Családja, barátai, tanítványai, tisztelői ma, július 20-án délelőtt 10 órakor a gellei katolikus temetőben vesznek végső búcsút Kovács László pedagógustól, történelemtanártól, egykori iskolaigazgatótól, történésztől, aki július 12-én gellei otthonában rövid, súlyos betegség után 78 éves korában hunyt el. Személyében ismét nagy veszteség érte a felvidéki magyarságot, közéletünket.
Kovács László 1946. szeptember 18-án született Csallóközcsütörtökben, alapiskolát ott végezte, majd tanulmányait a somorjai gimnáziumban később pedig a pozsonyi Comenius Egyetemen folytatta. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán kezdett oktatni, később több alapiskola, szakközépiskola pedagógusaként tevékenykedett és a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeumban is dolgozott. A somorjai Madách Imre Gimnázium igazgatójaként 1990-től 2007-ig állt az intézmény élén, szorongatott helyzetben, nehéz politikai nyomás alatt is példásan helytállva.
A rendszerváltoztatás után a Független Magyar Kezdeményezés képviselőjeként, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége egyik alapítójaként és a Történelemtanárok Társulása alapítójaként vette ki részét a felvidéki közösség sorsfordító feladataiból.
Lakóhelyén, Gellén, a Csemadok helyi szervezetének elnöke volt. Szerteágazó, példás munkásságát több kitüntetéssel, így a Csemadok életmű díjával is elismerték.
A pozsonyi Duna utcai magyar gimnázium 1990 júniusában érettségiző gimnazistáinak vizsgabiztosaként emlékezetes, meghatározó útmutatót mondott a fiataloknak. Azokban az időkben még tartott a mindenáron és általános körű változtatás szelleme, ő azonban nagyon higgadtan beszélt a felvidéki politizálás okos, mindenki számára észszerű és hasznos irányvonaláról, a tollforgatók felelősségéről, az új idők ifjúságának, az akkor érettségizőknek a feladatairól, és már akkor szólt arról is, hogy komoly tisztünk az addig elhanyagolt felvidéki épített örökségünk, emlékhelyeink megmentése. Maga hozzá is fogott ehhez az embert próbáló munkához,
küldetésnek tekintette a középkori templomaink történetének feltérképezését, leírását, Görföl Jenővel olyan képes köteteket írtak, fotóztak, szerkesztettek, amelyek komoly kutatómunkát igényeltek, és amelyek ugyancsak becses tanulmányokként szolgálnak napjainkig.
Szintén figyelemre méltó munkája az 1848-49-es szabadságharc felvidéki emlékhelyeiről írt kötete, valamint több tankönyve és számos ismeretterjesztő újságcikke. Küldetésének tekintette az ismeretterjesztést, előadásai mindig élvezetesek, tanulságosak voltak, soha nem tudálékosan, mindig érthetően, lényegretörően beszélt, nem tagadva meg pedagógusi lelkületét. Pozsonyban, a Csemadok székházban vagy a Magyar Nagykövetség Liszt Intézetében több ismeretterjesztő előadása által a hallgatóság olyan tényekkel gazdagodott, amelyek épülésünkre szolgáltak.
Az ilyen emberek távoztukkal hatalmas űrt hagynak maguk után, ezért most ismét felvetődik a kérdés: ki áll majd a helyébe, ki folytatja munkáját? Ő ugyanis mindig arra hívta fel a figyelmet, hogy temérdek még a rejtett hagyaték, van még mit feltárni, megmenteni, szemléltetni a szűkebb és tágabb környezetünkben.
Valóban gazdag a mi örökségünk, és nagy a felelősségünk. Abban is, hogy az ilyen egyéniségek munkáit megbecsüljük, emlékét megőrizzük.
Nyugodjék békében, legyen neki könnyű az anyaföld!
(BM/Felvidék.ma)
