemezés része volt a szálláskeresés is, annak felidézése, ahogyan József és Mária szállást kerestek, de csak az istállóban kaptak helyet; majd a következő jelenetben már angyal költögette a mezőn alvó betlehemi pásztorokat, hogy induljanak az újszülött Jézus köszöntésére. A betlehemezők a végén adományokat kaptak.
A szentestei asztal megterítése fontos helyet foglalt el a karácsony szokásrendjében. A karácsonyi asztalra vagy alá helyezett tárgyak, eszközözök különleges hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt csak egyszer használták, karácsony után vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták a bő termés és a jó kenyér érdekében. A karácsonyi asztalra egész kenyér került, hogy a következő esztendőben legyen kenyere a családnak.
Az asztal alá szénát, szalmát vitt be a gazda, amit később az állatok alá tettek, ezzel biztosítva egész esztendőre az egészségüket. Néhol szerszámokat, házi eszközöket is helyeztek az asztal alá, hogy minden tevékenységükben hasznosak, hatékonyak legyenek a következő évben. Az asztal alá helyezett magvakkal, szemes terményekkel teli szakajtókkal a bő termést igyekeztek biztosítani.
Az asztalra helyezett ételek, melyeket általában meghatározott sorrendben fogyasztottak el, a család tagjainak az egészségét voltak hivatottak biztosítani a néphit szerint.
Fogyasztottak többek között mézet, borsot, fokhagymát, almát. Szenteste vacsora után vagy előtte egy almát annyi szeletre vágott a gazda vagy gazdasszony, ahány családtag az asztalnál ült. Így kívánták megőrizni a család egységét, elősegíteni azt, hogy az összetartás megmaradjon a következő évben is. Amennyiben a kettévágott almában lévő magok megrepedtek, akkor rossz, ha sértetlenül maradtak, jó időjárás elébe néztek. Emellett egykor gömbdíszek helyett almákkal díszítették a fenyőfákat.
Hasonló okok miatt az első fogások közé tartozott a dióbél és a mézbe mártott fokhagyma is. Az egészséges dió egészséget, a rossz dió betegséget jelentett. Utána jöhettek a különböző ételek, ami vallási felekezettől függően lehetett töltött káposzta, valamilyen halétel, mákos- és diós fogások. A karácsonykor fogyasztott hüvelyesek, sült tök, majd a hal a következő év pénzbőségét biztosították. A mákos tészta is jellegzetes karácsony esti eledel volt.
Szinte minden karácsonyi étel mágikus jelentőséggel bírt. A bab, a borsó, a mák a bőséget biztosította, a fokhagyma védte az egészséget, a rontás és a rossz szellemek elhárítására diót használtak, a méz pedig az egész életet édessé tette. Egyes vidékeken karácsonykor a kútba dobtak egy almát, vízkeresztkor kihúzták és a család közösen elfogyasztotta, hogy az új esztendőben egészségesek legyenek.
Általánosan elterjedt hiedelem szerint a karácsonyi asztaltól a gazdasszony nem állhatott fel, mert akkor a kotlósai nem lennének jó ülősek. A karácsonyi asztal morzsáját különösen nagy becsben tartották, többnyire gyógyító erőt tulajdonítottak neki, s zacskóba kötve eltették, néhol az istállóban felkötve tartották rontás ellen. Másutt vízkeresztig az asztalon hagyták. A karácsonyi morzsával füstölték a megigézett gyereket, de az állatokat is, volt ahol a gyümölcsfák alá szórták a jó termés biztosítása érdekében.
Karácsonyfát Magyarországon Brunszvik Teréz állított először 1824-ben,
majd a főúri családokban vált fokozatosan szokássá, s terjedt el a polgári, s végül a paraszti családokban is. Jáky Ferenc osli plébános 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a Sopron vármegyei falu iskolás gyerekei számára.
A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen csak a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak: ételeket és némi pénzt.
Forrás: Magyar néprajz VII.
(NZS/Felvidék.ma)
