Drága Igor, én írok levelet magának. Kell ennél több, nem mond ez eleget?! Itt ülök a vár fokán harminc fokban, miközben Sebestyén, a lantosom édesen alszik a pincében a poros hordók mellett. Remélem a pipáját eloltotta… Harminc fok van szeptember 9-én, szerintem már valamit csinálni kell, mert egyre melegebbek a nyarak a rengeteg füstölgő kémény a jobbágyok házain csak piszkítják a levegőt. Talán, ha valahol, valaki elszabadítana egy vírust, hogy egy kis időre lelassulna ez az őrült világ, karanténba vonulnának a népek…
Ülök a vár fokán és nézem ezt a nyolcvanezer muzulmán katonát itt az egri hegy oldalán, mind jólöltözött, életerős férfi. Mi meg a váron belül„ezeöccázan“ vagyunk, ahogy a kínai selyemárus mondaná, de azok sem jönnek mostanában, mert ezek a törökök mindent letaroltak jöttükben, nem működik a piac sem Budán. Most a mi feladatunk, hogy útjukat álljuk ennek a muzulmán hordának, hogy ne tudjanak tovább haladni észak felé.
A mi dolgunk, hogy megvédjük Szlovákiát és a szlovákokat északon, ámbátor úgy tudjuk, hogy ilyen ország és nemzet most még nincs, csak a hegyekben élő jobbágyokról tudunk, akik ott legeltetik a kecskéket és élik a nyugodt életüket, de majd a 21. században ezt másként tanítják Pozsonytól Kassáig a magyar meg a janicsár ifjúságnak is.
Szóval a mi dolgunk, hogy ne engedjük ezeket tovább felétek, hogy megvédjünk benneteket is, ezért fordulok hozzád kedves Igor, mert a futár azt a hírt hozta, hogy te egy egyszerű kisnemesként annyi mindent dobolsz ki saját magad minden nap, hogy ebből adódóan biztosan egy komoly ember vagy és nem egy udvari bolond.
Az a helyzet Igor uram, hogy kellene egy kis segítség! Van itt a várban sokféle vitéz, köztük az egyik legbátrabb egy cigányember, meg van hadnagyom is. Bár abban nem nagyon bízok, mert itt volt vele a barátja, valamilyen Elemér a keleti végekről, akiről váltig állította, hogy bárkinek bármilyen kutyabőrt beszerez jutányos áron a Krími Kánságból. Na ez az Elemér addig ólálkodott éjszakánként a vár alatt valamilyen üzlet reményében, hogy elkapta őt egy félszemű török, és most itt ordibál a várkapuban, hogy visszaadja nekünk Elemért, ha mi meg visszaadjuk neki a talizmánját. Az az igazság Igor, hogy én igazából megkönnyebbültem, hogy megszabadultunk ettől az Elemértől, jó lesz neki ott a szultán lábainál szolgálni, amúgy sem vettem volna semmi hasznát. Ebben a helyzetben nekem most inkább kevés oroszlánra, mint sok nyúlra van szükségem.
Viszont kellene nekünk még ide, az egri várba pár jó kiállású palóc legény is a többi várvédő közé, úgy hírlik viszont, hogy ők most neked fizetnek sarcot, és azt mondják, hogy ha beállnának magyar várvédőnek, akkor te elveszed mindenüket, mert nálatok ez a nemesi törvény, a jobbágy nem szolgálhat két urat.
Meg kellene ezt gondolnod Igorom, nem jó ez így. Mi védünk benneteket, ti meg így sanyargatjátok a fajtámat?! Ha velük együtt, közösen védenénk a közös hazánk határait, szebb időket élhetnénk együtt ebben a gyönyörű Kárpát-medencében.
Talán csak nem attól tartotok, hogy a mifajtánk majd felköltözik a hegyeitekbe és fehér papiruszokat kiragasztva elveszi a házaitokat, erdőiteket? Mi ilyenre sosem vetemednénk és biztos vagyok benne, hogy ti sem tennétek ezt velünk soha…
Most kiabálnak lentről, hogy Baloghné éppen egy galamb nyakát tekerte ki, hogy Gergőnek meg Vicuskának készítsen egy finom galamblevest, de a bolond Baloghné az utolsó postagalambomat likvidálta imigyen, tehát ez a levelem már nem fog eljutni hozzád.
Abban reménykedem, hogy ha majd az utókor valamikor elolvassa ezt a soha el nem küldött levelemet neked, kedves Igor, akkor jót fog nevetni, mert ez a mostani helyzetünk még egyszer nem ismétlődhet meg.
Muzulmán hordák se fogják ostromolni a közös országunk várait és a jobbágyaink sem panaszkodhatnak, hogy nem lehetnek szabad akaratukból a Szent Korona alattvalói.
Ölellek Igor, kérlek, hogy szurkolj nekünk a várvédő csatánkban, mi is azt fogjuk tenni!
Barátsággal: István
Utóirat:
Eger ostroma 1552-ben, az Oszmán Birodalomnak abban az évben a Magyar Királyság területén folytatott hadjáratának az utolsó hadi eseménye volt, melyet az egri diadal elnevezéssel illet a magyar történelemtudomány és a nemzet emlékezete. Az 1552-es török hadjárat a királyi Magyarország és az Erdélyi Fejedelemség 1551-es egyesítési kísérletének megtorlására indult. A törökök kitartó várostromokkal igyekeztek meghódítani a végvár- rendszerrel megerősített Magyar Királyságot. Ez a végvárrendszer hatékonyan működött és egészen az 1510-es évekig ellenállt az oszmán törökök hódítási kísérleteinek.
A „Nagy” és „Dicsőséges” I. Szulejmán szultán a ruméliai (európai) haderőt vetette be a pártharcoktól megosztott Magyar Királyság ellen.
Az egyesített török seregek, ősszel a közeledő tél előtt szokatlanul későn, 1552. szeptember 9-én kezdték el ostromolni Eger várát
és azonnal erős tüzérségi tűzzel próbáltak rést ütni a falakon.
A törökök 38 napig ostromolták Eger várát. A török hadsereg 140 ágyúval lövette a várat, és a védők 24 ágyúval védekeztek. A törökök azonban 1552. október 17-én a hadiszezon lejártával befejezték az ostromot. A védősereg a túlerővel szemben, ötheti ostromban védte meg a várat és az idő haladtával, a betegségekkel, a közeledő hideg időjárás a török ostromlókat visszavonulásra kényszerítette.
Ha időben sikerült volna a törököknek a várat birtokba venniük, akkor elvághatták volna egymástól a Habsburgok által birtokolt északi és keleti országrészeket.
Mivel Egert nem tudták bevenni, az északi hadi út fenyegetettsége felszabadult, és a felvidéki gazdag bányavárosok is megmenekültek egy későbbi török támadástól.
Továbbá ez a magyar győzelem azt a politikai eredményt is hozta, hogy sikerült 1596-ig megállítani a további oszmán hódítást a Magyar Királyság ellen.
