A fenti címmel került sor egy adventi találkozóra a párkányi városi könyvtárban. Ünnepre hangolódás, mint Csiffáry Zsuzsannától, a könyvtár igazgatónőjétől megtudtam, már régebben is volt a rendszeres programokat kínáló városi könyvtárban. Több év kimaradt, s most újra felélesztik e kedves találkozást.
A teadélután meghívott vendégei voltak: dr. Fóthy Zoltán helyi esperesplébános, Pólya Csaba református lelkész, és Radoslav Lenčés helyi káplán.
A rendezvényt a plébánia AD DOMINUM egyházi kórusa nyitotta meg egy szép magyar egyházi énekkel, majd a könyvtár két alkalmazottja, Lelóczky Éva és Árendášová Erika köszöntötte a megjelenteket magyar és szlovák nyelven.
A beszélgetésben a két moderátor felkérte az egyházatyákat, lelkipásztorokat egy kis múltidézésre, mondják el, milyen volt az ő gyermekkoruk adventje, ünnepe, s mit üzennek a ma emberének így advent idején.
Fóthy Zoltán és Pólya Csaba lelkiatyák zselízi gyermekéveiket idézték fel. Mindketten ott töltötték gyermekkorukat. A gyermeki csoda, melyet az adventben megéltek, a mai napig kíséri őket. Fóthy atyát a csendes várakozás, izgalom, az első gyermekkori éjféli mise élménye emlékezteti a szerényen, de boldogan megélt adventre és a karácsonyi rácsodálkozás örömére. Pólya Csaba református lelkész a várakozás örömét, a megélt csodákat idézte gyermekkorából, az idős nénit, aki katolikus vallású volt és aki megismertette velük az advent és az ünnep varázsával, szokásaival. Valami hasonló csodát él meg ma a családja, ő két gyermeke körében élvezi a gyermeki örömöket.
A legifjabb, Lenčéš káplán atya a nagycsaládos karácsonyi ünnepekről mesélt, hogyan zajlott a nyolcgyermekes családjukban az ünnepi est, mindig kibővülve a családtagokkal. Szerény, de nagyon szép ünnepek voltak a nagy család körében.
Mindhárom lelkiatya az adventi várakozásban és a túlságosan zajos világunkban a csendre, visszavonulásra kérte az embereket. Lelkünkben és életünkben nagy szükség van az ünnepi csendre, amely belső lelkivilágunkat fényezi.
A megjelentek közül többen is elmondták élményüket a régi ünnepvárásokról, és a megélt szerényebb, de boldogabb ünnepekről. Amikor volt idő a családtagokkal, nagyszülőkkel, rokonokkal együtt ünnepelni, asztalhoz ülni és beszélgetni.
A délutánt az énekkar fejezte be, szlovák egyházi énekkel, majd a házigazdák megköszönték a vendégeknek és a jelenlévőknek, hogy együtt töltötték a délutánt, amely szeretetvendégséggel fejeződött be.
(Dániel Erzsébet/Felvidék.ma)
