A nyitrai megyeháza koncerttermében átadták a kerületi önkormányzat legrangosabb díjait. A díjazottak között Miholics Zoltán bátorkeszi nyugdíjas pedagógus, sportszervező, közéletben aktív állampolgár és aktivista neve is megtalálható, akit különösen a sakkozás terén végzett több évtizedes tehetséggondozó munkájáról ismerhet a közvélemény. A hivatalos indoklás szerint a gyermekek és az ifjúsági oktatás, a vidékfejlesztés terén, valamint a sakkozás fejlesztéséért végzett munkájáért kapta az elismerést, beleértve Nyitra megye képviseletét bel- és külföldön egyaránt.
A szentpéteri születésű földrajz-biológia szakos tanítóként érkezett Bátorkeszire, sakkozókat nevelő testnevelőként vált ismertté országszerte. Miholics Zoltán fél évszázaddal ezelőtt olyanra szánta el magát, amelynek eredményét csak most láthatjuk igazán. Lerakta a versenyszerű sakk alapjait a faluban, s az eltelt évtizedek alatt mintegy ötszáz, többnyire helybeli iskolást vezetett be e szellemi játék rejtelmeibe. Tanítványaival tanulta az elméletet, együtt jutottak el izgalmas bábuháborúkat tartalmazó világába.
Később a felnövekvő nemzedékek tagjaiból kiépítette a sportág helyi hátországát. Tíz évvel ezelőtt nyugodt lelkiismerettel adhatta át a váltóbotot fiatalabb utódainak.
Édesapja a Szentpéteri Alapiskola igazgatója, édesanyja tanítónő, nagyapja ugyanitt kántortanító volt. A komáromi gimnázium elvégzése után a nyitrai pedagógiai főiskolán vörös diplomával szerzett földrajz-biológia szakos képesítést 1964-ben. Egy év katonaság után került Bátorkeszire tanítani, és a helyi alapiskola tanári karának oszlopos tagja volt egészen a 2004-es nyugdíjazásáig. 1969-ben elvette feleségül – a pályafutását szintén az iskolában töltő – kolléganőjét, Bakonyi Máriát. Két gyermekük született, Katalin, aki Nyitrán szerzett mérnöki diplomát, illetve Zoltán, aki a Pécsi Tudományegyetemen abszolválta tanulmányait, és szerzett magyar szakos tanár és bölcsész, valamint angol szakos tanár és bölcsész oklevelet.
Minden ősszel töretlen lelkesedéssel fogott neki a gyermekhad futballigényei kielégítésének, de tornaterem híján kénytelen volt alternatív tevékenységeket is keresni, más sportágakat kipróbálni.
Az iskola a helyi szövetkezet jóvoltából hozzájutott egy kis helyiséghez, ahová pont befért egy pingpongasztal és néhány szék.
Fotó: Miholics Zoltán archívuma
Amíg az egyik csoport asztaliteniszezett, a másik a székeken ülve sakkozott. Történelmi időszak volt ez, hiszen mindkét szakkör azóta is tevékeny. 1975-ben minden bátorkeszi lakost, de a teljes kisebbségi közösséget büszkeséggel töltötte el az a tudat, hogy ennek a háromezer-háromszáz lakosú nagy községnek a négytagú csapata nyerte meg az országos sakkbajnokságot.
Bátorkeszi neve és az ünnepelt neve futótűzként terjedt el az egész csehszlovák és magyar sakkéletben. Ezt az eredményt még kétszer, 1980-ban és 1984-ben sikerült megismételni.
A csapatsikerek mellett egyéniben is sok-sok megsüvegelendő eredményt értek el tanítványai, a legszebben csillogó közülük a saját lánya, Katalin, aki 1986-ban ifjúsági és felnőtt női országos bajnok lett, majd Katalin gyermeke, Klaudia vitte tovább a stafétabotot, és lett a 14 éves korcsoport szlovákiai bajnoka, majd járta meg az Európa- és világbajnokságot, és akit sajnos a legszörnyűbb betegség fosztott meg a kibontakozás lehetőségétől 21 éves korában. (A tiszteletére azóta a nevével fémjelzett emlékversenyt rendeznek évente Bátorkeszin.)
1998. január első felében megjelent az illetékes minisztérium közlönye, mely állást foglalt amellett, hogy a dokumentációkban nincs helye a magyar nyelvnek, így a hamarosan kiosztásra kerülő félévi bizonyítványokban sem.
Helyi kezdeményezésre összeült egy – bátorkeszi és búcsi pedagógusokból verbuválódott – rögtönzött válságstáb, mely arra kérte a szülőket, hogy tiltakozásul ne vegyék át a gyermekeik előmenetelét értékelő szlovák nyelvű tanúsítványt. Többségük eleget is tett a kérésnek.
Fotó: Miholics Zoltán archívuma
A hivatalos szervek erre válaszul március 15-i hatállyal elbocsátották a két érintett iskola igazgatóját. A másnap kiérkező, a mečiari rezsimet kiszolgáló csinovnyikok kinevezett igazgatókat azonban a tantestületek tagjai a saját testükkel sorfalat állva akadályozták meg abban, hogy a bátorkeszi, illetve a búcsi iskola területére léphessenek. A helyzet kezelése érdekében megalakult egy petíciós bizottság, melyben a bátorkeszi tantestületet Miholics Zoltán képviselte. Ők tárgyaltak a járási funkcionáriusokkal, mely tárgyalásokra a két falu polgárai is elkísérték őket, díszkíséret gyanánt.
Kitartásuk végül meghozta gyümölcsét, az igazgatókat visszahelyezték pozíciójukba, és a bizonyítványokat ezután magyar nyelven is kitöltötték. Nagy győzelem volt ez a hivatali bürokrácia és a hatalom arroganciája felett.
A két falu utólag megkapta a Pro Probitate – Helytállásért díjat, melyet Bátorkeszi nevében Miholics Zoltán vett át. 1990-ben az elsők között kapott kitüntetést az évente megrendezésre kerülő Falunap alkalmából, mely rendezvénysorozat keretén belül rapid, élő sakk és diáksakktornák, valamint futóversenyek rendezésében vett részt. Több évtizeden keresztül az ő által írt Krónikák alapján, melyek valóságos kordokumentumok, 2015-ben megjelent A Bátorkeszi sakk ötven éve című könyv. Az egész életében elvégzett munkájáért, mellyel a felvidéki magyarságot szolgálta és a nemzeti összetartozást erősítette, a Felvidéki Értékőrzők javaslatára megkapta a Széchenyi Társaság Díját, amelyet Budapesten vett át 2023-ban.
Fotó: Miholics Zoltán archívuma
A 2004-ben nyugdíjba vonult pedagógus legfőbb érdemét sokaknak nem kell hosszasan bemutatni. A szlovákiai magyar nyilvánosságban elsősorban mint a bátorkeszi sakkozás meghonosítója, illetve mint sportkrónikás szerepel. Miholics Zoltán nevét vette fel a bátorkeszi sakk-klub 2026. január elsejétől.
Több mint öt évtized alatt mintegy ötszáz – túlnyomórészt helybeli – iskolást vezetett be a sakk rejtelmeibe, és felépítette a sportág utánpótlás-hátországát. Neki köszönhető, hogy hat évtizeden át megszakítás nélkül él a sakk Bátorkeszin, mert mindig jönnek újabb nemzedékek, akik tovább viszik a Miholics-hagyományt. Mert szeretnek sakkozni, érdekli őket maga a játék is. Él bennük a sakkszeretet.
Pedagógusi munkája mellett krónikásként is tevékenykedett, 45 éven át gyűjtötte és dokumentálta a falu és az iskola sportéletének történetét.
Sikeresség szempontjából több időszakra lehet bontani a bátorkeszi sakkévtizedeket. Volt egy időszak a hetvenes években, amikor Töröttő Antal és Szegi Győző voltak a húzóemberek. Aztán a következő időszakban lánya, Kati köré csoportosult az újabb nemzedék. Öten játszottak együtt. Miholics Katalin, Szenczi Béla, Cséplő István, Szenczi Tímea és Mácsodi Beáta volt az erősorrend. Aztán a kilencvenes évekből Dolník Attila, a Bárczi testvérek, Tibor és Viktor, Gyöpös István, Jóba Tamás és Szegi Tamás, a lányok közül Nyers Szilvia és Töröttő Katalin.
Fotó: Miholics Zoltán archívuma
Ez volt a harmadik hullám. Szenvedély és megszállottság nélkül nem lehet valaki kiemelkedő sakkozó, de a tiszta, vak fanatizmus önmagában ma már kevés a sikerhez. A sakk egy hatékony önfejlesztő eszköz, amely több szempontból is működik: fejleszti az értelmet, a logikát és a stratégiai gondolkodást. Megtanít elemezni, tervezni, döntéseket hozni és meglátni az ok-okozati összefüggéseket – ezek a készségek hihetetlenül hasznosak a mindennapi életben. Csak az tud lángot csinálni, aki maga is ég! Fanatikusnak kell lenni hozzá.
Miholics Zoltán sakkhonosító, nagyon sok szeretetet kapott egykori tanítványaitól, jelenlegi követőitől.
Az alapiskolás tanulók és a sakkozás kapcsolata rendkívül gyümölcsöző. A sakk nem csupán egy játék, hanem egy kiváló pedagógiai és fejlesztő eszköz, amely bizonyítottan fejleszti a kognitív és szociális készségeket. A sakk összességében remek szórakozási lehetőség, ami egyben a gyerekek logikai gondolkodását, problémamegoldó képességét és koncentrációját is fejleszti. Emellett az előre tervezésben, a türelem és a kitartás erősítésében, valamint a döntéshozatali készségek elsajátításában is szerepet vállal.
