Pozsonyban, a Magyar Nagykövetség Liszt Intézetében rendezte meg a Pro Civis Polgári Társulás konferenciáját, amelyen részletesen ismertették a társulás tevékenységét, az általuk megalkotott Törvénytár rendszerének megújulását és a kisebbségi nyelvhasználat további lehetőségeit.
Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere, a Pro Civis Polgári Társulás elnöke bevezetőjében köszöntötte a rendezvény résztvevőit, majd beszámolt társulásuk céljairól, működésükről a kezdetek óta.
A társulás a Bethlen Gábor Alap támogatásával jött létre 2016-ban azzal a küldetéssel, hogy olyan adatbázist alkossanak meg, amely anyanyelvünkön segíti az önkormányzatok, a lakosságot szolgáló hivatalok, közintézmények munkáját, hathatós segítséget nyújtson a jogászoknak, tolmácsoknak, a hivatalos szövegek fordítóinak, de lényegében valamennyi állampolgárnak.
Fontos tapasztalatuk az, hogy bár állandóan felhívják a figyelmet állampolgári jogaink gyakorlására, a kisebbségek sok esetben nem élnek ezzel. Ezért úgy érzik, szintet kell lépni és a modern technológia lehetőségeivel kell élni. A megújult Törvénytárral ezt kívánják elérni.
Majd Tóth László, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kulturáért Felelős Minisztérium főosztályvezetője tolmácsolta Heidl György, a minisztérium felelős államtitkárának üzenetét, aki levelében így fogalmazott: „Ami a határ egyik oldalán magától értetődő, természetes, az a határon túl már mindennapi feladat.
Azért és akkor marad meg a kisebbségi nyelv, ha foglalkoznak vele, dolgoznak érte, és nemcsak a szervezetek, hanem minden az adott nyelven – esetünkben magyarul -beszélő ember, közösség. Ezért rendkívül fontos a széleskörű anyanyelvi közeg építése és fenntartása. A Pro Civis ennek határait tolja tovább addig, ahol jog szerint is lenniük kellene: a közigazgatásban, a hivatalos ügyintézés világába.”
A Kisebbségi nyelvhasználat: jogvédelem és megmaradás című konferencián az előadók és szekcióvezetők három panelbeszélgetésen járták körül a nyelvhasználat, a törvények fordításának, a mesterséges intelligencia alkalmazásának témáját a mindennapi gyakorlatban.
Az első beszélgetésen Tárnok Balázs, a FUEN alelnöke és Kállay András, a Pro Civis Polgári Társulás munkatársa Kotiers Róza moderálásával arról is szóltak, miként újult meg a www.torvenytar.sk oldal. Tárnok Balázs elmondta, hogy tapasztalatuk szerint a kisebbségek minden országban más problémákkal küzdenek és ezek kezelésében igazság szerint állami részvételre van és lenne szükség.
A kisebbségi nyelvhasználat elősegítésében pedig döntő fontosságú lehet az új technológiák alkalmazása, de ugyanakkor az állami részvételre is szükség lenne.
Kállay András elmondta, hogy a társulás az elmúlt időszakban hatalmas mennyiségű munkát végzett el, hiszen magyarra fordítottak több törvényt, mintegy 80 000 oldalnyi anyagot, 120 jogszabályt, a közúti közlekedés törvényeit. Ezek a munkák több hónapot vettek igénybe, majd újabb hónapokat a szöveg lektorálása.
Munkájukat most már a metserséges intelligencia jelentősen felgyorsíthatja, amellyel nemcsak időt takarítanak meg, hanem a munkafolyamat költségei is csökkennek. A visszajelzések szerint a törvénytár anyagait számos jogász használja és még az Ipoly-hidak építésének jogi vonatkozásaiban is sikerrel alkalmazták. A törvénytárat ugyan a kormánynak kellett volna megvalósítani, de örvendetes, hogy ezt egy civil szervezet vállalta.
Meglátásuk szerint apró lépésekkel haladnak előre az anyanyelvi törvények használata terén, a folyamatos érdekérvényesítésben, de legalább már érezhető az eredmény.
A második panelbeszélgetésben Dančo Jakab Veronika és Németh Takács Henrietta nyelvészek Kocur László szekcióvezetővel a közigazgatási szakfordítás buktatóit járták körül. A jogi szakfordítás ugyanis rendkívül nehéz és felelősségteljes feladat, hiszen annak pontosnak kell lennie és egyben egységes magyar terminológiát kellene tartalmaznia. Ilyenkor felvetődik a kérdés, hogy tükörfordítást alkalmazzanak-e, vagy a szlovák verzióhoz ragaszkodjanak. Ugyanakkor figyelembe kell venni a tartalmi eltéréseket is.
Arra törekszenek, hogy egységes szakterminológiát alakítsanak ki, egyeztetve a Magyarországon használt jogi kifejezésekkel, bár sok esetben ezek eltérnek a szlovákiai jogi fogalmaktól.
A nyelvészek komoly gondnak tekintik, hogy Szlovákiában nincs terminológiai képzés, kevés az a szakember, aki ezzel a témakörrel foglalkozna, valamikor ezt a Gramma iroda munkatársai végezték, majd a somorjai Fórum Intézet szakemberei, de több megbízható fordítóra lenne szükség.
A harmadik panelbeszélgetésen Cserép Gergely, az Entel Műszaki Fejlesztési Kft. és Asztalos Zoltán, az EGM Kft. munkatársai Tilajcsik Dóra szekcióvezetővel a mesterséges intelligencia, a technológiai fejlesztések és a programozás lehetőségeiről beszélgettek. Megállapították, hogy a mesterséges intelligencia a kisebbségi nyelvek fordítására nagyszerű lehetőségeket biztosít, csak élni kell a lehetőségekkel.
Például elképzelhetetlen módon felgyorsít folyamatokat, tény azonban, hogy az ember nélkül a mesterséges intelligencia sem mindenható.
Többek között a fordítások tekintetében szükség van szakmai ellenőrzésre, mert a jogi, közigazgatási szövegeknek tűpontosaknak kell lenniük. Szóba került ezzel kapcsolatosan az is, hogy indokolt vagy alaptalan az a félelem, hogy a mesterséges intelligencia elveszi, illetve korlátozza az emberek munkalehetőségét. Erre az egyértelmű válasz az, hogy nem. Azonban arra kell használni, amire való, céltudatosan és felelőtlenül semmiképpen.
Őry Péter a konferencia zárszavában ismét felhívta a figyelmet az immár megújult törvénytár alkalmazására és arra, hogy anyanyelvünket bátran használjuk a családi környezeten kívül is.
Éljünk jogainkkal, érvényesítsük a magyar nyelvet a hivatalokban, közigazgatásban, ügyeink intézésében, hiszen Szlovákiában a kisebbségi nyelvek használatának törvényi kerete több évtizede létezik, az 1999-ben elfogadott 184/1999-es törvény szerint a nemzeti kisebbségek tagjai a hivatali érintkezésben, ügyeik intézésében használhatják anyanyelvüket. A lehetőséggel persze élni is kell!
(BM/Felvidék.ma)







