A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki több járásra vonatkozóan a vihar miatt. A Zsarnócai és az Aranyosmaróti járásban elsőfokú figyelmeztetés van érvényben a villámárvizek miatt …
Felvidék.ma
-
-
Júniustól a születési dátumot is fel kell tüntetni a népszavazási kezdeményezések támogatására indított aláírásgyűjtéseknél az állampolgár neve és aláírása mellett. Június elején lépett életbe a vonatkozó törvénymódosítás, a …
-
Nem tárgyalt szerdán a parlament Robert Kaliňák védelmi miniszter leváltásáról, másodszori próbálkozásra is határozatképtelen volt a törvényhozás. Csak 58-an jelentkeztek be a szavazáskor, június 4-én, csütörtökön 8 órakor …
-
A Szövetség a Közös Célokért társulás 2021-ben hozta létre a Pogány Erzsébet-díjat, hogy emléket állítson egykori igazgatójának. A díj célja azoknak a felvidéki magyar közösségért dolgozó személyeknek a …
-
Az ország energiagyártási összetételének és atomenergetikai terveinek köszönhetően Szlovákiának nincs szüksége szélerőműparkokra – jelentette ki a kormány szerdai ülése után Robert Fico kormányfő. „Szlovákiának vannak bizonyos adminisztratív, hangsúlyozom, …
-
A Rozsnyói Bányászati Múzeum, Kassa megye kulturális intézménye, különleges rendezvényre hívja az iskolákat, amely régió hagyományos pásztorkultúráját mutatja be. A Kassa Megye Mozaikja Fesztivál keretében 2026. június 8-án, …
-
PodcART névvel új kulturális és művészeti videós podcastsorozatot indított az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI). A műsorvezetők és a meghívott vendégek nemcsak azt vizsgálják, hogyan reflektál …
-
A nemzeti parkok zónákra osztási tervezete nem jó, de muszáj elfogadni, hogy ne essen el félmilliárd eurós támogatástól az ország – jelentette ki a kormány szerdai ülése előtt …
-
Délután kellene tárgyalnia a parlamentnek Robert Kaliňák védelmi miniszter leváltásáról, Richard Raši házelnök szerdán 13.15 órára hívta össze a KDH által indítványozott rendkívüli ülést. Kaliňákot az eperjesi kórház …
-
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) 1,6 százalékos magyar gazdasági növekedéssel számol az idei évre a tavalyi 0,5 százalék után, jövőre pedig 2 százalékos bővülést vár. A …

