Az utóbbi hónapokban az interneten mérhetetlen módon és elfogadhatatlanul elharapózott az alpári kifejezések használata. Ha valamikor igaz volt, hogy sok minden nem tűr nyomdafestéket, ma versengés folyik, ki tud trágárabbul fogalmazni. Senkit nem érdekel, hogy anyanyelvünket rántjuk a sárba.
A trágárság elterjedésének története van. Mivel nem magyar nyelvterületen nőttem föl, így ezeket a „szakkifejezéseket” nem ismertem. Otthon nem volt divat a trágárság. Általános iskolás koromban egy magyar diáktársunk lett, aki már gyakran élt ezekkel a szavakkal. Szlovák iskolatársaim érdeklődtek, mi a jelentése az egyik leggyakoribb töltelékszónak, mely bével kezdődik. Én nem ismerve, értelmetlenségnek mondottam.
Egyetemista koromban szembesültem ezekkel a cifraságokkal”, amikor az Ady Endre Diákkör tagja lettem. A nemi szervek csak úgy repkedtek a levegőben. Azután évek teltek el. Barátommal egy hónapos katonai gyakorlatra hívtak be a morvaországi Bučovicére. Ott velünk gyakorlatozott egyik magyar társunk, akinek elviselhetetlenül mocskos szája volt. Minden mondatát trágárságokkal fűszerezte.
Mindketten állandóan figyelmeztettük, hogy a töltelékszavakkal felduzzasztott mondatai nem logikusak, vagy nincs értelmük.
Igyekezetünket siker koronázta, de azt csak ideiglenesnek gondoltam, mert ha hazamegy a régi közegbe csöppenve, szavajárása visszatér a korábbi lócitromos kerékvágásba.
Nem feledem, az egyik kassai irodalmi színpad vezetője és felesége sem fukarkodott az övön aluli kifejezésekkel. Amikor az utóbbi trágárkodott, meghűlt bennem a vér.
Először egy közismert genetikusnál tapasztaltam, hogy durvul a közbeszéd. A mázsás súlyú gond helyett azt mondta, hogy k… nehéz. Ez 1981-ben történhetett. Azután évek múlva egy tanárnő letekintve a Szoroskőről a körtvélyesi halastavakra, elámult a látványtól és az csúszott ki a száján: k… szép! Nemrégiben lerobbant a buszunk. A sofőr egy cifra káromkodást eresztett el, majd elnézést kért. Az egyik tanárnő szeme sem rebbent, hanem úgy vélte, ez segít.
Lehet, hogy a feszültség levezetését szolgálja, de a problémát nem oldotta meg.
Fiatal lányok huszárőrmestert megszégyenítő káromkodásokat engednek meg maguknak a nyilvánosság előtt.
Jó múltkoriban az FB-n egy középkorú hölgy szeretett volna velem közelebbről megismerkedni és egy elég lényegre törő intim kérdést tett föl. Azt válaszoltam neki, mivel nős vagyok, ennek a kérdésnek a feszegetése nem tartozik rá, ez kizárólag a feleségemet érinti, s így legnagyobb sajnálatomra nem áll módomban erről részletesen tájékoztatni. Ezután egy olyan huszárőrmesteri választ kaptam, hogy meghűlt a vér az ereimben. Ilyen gyűlöletet ritkán tapasztaltam eddig! De már udvarias válaszomat nem tudtam elküldeni neki, mert letiltott. Érezhette, túllőtt a célon. Vagy attól tartott, hasonlókkal fogom viszonozni trágárkodását. Eszem ágában sem volt lesüllyedni az istálló szintjére.
Azóta világunk még jobban eldurvult. A politikai vitákból kocsmai színvonalú kivégzések lettek.
Mindenki arra törekszik, hogy politikai ellenfelét minél cifrább jelzőkkel illesse és lehetőleg földbe döngölje, már nem sárral, hanem bélsárral dobálja meg. S így kerül egy egész többre hivatott nemzet trágyadombra!
„Mellesleg”, anyanyelvünkből minden gátlás nélkül szajhanyelvet csinálunk! Igaz, a szépirodalomban és költészetben is ezek az ordenáré szavak otthonra találtak.
Ez meg már kiterjedt a politikai közbeszédre is.
A Frei Dosszié egyik 2010-es adásában Frei Tamás egy orosz álbérgyilkossal készített interjút, amelyben feltette a kérdést, hogy mennyiért gyilkolná meg a magyar kormányfőt. Bár Frei később magyarázkodott, mert nem konkrétan Orbán Viktorról volt szó, a tévéműsor hatalmas politikai és társadalmi botrányt kavart. Frei ezzel ki(ny)írta magát az újságíró szakmából.
De a trágárság közben polgárjogot nyert a Heti Hetes jóvoltából is.
Egy zeneszám is született néhány éve, melynek egyetlen mondanivalója volt: a p… Ezt énekelték ész nélkül, majd jött a szűkszavú refrén: „Jaj de jó!” Ugye, milyen fennkölt gondolat?
2024. május 15-én Robert Fico szlovák miniszterelnök ellen merényletet követtek el. Ezután jöttek a vérfagyasztó kommentek a neten. „Szlovákia már megint megelőzött bennünket!” – írták többen Magyarországról. Frei Tamás ötlete termékeny talajra hullott!
Ezért joggal vonom kétségbe, hogy mi magyarok keresztyének lennénk! Főleg, ha legújabban a politikába tévedt református lelkész jut eszembe. De nem csupán róla van szó. Közszereplők hirdetik magukról, hogy keresztyének, de olyan szavakat használnak, melyeket Jézus Krisztus soha sem ejtett volna ki a száján! A dunavecsei Mária-szobrot június 13-án, szombaton meg harmadszor fejezték le.
Nemcsak az FB, hanem az emberek agya és szíve is elszennyeződött! Ennek az ördög hogyan örül! El sem tudjuk képzelni, mert ugye ördög az nincs.
Ha ilyen meggondolatlanul folytatjuk, szépen kinyírjuk egymást – ellenségeink őszinte örömére. Először a határon túliakat, akik önhibájukon kívül jutottak erre a sorsra. Valaki, aki megérdemli, hogy nevét elhallgassam, nehogy fennmaradjon, azt írta nekem, hogy nem vagyok magyar! Nem reagáltam rá, de többen igyekeztek az illetőt felvilágosítani.
Egy másik észkombájn magyarázta el, miről van szó. Mivel a határ másik oldalán élünk, ott adózunk, az ottani politikusokra szavazunk, ezért nem vagyunk magyarok! Ne szóljunk bele, mi történik az anyaországban! A műemlékek helyreállítását is finanszírozzák az ottani kormányok, ne a magyar. Mert az az ő zsebükből veszi ki a pénzt. Így nem aszfaltozták falujukban az úttestet, mert egy határon túli templomot mentettek meg az utókor számára.
De ez már meghaladja a zombi értelmi szintjét, hogy a műemlékeket elődeink hagyták ránk. Az értéket, múltat képvisel. Nekünk kell azokat megóvnunk. Vagy már a szolidaritás is bűn?
Mintha feléledni kezdene a kádári Magyarország, vagy pontosabban a homo kádáricus, aki nem akart tudomást venni a határokon kívül rekesztett magyarokról! Közben csak az anyagiakról beszélnek, a szellemiek elillannak. Csonkító materializmus! Hol van már Antall József, aki lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke volt? Nem igaz már Szabó Dezső megállapítása, hogy minden magyar felelős minden magyarért!?
Nemzetünk egyre jobban süpped a trágárság bugyraiba és eltűnik!? Nincs szükségünk ellenségekre, a hóhérmunkát magunk is elvégezzük. Erre vagyunk büszkék!?
Egyre többen mondjuk: Ébresztő!
Balassa Zoltán/Felvidék.ma
