Van ideje a perbeszédnek és van ideje a párbeszédnek. Eredménye azonban csak a párbeszédnek van, hiszen a pereskedésben van, aki nyer, van, aki veszít. A párbeszédben mindkét fél nyerhet.
Szlovákok és magyarok perében most itt a változás szele. Roman Holec 2007-ben még joggal szólhatott arról a Meghasadt múlt című tanulmánykötethez írt soraiban, hogy nem működik a politikusok és az értelmiségi és művészeti elitek közötti kommunikáció. Ám épp ez a magyarul és szlovákul is megjelent tanulmánykötet jelezte, hogy valami változott: képesek vagyunk egymásra figyelni.
Azt, hogy a történészek körében az új nemzedék elvetette a régiek politika vezérelt, múltváltoztató törekvéseit, nemcsak a Holec előszó jelzi, hanem például sok egyéb mellett Miroslav Michela Trianon labirintusaiban címmel idén megjelent kötete is. A művészvilágban és a tudományos életben már tíz évvel ezelőtt is jócskán akadtak pozitív jelek, de ezeknek alig volt társadalmi kihatása, ezért Holec joggal tekinthette a történészeket úttörőknek.
Szlovákiában az ezeréves magyar elnyomás gondolatát sikeresen sulykolták be az egymást követő nemzedékekbe, Magyarországon pedig mélyen hallgattak arról, hogy a szláv-magyar együttélés a honfoglalás óta tart. Emberfeletti munka vár tehát a történészekre, ha rendbe akarják tenni mindkét országban a közgondolkodást, ha növelni akarják az egymásra vonatkozó valós ismereteket.
Ma még ott tartunk, hogy a szlovák gyerek nem érti, miért élnek magyarok viszonylag tömegesen Dél-Szlovákiában, Magyarországon meg akad olyan ember, aki szerint a szlovákok az I. világháború során hódítóként érkeztek Észak-Magyarországra.
Ezen az előítéletes szembeálláson nem segít a politikai közeledés, aminek mégoly látványos jeleit könnyen lehet a reálpolitika kikényszerítő, de éppen emiatt ideiglenes hatásának tartani.
Ha egy szlovák nemzeti politikus rájön, hogy a „magyar kártya” előhúzása nem elegendő a parlamentbe kerüléshez, és ezért stílust vált, az örvendetes, de még messze nem magyarbarátság. A politika területén akkor érezhetünk tartósnak látszó eredményeket, ha a kényesebb kérdések is előkerülnek és megoldást nyernek.
Ehhez azonban nem perbeszéddel, azaz nem vádaskodással, hanem őszinte, nyílt párbeszéddel lehet eljutni. A kormányközi vegyesbizottság vagy a parlamentek együttműködése mellett okvetlenül szükséges egy, sőt akár több civil kezdeményezés is. Olyan, amelyben nem legyőzni akarjuk egymást, sőt első körben talán meggyőzni sem, hanem a kölcsönös megismerés a fő feladat, a kinek-kinek fájó pontok megmutatása a másik fél számára.
Úgy érzem 2016-ban megérett erre az idő. Idén januárra készült el az a felmérés, amely szerint a magyar felnőtt lakosság negyede rossznak tartja a szlovák-magyar viszonyt, de még azok közül is sokan szeretnék javítani, akik alapjában jónak vélik: minden második ember jobb kapcsolatot akar.
De nemcsak ezért kell lépni. Anton Hykisch írása, a Csöndesen és közelebb szintén választ kíván. Nem mehetünk el szó nélkül Jozef Hajko felvetése, a magyarokkal való megbékélés és a 45 után történtek miatti bocsánatkérés gondolata mellett sem.
Elég belelapozni a budapesti és a pozsonyi telefonkönyvbe, hogy szembe tűnjék: mennyi a szlovák név itt, a magyar ott. Évszázadok üzennek az együttélésről, ha úgy tetszik, a vércseréről. Gondoljuk meg: van-e két olyan nép, amely jobban hasonlít egymásra, mint a szlovák és a magyar? Ha csak a mentalitás, a gasztronómia és a folklór megannyi mozzanatára gondolunk.
Keresztyén/keresztény gyökereink is összekapcsolódnak. Érdemes emlékeztetni Korec bíboros húsz esztendeje Budapesten mondott szavaira, miszerint Cirill és Metód munkáját Szent István folytatta a Kárpát-medencében. Ha máshonnan nézzük is, és nemegyszer másképpen magyarázzuk, közös a történelmünk. Régebbi múltunk jeles alakjai ugyanazok: Mátyás király éppúgy, mint a törökellenes harcok hősei vagy főpapjaink: Pázmány Péter, Rudnay Sándor, Ján Seberíni/Szeberényi János.
Közös hazában (a magyar és a szlovák nép egésze ebben az országban élt) láttunk hozzá a két modern nemzet megteremtéséhez. A XIX. és XX. században ez számos feszültséggel, konfliktussal járt. Magyarosítással, szlovákosítással.
A kölcsönös sérelmek fölidézése helyett a XXI. század elején a jövőbe nézve érdemes vállalni a közös felelősséget – a következő nemzedékek érdekében. Számot vetve a múlttal és keresvén az együttműködés lehetőségeit. Megismerni egymást, késznek lenni a párbeszédre. Ezt a készséget fejezi ki december 3-án az Együtt az úton – magyarok és szlovákok konferencia, amely az ilyen szellemű magyar-szlovák dialógust kívánja szolgálni.
A rendezvénnyel kapcsolatos információk és a regisztrációs lehetőség IDE KATTINTVA JELENIK MEG. A konferencia email címe: egyuttazuton@chartaxxi.eu. Mindenkit szeretettel hív a Charta XXI Egyesület. A felvidéki magyarok jelenléte nélkül a konferencia nem lehet sikeres. Töltsünk el egy felemelő, szép napot az őszinte szó és a megbékélés szellemében.
