Amióta tavaly decemberben a választóknak jogállamiságot és európai demokráciát ígérő Donald Tusk és baloldali szövetségesei átvették a hatalmat Lengyelországban, azóta egymást érik az alkotmány- és törvénysértő intézkedések, amelyek iskolapéldája a közmédia erőszakos elfoglalása, de említésre méltó azoknak az ellenzéki képviselőknek a letartóztatása is, akik korábban kegyelemben részesültek, s akiket jogellenesen az elnöki hivatalból vittek el a rendőrök.
Tagadhatatlan tehát, hogy a jogállamiságot oly sokszor – ahogy a mostani történések is bizonyítják – méltatlanul a szájukra vevő baloldali, liberális politikusok hatalomra kerülve már egyáltalán nem tartják fontosnak a demokrácia ezen alapját.
Mármost ilyenkor azt várná az ember, ha kellőképpen naiv a lelkem, hogy Brüsszel, az Európai Bizottság, Věra Jourová és a többi, Magyarország esetében szinte napirenden a jogállamiságért sivalkodó igazság bajnoka ebben az esetben is felhördüljön és felemelje szavát a jogállamiság veszélyeztetése ellen, a nagyobb nyomaték kedvéért szankciókat, pénzmegvonást és egyéb retorziókat helyezve kilátásba.
A napok azonban egyre telnek, a lengyelországi események zajlanak, mi több, a klasszikust idézve a helyzet fokozódik, a politikai válság tovább mélyül, Brüsszel irányából azonban egy hang, egy halk ejnye-bejnye sem hallatszik.
A lengyel történések a jelek szerint nem ássák alá a jogállamiság alapelveit, a törvényességet, a jogbiztonságot, a független és pártatlan igazságszolgáltatást, a hatalmi ágak szétválasztását, a jog előtti egyenlőséget, ha azt történetesen egy baloldali hatalom követi el, akkor a brüsszeli jogállamisági éberség egyszeriben félrenéz, szabadságra megy, elvégre annyi dolga van, és egy kis pihenés neki is jár, nemde…
(NZS/Felvidék.ma)
