Az egyhetes karácsonyi szünet után szombaton, december 28-án idén utoljára rendeznek mérkőzéseket a szlovák kosárlabda extraligában. A 21. kör slágermérkőzése az Inter-Svit összecsapás lesz.
Pozsonyban a bajnoki címvédő a jelenleg harmadik helyen álló Svitet fogadja. A keletiek négy mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, ezúttal azonban nem lesz könnyű dolguk. Az Inter ugyanis hazai pályán különösen veszélyes: saját közönsége előtt – egyedül a mezőnyben – idén még nem veszített. Tíz mérkőzés óta tartó hazai veretlenségüket imponáló magabiztossággal „építették fel”, minden egyes összecsapáson – átlagot vonva – tizenöt pontot vertek aktuális ellenfelükre. Nem sok jóra számíthat tehát a Svit, de hasonlóan nehéz feladat vár a Besztercebányára Komáromban, az Iglóra Nyitrabányán, és a Lévára Privigyén. E három együttes közül utóbbi kettő vendégként még nem nyert mérkőzést a most zajló bajnoki idényben. Itt a remek alkalom, az év utolsó mérkőzésén!
Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43065,43061,42877″}