A budapesti székhelyű Magyar Emlékekért a Világban Egyesület komoly, hézagpótló munkásságot folytat. Számontartja és dokumentálja a világ minden sarkában található magyar emlékeket. Egy külön kötetet is kiadtak a legnagyobb magyarról. Ebben Kassával kapcsolatosan mindössze másfél sort találtam. Hát ennél jóval több kapcsolata volt a grófnak városunkkal. Többek között említendő, hogy első publicisztikai írása éppen Kassán látott napvilágot. Ezt azért illene számon tartanunk. Vegyük hát sorjában!
1825. április közepén jelent meg gróf Dessewffy József (1771–1843) Felső-Magyarországi Minerva című folyóirata, amelyet Dulházy Mihály (1786–1856) szerkesztett, és Ellinger István (1780–1849) kassai nyomdájában jelent meg. Az első számnak 403 előfizetője volt, 1828-ban már csak 278. Az olvasók elpártoltak tőle. Súlyos csapást jelentett az a hatósági eljárás, amelyet a Széchenyi-óda közlése idézett elő. Udvari dekrétummal tiltották be miatta a kötetet, új lapokat ragaszttattak a kifogásolt költemény helyébe, a cenzort felelősségre vonták, a lapot pedig attól kezdve mondvacsinált ürügyekkel folyvást zaklatták.
Ez nem tett jót a Minerva színvonalának, és megmutatkozott az olvasótábor megcsappanásában is. Ezt Széchenyi dörgedelmes kritikája tükrözte a legérzékletesebben. Ez a bírálat és a körülötte támadt vita nemcsak a megítéltetése miatt figyelemre méltó, hanem azért is, mert ez volt Széchenyi első személyes jelentkezése a hazai sajtóban, s egyben érzékletesen tanúsította mély érdeklődését az újságírás és a korszerű publicisztika iránt. A lap utolsó száma 1836 decemberében jelent meg.
1831-ben Dessewffy Kassán magyarul és németül is kiadta A Hitel czimű munka taglalatját, melyben konzervatív oldalról lényegében elutasította Széchenyi felvetéseit. Széchenyi erre a Világ című művével (1831) válaszolt. A kötet német példányát a pincémben találtam meg. Valamikor a házban a Werfer nyomdászcsalád egyik tagja lakott, úgy kerülhetett oda.
A gróf később elhunyt. A vita időnként ma is fellángol arról, hogy meggyilkolták-e, vagy önkezével vetett véget életének. Ma inkább az önkezűség az elfogadott vélemény.
1860. április 26-án engesztelő gyászmisét tartottak a kassai dómban Széchenyi István elhunyta alkalmából. A misét Lipcsey György (1790–1865) nagyprépost celebrálta nagyszámú papi segédlettel, óriási részvét mellett.
Két nappal később gróf Károlyi Ede (1821–1879), Abaúj vármegye képviselője fölhívást tett közzé, melyben „hanthalom felemelésére ezennel meghívatik a nemzet. Ezen nagyszerű hálaemlék létesítése tekintetéből megvárja a hon fiai- és leányaitól, hogy annak ünnepélyes, sajátkezűleg történendő végrehajtására minél számosabban jelenjenek meg Kassán f. évi május 15-én. Az ünnepélyes menet május 15-én délután 2 órakor indul a városban lévő nagy sétatérről az emelendő Széchenyi-halom színhelyére, a város rétjére.”
Mindenki hozzon földet magával, és így épülne meg a „gyászdomb”, melyen kőoszlop állna a „Legnagyobb Magyar” emlékére. A rendőrség azonban meggátolta az „összecsődülés” megtartását. A városi tanács mégis Széchenyi-rétnek keresztelte el a területet, és szobor felállítását rendelte el. A szoborral még tartozunk a grófnak.
De ezzel még nem ér véget a gróf és a város kapcsolata.
1861. április 8-án Skultéty Eduárd imát mondott Széchenyi István halálának első évfordulóján a Malom utcai evangélikus templomban:
„Áldjuk a Te szent nevedet felséges Istenünk, hogy drága honunkat is időről-időre megajándékoztad eleitől mostanáig fogva ily kitűnő vezérférfiakkal; dicsőítünk Tégedet kiváltképpen azon atyai kegyelmedért, hogy adtál nekünk Széchenyiben oly lángeszű tántoríthatatlan akaratú vezetőt, aki korunkban új lendületet adott hazánknak a külső és belső míveltség pályáján való gyorsabb előrehaladásra, akinek szíve, minden gondolata, egész élete a haza, a nemzet boldogításának szentelve vala. Óh minden jó szándéknak gerjesztője, taníts minket az ő dicső példáját a hazaszeretetben és minden honpolgárok iránti szeretetben követni, hogy ne éljünk csak önmagunknak és saját érdekeinknek, de a közjót tehetségünk szerént segítsük elő és gyámolítsuk. Távoztass el tőlünk minden szőkkeblűséget, mely a hit, nyelv, rang, születés, néposztály külső különbségei miatt nem enged oly boldogítólag föllángolni szívünkben a hazaszeretetnek, amint azt közérdekeink, közboldogságunk megkívánja. Szenteld meg Te magad hazafiúi érzelmeinket honunk iránti szeretetünket, hogy önző szenvedélyeink által ne engedjük magunkat e válságos időkben oly cselekedetekre elragadtatni, melyek a meghasonlás és pártoskodás bélyegét viselik és közös célunktól minket eltávolítanak. Mindenható Urunk, igazgasd Te magad a Te megfoghatatlan bölcsességed szerint drága honunk sorsát nem csak most, midőn annak jobbrafordulását mindnyájan oly feszült reményekkel, oly epedve várjuk, de igazgasd azt minden jövő időkben és évszázadokban is, hogy hivatásának, mely a nemzetek közt számára kitűzetett mennél tovább annál inkább megfelelhessen, és hogy e hon a szabadság és igazság hazája legyen.”
Ez a prédikáció ma ugyanúgy aktuális, mint a maga idejében volt. Intelmei ma még inkább megfontolandóak.
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
