Az elmúlt 17 évet tekintve 2025-ben érte el a legjobb gazdasági eredményét a pozsonyi M. R. Štefánik repülőtér. Az adózás utáni nyereség immár második egymást követő évben közel …
Felvidék.ma
-
-
A szabadság, a cselekvés és a közösség hármas gondolatköre áll az idei Rákóczi Szabadegyetem középpontjában, amelyet július 2-án ünnepélyes keretek között nyitottak meg Sátoraljaújhelyen. A négynapos rendezvényen a …
-
A magyar léginavigációs szolgáltató adatai szerint 2026 első hat hónapjában összesen 452 414 átrepülő járat haladt át a magyar légtérben, 1,8 százalékkal kevesebb mint egy éve – közölte …
-
Marián Kéry csütörtökön hivatalosan is megerősítette, hogy indul Aranyosmarót polgármesteri posztjáért. Kéry a Smer-SD, a Hlas-SD, az SNS és a Sme rodina jelöltjeként indul az önkormányzati választáson. Robert …
-
Kezdetét vette a nyári szünet, s eljött a napközis táborok időszaka. Az Ipolysági Városi Könyvtár július 2-án kézműves nap keretében fogadta az ipolysági tanintézmények által szervezett napközis táborok …
-
Hamarosan elkezdődik az ipolyviski kultúrház felújítása. A több mint 750 ezer eurós beruházás teljes egészében támogatásból valósul meg. Ez jelentős előrelépés nemcsak az ipolyviskiek, hanem a tágabb térség …
-
Július 2-án ünnepélyes keretek között nyílt meg Kolesár Géza fotóművész eddigi legnagyobb önálló kiállítása, „75 Shot of Freedom – A szabadság 75 pillanata” címmel, a Rozsnyói Bányászati Múzeum …
-
Van, amikor egy tehetség története egészen hétköznapi módon kezdődik: egy hangszer lekerül a polcról, egy kisfiú pedig kíváncsian figyelni kezdi édesapja játékát. A gömöri Radics Ricsi esetében ez …
-
2025-ben 6,33 milliárd euró kötelező egészségbiztosítást fizettek be a gazdaságilag aktív személyek, a növekedés éves szinten 428,4 millió euró – közölte éves jelentésében az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal (ÚDZS). …
-
A következő napokban egymást követik a Rákóczi Szövetség nyári rendezvényei: a sátoraljaújhelyi Rákóczi Szabadegyetem, az anyanyelvi táborok Sátoraljaújhelyen és Baján, valamint a DUE Médiatábor Balatonkenesén. Július 2. és …

