Komáromban nagyszabású útfelújítási program indul, amely három nagy forrásból, valamint egy kisebb, saját költségvetésű járdaprogramból valósul meg. Keszegh Béla polgármester sajtótájékoztatón ismertette a munkák ütemezését és a legfontosabb …
SZE
-
-
A tranzakciós adó eltörlését fontolgatják, de csak azzal a feltétellel, hogy elegendő pénzügyi forrást találnak a 400 millió eurós állami költségvetési kiesés fedezésére – jelentette ki Robert Fico …
-
A Rozsnyói Bányászati Múzeum legújabb kiállításához kapcsolódva élményalapú kísérőprogramokat készített iskolai csoportok számára. A Kőedény szépségének története című tárlathoz június 15. és 25. között tematikus tárlatvezetések, kreatív műhelyek …
-
Besztercebányára látogat pénteken, június 12-én Alvin Hudec, a besztercebányai születésű jelentős építész, Hudec László unokája, akinek munkássága jelentősen befolyásolta a modern Sanghaj arculatát. Tartózkodása során több olyan helyszínt …
-
Szlovákia a legfrissebb Prosperitási indexben a tavalyi évhez képest egy hellyel előrébb lépett, és az Európai Unió 27 országa között a 23. helyen végzett. A mérsékelt javulás ellenére …
-
A poprádi Tatravagónka a Szlovák Környezetvédelmi Felügyelőség próbaüzemi jóváhagyása után üzembe helyezi egyedülálló robotizált festősorát. Az új csarnok és maga a gyártósor már készen áll. A próbaüzemre 2026 …
-
Mi tesz valakit sorozatgyilkossá, és milyen lelki folyamatok vezethetnek a legsúlyosabb bűncselekményekhez? Ezekre a kérdésekre kereste a választ Kitanics Márk kriminálpszichológus az MCC Felvidék rimaszombati előadásán, ahol a …
-
Teljes körű felújítás vár a Galántai járásban található felsőszeli Esterházy-kúriára. Nagyszombat megye önkormányzata közbeszerzést hirdetett az építési munkálatok kivitelezőjére, a beruházás becsült értéke 1,15 millió euró áfa nélkül …
-
XIV. Leó pápa szerdán, a barcelonai Sagrada Família bazilikában mondott homíliájában kijelentette, hogy a keresztények nem tekinthetik magukat hívőnek, ha „támogatják a háborút”. Homíliájában Leó a migrációról is …
-
A 93. zsoltár egy rövid, mindössze 5 versből álló, de rendkívül erőteljes dicsőítő ének. Ez az első az úgynevezett „király-zsoltárok” közül, amelyek Isten egyetemes királyi uralmát és fenségét …

