Ismét levelet hozott a posta. Régebben sokan szerettek levelet kapni, ma már azonban alig használjuk a kapcsolattartásnak ezt a lehetőségét, pedig megvan a varázsa. Emlékszem, középiskolás koromban néhány levelet szinte remegő kézzel bontottam fel, kíváncsian, vajon mit írt önmagáról a levél feladója.
Nemrégiben hosszú idő után ismét levél volt a postaládában. A borítékon nem tüntettek fel címzettet, a bal felső sarokban a feladó helyén pedig az egyik párt logóját pillantottam meg, alatta a „Nem minden fontos lépés népszerű” szlogennel. Ismét remegő kézzel bontottam a levelet, de ezúttal arra voltam kíváncsi, milyen hazugsággal és ígérettel eteti a lakosságot a Most–Híd.
Kedves olvasó, engedjenek meg egy mondatot, amin – ahogy a tagikomédiákon tesszük – egy jót nevettem. „Kihasználom azt az időszakot, amikor társadalmunkban talán, legalábbis remélem, kevesebb a gyűlölködés, az ész és a konkrét tettek hangja pedig jobban hallatszik” – írja Bugár Béla. Nos, a konkrét tettek közé tartozik gondolom az is, amiről egyébként szintén szól a levél, hogy a Most–Hídnak köszönhetően „gyorsul az autópályák és a gyorsforgalmi utak építése”. Remélem, nem sok gömöri család vette kézbe ezt a levelet. Az ottani utak megépítéséért tett lépések ugyanis kissé nevetségesre sikerültek. Ha egy ellenzéki politikus kivonul az utcára és tüntet, azt mindannyian mosolyogva elfogadjuk, hiszen ellenzékből időnként tényleg nehezebb elérni az ígéretek teljesítését. Azt azonban, hogy a kormányzó párt elnöke és annak minisztere is tüntessen, ráadásul éppen a közlekedési miniszter egy olyan úthálózat megépítéséért, ami a kormányprogram része, de a kormány mégsem akarja azt megépíteni, kissé skizofrén történet. Bár lassan megszokjuk az ilyen kettős történeteket ebben az országban.
Egyébként jól sikerült a levél, ha tragikomédiát akart írni annak szerzője. A nevetésen túl időnként ugyanis a sírás is kerülgetett. Ezt olvasom ugyanis: „a környezetvédelem területén is érezhető az előrelépés. Csökkentjük a környezeti terhelést.” Olvasom mindezt Pozsonyhoz közel, miközben az ivóvízkészletünket a mai napig veszélyezteti a vereknyei Juraj Dimitrov Vegyi Művek hulladéklerakata. Már csak bízhatunk benne, hogy az elhíresült gyár hulladékát végre ténylegesen eltávolítják, mert a széles környéken élők a saját kutaik vizét semmire sem használhatják.
Nem kívánok a levél minden egyes mondatára reagálni, csupán néhányat ragadok ki, olyanokat, amelyek nagyon szemet szúrnak. A „lehetővé tettük a kisebbségi nyelvhasználatot a bíróságokon” félmondat kapcsán azon gondolkodtam, mennyire lehet derogáló beismerni, hogy a problémára az MKP hívta fel a figyelmet, sőt tulajdonképpen a Magyar Közösség Pártja által kidolgozott dokumentumokat „kölcsönözve” érték el ezt a sikert. Kétségkívül siker, csak nem ártana beismerni a teljes igazságot.
Az oktatásügy minden magyar ember számára kényes és fontos kérdés. A Most–Híd úgy véli, megmentette a kis létszámú iskolákat – legalábbis ez áll abban a bizonyos levélben. Nos, a nyáron felröppent hírek, amelyek arról szóltak, hogy hol zárt be iskola, ezt nem támasztják alá. A minimális létszámok eltörlése pedig nem elegendő lépés, hogy a magyar iskolák és a kis létszámmal működő iskolák megmeneküljenek. A megoldás a finanszírozás átalakítása lenne, de arra nem sok esélyt látok.
Szép dolog eldicsekedni az eredményekkel, és ennek tudatában kérni a választókat, hogy a megyei választásokon is szavazzanak a párt jelöltjeire, de ha a gondolatok tartalma mögé nézünk és józanul végiggondoljuk az olvasottakat, már kissé árnyaltabb a sikerekről szóló kép. Pláne ilyenkor, kormányválság idején.
