Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője a kassai Márai tér avatásán a következő beszédet mondta el január 20-án:
„Vážený pán minister!
Vážené dámy, vážení páni! Excellencies!
Tisztelt hölgyeim és uraim! Kedves kassai magyarok!
Minden ország és város életében eljön a pillanat, amikor az energiák egy pontban összefutnak. A mi energiánk: a történelem, a kultúra, a lelki-szellemi örökség, a jelen megválaszolt és megválaszolatlan kérdései, a jövő reményei – egy pontban futnak ma össze. Ekkor eljöhet az önmagunkra találás öröme.
Kassa életében most jöhet el ez a pillanat. Egy igazi nagy lehetőség. Márai közeli szülőházának alapja nemcsak a földben van, hanem a történelemben is. Ez az épület és ez a tér, ahol állunk, tehát elsősorban nem statikai adatokból áll, hanem sorsokból. A múltunk érték, hiszen a múlt identitásunk, a jövő alapja, az identitás pedig egyenlő az otthonosság érzésével. Otthon akarjuk érezni magunkat a múltunkban és a jelenünkben – ez a tér avatásának legfőbb üzenete.
Márai sosem hagyta, hogy száműzzék múltjából, hagyományából, azaz mindabból, ami biztonságot, méltóságot adott az életnek. Mi se hagyjuk! Márai szülőháza, és a most már Márairól elnevezett tér emlékhelyek, a magyar és a szlovák nemzet igazodási pontjai. Mert Márai nemcsak magyar, hanem európai polgár is, és leginkább közép-európai. Közép-európaiság: német, szlovák, ruszin, zsidó, magyar sorsok. Egymás ellen, együtt és külön.
Kassa esélye, hogy mint hely – a sorsközösség szimbóluma – megjelenítse ezt. Márai életműve és élete is ennek a sorsközösségnek a szimbóluma. A közép-európaiság egyik lényegi eleme önmeghatározásunk Kelet és Nyugat között. „Mindig nyugatra menj. És ne feledd soha, hogy keletről jöttél!” – a Kassai polgárok rádióváltozatának első sorát 1951-ben ő maga olvasta fel a Szabad Európa rádióban. Láthatatlanul ugyan, de megmaradt itt mindaz, amit elhordott az idő. A múlt szinte minden pillanatban belebeszél a jelenbe, ugyanakkor tudjuk: az itt élőknek a jövő Kassáját kell felépíteniük.
Kellenek az emberek, akik segítenek mindezt megértetni, megszeretni, képviselni: Közép-Európát, az összetartozást, a sajátot és a másikét megérteni, képviselni, vitázni róla, elfogadni, megszeretni és nem engedni elveszni. Kellenek az emberek: Márai, Hudec, Kafka, Krleža, Musil, Freud, Koestler, Liszt, Bartók. És kellenek a helyek, folyók, hegyek, városok: Kassa, Pozsony, Budapest, Kolozsvár, Szabadka, Beregszász, de még Bécs és Prága is.
Kellenek a családi emlékek, történelmi események dokumentumai. Ez az, amitől otthonosan érezzük magunkat. Bár a múlt nem az, ami tárgyi valójában megmaradt, hanem mindaz, ami kiolvasható belőle: sorsok, melyek összeértek a nagybetűs történelemmel. De mégis, Márai szimbolikus közép-európai sorsához kellenek a helyek is, a tárgyi emlékek, nem mint történelmi díszletek, hanem mint a kassai identitás terei. Márai családtörténetei és várostörténetei nélkül nincs kassai identitás, és nincs Közép-Európa.
Kassán a múlt nem mögöttünk, még csak nem is alattunk van. Bennünk él. Ugyanakkor az itt-élőknek a jövő Kassáját kell felépíteni.
Kassa Európa kulturális fővárosa. A gazdag programok lehetőséget adnak arra, hogy az egész világ megismerje a város valódi életrajzát. Az emlékezet térképén ki kell jelölnünk bizonyos pontokat, hogy hazataláljunk. Ilyen ez a tér is: Márai Sándor tere. A mi terünk.”
BZ, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”37569,37580″}
