Jelentős infrastrukturális beruházás valósult meg a Lévai járásban lévő Lontó községben. Közel másfél kilométeres útszakasz megépítésével immár könnyedén elérhető a szomszédos Szete község, illetve jóval rövidebb a menetidő Ipolyságra is. Az útfejlesztés és a hozzá kapcsolódó fejlesztések állami támogatásból és uniós forrásokból valósultak meg.
Délről Lontóra Ipolyszakállos érintésével lehet eljutni, ugyan egy mezőgazdasági földút elvezet Szetére, ezt azonban még a nyári hónapokban sem nagyon tudták igénybe venni. Ezen változtatott a lontói vezetés az állami támogatásnak köszönhetően.
„Közúton eddig nem voltunk közvetlen kapcsolatban Szete községgel, csupán kerülővel juthattunk el a szomszédos községbe.
Az új útnak köszönhetően jelentősen lerövidült a két település közti távolság”
– jelezte a Felvidék.ma megkeresésére Konczi Károly, Lontó polgármestere.
Mint hozzátette: a pályázati támogatás összege elérte az 1 260 000 eurót. A község sikeresen pályázott a mezőgazdasági minisztérium 2022-es felhívására. Nagyrészt a mezei út felújítását végezték el az elnyert támogatásból.
Az útszakasz felújítása mellett a projektből az esővíz felfogására és az út melletti termőföldek eróziójának megakadályozását szolgáló beruházásra is sor került.
Kiépítették a víznyelő árkokat, melyek hossza háromnegyed kilométer. Sikerült elültetniük továbbá több mint ötszáz fát és kétezernél is több cserjét.
Bízunk benne, hogy ezek a létesítmények hozzájárulhatnak falunk biztonságához és a szebb, kellemesebb környezet megteremtéséhez – fogalmazott Konczi Károly.
A beruházás kivitelezése 2024 őszén kezdődött el, idén tavasszal fejezték be a munkálatokat. A felújított útszakaszt bárki használhatja, a mezőgazdászok mellett mindazok, akik Szetére, illetve Ipolyság irányába utaznak. Az út átadására május negyedik hétvégéjén került sor. Az ünnepi eseményen mások mellett jelen volt Csenger Tibor, a Nyitra Megyei Önkormányzat alispánja, Zachár Pál megyei képviselő és a környék polgármesterei.
Ezzel kapcsolatban a polgármester kifejtette: „Nagyban hozzájárul ez az út régiónk központi városának, Ipolyságnak a megközelítéséhez és segíteni fog az ott dolgozóknak, tanulóknak vagy akár más ügyben odautazóknak. Ipolyság és Zselíz városa is ezzel az úttal közelebb kerülhet egymáshoz, akár úgy is, mint térségünk két együttműködő kisvárosa a régió fejlesztésében, de a valós távolságuk is lerövidül egymáshoz viszonyítva, nem egész négy kilométerrel.”
Jelezte: szeretnék, ha sokan használnák sportolásra, túrázásra, vagy csak úgy kedvtelésből, amikor egy szép környezetben szeretnének kikapcsolódni.
Több más hasznos funkciója mellett ezt a célt is szolgálja majd az út és a mellette növekvő fasor és zöld környezet – magyarázta a község első embere.
A sikeres pályázatot a Premier Consulting iroda dolgozta ki. A terveket előkészítő mérnöki csapatot Ing. Dušan Daniš PhD. vezette, a beruházás kivitelezője pedig a Stavebný sociálny podnik volt.
Pásztor Péter/Felvidék.ma