Somorján a református templomban tartottak ökumenikus megemlékezést az aradi vértanúk emléknapján, melyet a közösségi hálón online is közvetítettek. Papp Sándor, Kalonda volt polgármestere szónoklatában elmondta, hogy az 1849. …
Régió
-
-
Sajtóközleményben tájékoztatta portálunkat az AGEL csoporthoz tartozó komáromi kórház arról, hogy vasárnap délután egy combnyaktörést szenvedett COVID-pozitív beteget műtöttek a sebészeten. A műtét több órán át tartott az úgynevezett COVID-zónában, …
-
Teljes gőzerővel folynak a munkálatok a füleki vasútállomásnál. Az első szakasza épül annak a kerékpárútnak, amely a teljes befejezését követően a vasútállomást lesz hivatott összekötni az ipari zónával.
-
Október 4-én mégis megtartották Nemzetközi Békemaratont Kassán, melyet 1924-ben Braun Béla kezdeményezésre rendeztek először. Braun sírját is megkoszorúzták ebből az alkalomból a köztemetőben. (1945-ben felvette a Bukovský nevet.) …
-
Október 6-án, kedden este Somorján lesz lehetőség személyesen átadni a zászlóanyag-adományt Papp Sándornak, a kezdeményezés vezetőjének, mégpedig a helyszínen, a Nagyboldogasszony plébániatemplom mellett felállított bronzkeresztnél megrendezésre kerülő emlékező …
-
Idén januárban indult útjára az a határokon átívelő képzőművészeti kiállítás, mely vajdasági és felvidéki fiatal tehetséges alkotók munkáit mutatta be Szabadkán és Zentán, majd a nyár közepén a …
-
A szombati időközi helyhatósági választásokon is szigorú járványellenes óvintézkedések lesznek érvényben, melyek betartását a választási bizottságoknak kell majd ellenőrizniük. Az intézkedések megszegése esetén büntetésekkel kell számolni. „A választók …
-
Az épület és az udvar rekonstrukcióját magyarországi forrásokból sikerült megvalósítani – közölte Köpöncei Péter polgármester. A munkálatokat az előző nevelési év vége felé kezdték el, úgy, hogy az …
-
Sűrű sorokban húznak el a kamionok Fülekpüspöki főutcáján, közöttük próbálnak átkelni az emlékezés helyszínére a kitartó nógrádi magyarok, a Losonci járás Trianon 100 emlékünnepségére, amelynek szervezője a Csemadok …
-
Trianon100, sokaknak sokat jelent ez a kombináció Nógrádban is, ahol felkorbácsolta a kedélyeket a rendezvény, amely most a koronavírus-járvány miatt előrehozott időpontban, ma 16,30 órakor kerül megrendezésre Fülekpüspökiben. …

